A középkori erődítményektől a 20. századi bunkerekig Guernsey városrésze a Brit-szigetek egyik leggazdagabb tengerparti erődítménygyűjteményének ad otthont. Ezek a építmények évszázados stratégiai alkalmazkodást tükröznek, tükrözve Guernsey helyzetét az európai konfliktusok és kereskedelem frontvonalán.

A legkorábbi jelentős erődítmény, a Cornet kastély, a 13. század végén épült a St. Peter Port védelmére. Többször kibővítették és újjáépítették, különösen egy 1672-es pusztító villámcsapás után, amely lángra lobbantotta a lőszertárát, és évszázadokon át Guernsey fő erődítménye maradt. Ma múzeumai és történelmi kiállításai a sziget korok közötti változó védelmi szükségleteit mutatják be.

A 18. század végére a Nagy-Britannia és Franciaország között megújult feszültség új part menti védelmi létesítmények építését eredményezte. 1778–79-ben Guernsey gyalogsági lőréstornyok gyűrűjét építette, melyek célja az ellenséges partraszálló erők muskétatüzének biztosítása volt. Jellegzetes kerek profiljaik a sziget katonai örökségének azonnal felismerhető jellemzői.

A napóleoni korszak a Martello-tornyok megérkezésével újabb védelmi réteget vezetett be. A Grey-i, Hommet-i és Saumarez-i erődökben épült kompakt, kör alakú erődöket úgy tervezték, hogy minden irányba tüzelni képes nehéz, tetőre szerelt ágyúkat hordozhassanak. Erősebb part menti megfigyelést biztosítottak, mint a korábbi építmények, és a szabványosított brit part menti erődítmények szélesebb körű rendszerének részét képezték.

A legdrámaibb változás a német megszállás (1940–45) alatt következett be, amikor beton megfigyelőállásokat, kazamatákat és ágyúállásokat építettek a szigeteken az Atlanti-óceán falának részeként. Ezen építmények közül sok a mai napig fennmaradt, és a háborús életre és Guernsey stratégiai jelentőségére emlékeztet.

A Bailiwick erődítményei együttesen rétegzett történelmet alkotnak, a középkori kőművesmunkáktól a 20. századi bunkerekig, folyamatos történetet mesélve az éberségről, a mérnöki munkáról és a rugalmasságról.