A moszkvai Butirka börtön rabkórházában 72 éves korában meghalt gróf Bethlen István miniszterelnök.
70 éve
Meghalt, Történelem, Magyar
1946. 10. 05.
Jelképes hamvait 1994-ben hazaszállították és a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. Tanulmányait 1883-tól a bécsi Theresianumban, 1893 és 1896 között a budapesti tudományegyetemen, majd fél évig angliai egyetemeken végezte. A katonai szolgálat letöltése után, 1900-ban vendéghallgatóként végzett a magyaróvári Felsőbb Gazdasági Tanintézetben. 1901-ben a Szabadelvű Párt programjával országgyűlési képviselővé választották a marosvásárhelyi választókerületben. 1903-ban kilépett a pártból, 1905-től az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt, 1909-től Kossuth Ferenc függetlenségi pártja, 1913 és 1918 között az Alkotmánypárt programjával képviselte választókerületét. 1904 és 1918 között az Erdélyi Szövetség elnöke, 1905-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatósági tagja, 1907-től a Székely Társaságok Szövetségének tiszteletbeli elnöke volt. 1914-től 1918-ig katonai szolgálatot teljesített az I. világháború különböző frontjain. 1918-19-ben élesen támadta gróf Károlyi Mihály egész külpolitikáját, valamint a polgári demokratikus átalakulási kísérletét és a kormány földreformtervét. 1919. februárjában megalapította a jobboldali, kormányellenes Nemzeti Egyesülés Pártját. 1919. márciusától júliusig - a Tanácsköztársaság idején - a bécsi Antibolsevista Comité vezetője és a szegedi kormány bécsi képviselője volt. 1920 elején a Párizsban tartózkodó magyar békedelegáció tagja, 1920-21-ben az Országos Menekültügyi Hivatal elnöke volt. Támogatta gróf Teleki Pál kormányalakítását, vezető szerepet játszott az új kormánypárt, az Egyesült Nemzeti Keresztény Kisgazda és Földmívespárt megalakításában. 1920. szeptemberében a hódmezővásárhelyi I. választókerület képviselőjeként, kormánypárti programjával bekerült a nemzetgyűlésbe. Teleki távozása után, 1921.04.14-én Horthy Miklós kormányzó miniszterelnöké nevezte ki. Ezzel egyidejűleg rövidebb időszakokra betöltötte a pénzügy-, az igazságügy-, a külügy- és a földművelésügyi miniszteri tisztségeket is. Kiegyensúlyozott liberális konzervatív politikát folytatott, amely konszolidációhoz vezetett. Betiltotta a szélsőjobboldali mozgalmakat és a kommunisták tevékenységét is. Megszilárdította az arisztokrata-nagytőkés politikai csoport befolyását, pénzügyi stabilizálást hajtott végre. Antidemokrata parlamenti rendszerben kormányzott, fokozatosan beszűkítette a választási rendszert és helyreállította a felsőházat. 1927-ben Olaszországgal aktív revíziós külpolitikát kezdeményezett. A Bethlen-korszak viszonylagos nyugalmat és fejlődést jelentett Magyarországnak a sok megrázkódtatás után. Miniszterelnökségének utolsó szakaszában (1929-31) - a nagy gazdasági világválság következményeként - véget ért a gazdasági fellendülés és a belpolitikai stabilitás, az ország pénzügyi helyzete megrendült. Intézkedési (a költségvetési kiadások csökkentése, mérsékelt adóemelés, a magyar mezőgazdasági export növelése, 3 napos bankzárlat) azonban a problémák megoldásához már nem voltak elegendőek, viszont a személyével szemben megnövelték az elégedetlenséget. 1931.08.24-én távozott a miniszterelnöki tisztségből. 1935-ig a kormánypárt vezetőjeként meghatározó szerepet játszott a politikai életben. 1935 és 1939 között a nagykanizsai választókerület országgyűlési képviselője volt, majd Horthy a felsőház örökös tagjává nevezte ki. A II. világháború idején fellépett a Németországhoz való túlságos kötődés, a nyugati hatalmaktól való elszakadás és a zsidótörvények ellen. A Szovjetunió elleni háborút és a hadüzenetet a nyugati szövetségeseknek súlyos hibának tartotta, Horthy politikai irányvonalának megváltoztatására törekedett. 1942-43-ban támogatta a Kállay-kormány különbéke-kísérleteit, 1943. februárjában a németellenes polgári erők összefogására megalakította a Nemzeti Társaskört. 1944. márciusa - a németek bevonulása után - a Gestapo elfogató parancsot adott ki ellene, bujkálni kényszerült. 1944. decemberétől házi őrizetben tartotta a szovjet főparancsnokság. Miután elutasította a kommunistákkal való együttműködést, 1945.04.28-án a Szovjetunióba vitték. 1927 és 1944 között a "Magyar Szemle" című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, 1928-tól a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, 1932-től a Revíziós Liga díszelnöke, 1938-tól a Kisfaludy Társaság tagja volt.