A K--141 Kurszk orosz Antyej-osztályú (NATO-kódja: Oscar--II) robotrepülőgép-hordozó atom-tengeralattjáró volt, teljes legénységével elsüllyedt a Barents-tengeren 2000. augusztus 12-én. Katasztrófája az év egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődést kiváltó eseménye volt.

A Kurszk feladata a gyakorlat során az volt, hogy hatástalanított torpedókat lőjön ki a Kirov-osztályú Pjotr Velikij rakétás csatacirkálóra. 2000. augusztus 12-én, helyi idő szerint 11:28-kor (UTC 07:28) kilőtték a torpedókat, majd röviddel ezután robbanás történt a Kurszk fedélzetén. Az egyetlen hitelesnek nevezhető jelentés szerint a robbanás kiváltója egy újonnan kifejlesztett torpedó meghibásodása volt. A robbanás ereje 100--250 kg TNT robbanásának erejével ért fel, 2,2 fokozatot ért el a Richter-skálán. A tengeralattjáró körülbelül 135 kilométerre Szeveromorszktól (69°40′N 37°35′E) 108 méter mélyre süllyedt. A második robbanás 135 másodperccel az első után következett be, 3000--7000 kg TNT erejével ért fel, 3,5 és 4,4 közötti fokozatot ért el a Richter-skálán. Mind az első, mind a második robbanás ereje rengeteg törmeléket lökött hátra a tengeralattjáróban -- ez minden, a torpedóteremben bekövetkezett robbanás velejárója.

A hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik rekeszekben dolgozó huszonhárom ember túlélte a robbanást. A kilencedik rekeszben gyűltek össze, ahol a másodlagos menekülőcsatorna is volt (az elsődleges a megsemmisült második rekeszben volt). Dmitrij Kolesznyikov másodkapitány -- a három életben maradt másodkapitány egyike -- úgy tűnik, átvette a parancsnokságot és leírta mindazon túlélők nevét, akik a hajó kilencedik rekeszében tartózkodtak. A robbanáskor a kilencedikben a nyomás akkora volt, mint a felszínen, fizikailag tehát lehetségesnek tűnt, hogy a menekülési fedélzeti nyíláson keresztül egyesével hagyják el a hajót. Ez 100 méteres emelkedést jelentett volna a sarki vízben, mentőöltözékben, hogy aztán a felszínen lebegve várják meg a segítséget. Nem ismeretes, hogy a fedélzeti nyílás belülről működtethető volt-e -- a vélemények még mindig megoszlanak arról, hogy a szerkezet mennyire sérülhetett meg a robbanás során --, az azonban valószínű, hogy a legénység nem vállalkozott volna a veszélyes menekülési kísérletre akkor sem, ha a fedélzeti menekülőnyílás működőképes. Esélyeiket inkább talán abban látták, hogy megvárják, amíg a mentőhajó rácsatlakozik a fedélzeti nyílásra.

Nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a legénység megmaradt része meddig volt életben. Miután az atomreaktorok automatikusan lekapcsoltak, a vész-energiaellátás lassan kimerült. A legénység körül teljes lett a sötétség és csökkenni kezdett a hőmérséklet. Kolesznyikov még két bejegyzést tett, sokkal rendezetlenebb sorokkal, mint a korábbiak. Az utolsó így szól:


„ Sötét van itt az íráshoz, de megpróbálom vakon. Úgy tűnik, nincs esélyünk, talán 10-20%. Reméljük, legalább ezt elolvassa valaki. Itt a lista a más rekeszekből idegyűlt legénységről, akik most itt vannak a kilencesben, és megpróbálnak kijutni. Üdvözlet mindenkinek, nem kell kétségbeesni. Kolesznyikov. "

-- a túlélők parancsnokának, Kolesznyikov másodkapitánynak az utolsó feljegyzése