Consuelo Berges (1899-1988) Uciedában (Kantábria) született, apai nagyszülei nevelték fel, és nagymamája könyvtárának köszönhetően tanult meg írni és olvasni. 15 éves korában, nagyszülei halála után, Santanderbe költözött, ahol a Tanárképző Iskolában végzett.

Tanárként kezdett dolgozni Cabezón de la Salban, abban az iskolában, amelyet Matilde de la Torre nyitott ott, és 1924-ben kezdett publikálni a La regiónban Iasnaia Poliana álnéven, utalva Lev Tolsztoj hagyatékára.

1926-ban Peruba ment, ahol továbbra is tanított és irodalmi cikkeket publikált, 1928-ban pedig Buenos Airesbe költözött, ahol barátságot kötött Concha Méndezzel, többek között a kor más értelmiségijével.

1931 őszén, a második köztársaság kikiáltása után Berges visszatért Spanyolországba és Madridban telepedett le, ahol a nők jogainak egyik legmeghatározóbb védelmezőjévé vált. Az 1932-ben Madridban megrendezett Ötödik Nemzetközi Nőkongresszus alelnökeként tevékenykedett. Bizonytalan anyagi helyzete ellenére továbbra is publikált cikkeket, és visszautasított különféle pozíciókat, mert "nem akart semminek az igazgatója lenni". 1939-ben, röviddel Barcelona eleste előtt sikerült elhagynia a várost és eljutnia Portbou-ba. Később Párizsba ment, ahol 1943-ig bujkált, amikor a németek letartóztatták és visszatoloncolták Spanyolországba.

Többek között Concha Espina közbenjárásának köszönhetően megmenekült a börtöntől, de megtiltották neki, hogy saját műveit kiadja, és ekkoriban a fordítás vált az egyetlen eszközévé, hogy kapcsolatban maradjon az irodalommal. Fordított Gustave Flaubert-t, Jean de La Bruyère-t, Marcel Proustot és másokat, és Spanyolország legkiválóbb és legelismertebb Stendhal-kutatójává vált. Mindenekelőtt annak szentelte életét, hogy küzdjön a könyvfordítók munkakörülményeinek javításáért, és érvényesítse fordításai szerzőjeként betöltött státuszát, ő lett az első fordító, aki jogdíjat kapott saját művei eladásából.

1956-ban elnyerte a Nemzeti Oktatási Minisztérium által odaítélt Fray Luis de León Fordítói Díjat Jean Descola A keresztény Spanyolország története című művének fordításáért.

1955-ben fordítótársával, Marcela de Juannal megalapította az APETI-t (Fordítók és Tolmácsok Szakmai Egyesülete), amely a ma Spanyolországban létező fordítói és tolmácsolói szakmai egyesületek alapja és inspirációja.