Drégely vár bevételénél elesett Szondi György várkapitány, akit díszes pompával temettetett el Ali pasa.
470 éve
Valószínűleg nem volt nemesi származású, mezővárosi polgárcsalád sarja
lehetett, de van olyan elképzelés is, miszerint jobbágysorból küzdötte
fel magát a kapitányi rangig. Annak ellenére, hogy a neki címzett
levelekben egregius a megszólítása, amelyet a
15. századtól
a köznemesekre használnak, ez valószínűleg csak katonai rendfokozatára
tekintettel történt, vagy esetleg személyesen ő szerzett nemességet. A
Szondy név leveleiben hol i-vel, hol y-nal szerepel. Egyetlen, név
szerint ismert örököse, testvére, Szondy Jakab bizonyosan nem volt
nemesi származású. Jakab hősi halált halt testvére érdemeire hivatkozva
királyi adományként birtokot vagy évjáradékot kért
Ferdinánd királytól.
Szondy Jakabot a kamara által 1554. november 26-án kelt biztosító levél
circum spectusnak nevezi, amely akkoriban a városi polgárok címzése
volt. Ha Szondy György nemesi származású lett volna, a nemesség
testvérét is megillette volna. Eredeti családi neve Suhó (Szuhó) volt, s
a Szondy nevet ő maga vette föl, ezt is testvére, Jakab
folyamodványából tudjuk, mert kérelmében Szondy alias Suhónak mondja
magát. Kérdésként felvetődik a név felvételének indoka.
Szond (ma Szonta
Szerbiában) egy
Bács vármegyei település volt. Ha ezt összevetjük azzal a körülménnyel, hogy a Révay család is a
Délvidékről, a
Szerémségből
származik, akkor adódik az a lehetséges következtetés, hogy Szondy
családja a Révay család szolgálatában került Magyarország északi részére
a
mohácsi csatavesztést
követően a terjeszkedő török hódítás elől menekülve, ami a Suhó/Szuhó
név hangzása miatt feltételezi akár a szláv származást is. Noha
Drégely vára környékén több település is saját szülöttének tekinti a hős férfiút, ezeket az elképzeléseket semmilyen irat nem támasztja alá.
Esztergom és Nógrád várainak bevétele után Drégely vára az első végvári
védővonalba került, és az intenzív török előrenyomulás
megakadályozásának feladata várt rá. Ebben a helyzetben lett Szondy
György a vár kapitánya. A vár ekkoriban az
esztergomi érsek tulajdonában volt, aki kötelességének érezte a várvédők lehetőség szerint legmegfelelőbb ellátását.
Ilyen körülmények között jött el az
1552-es
év Szondy György várkapitány számára. Ekkor tizenhat lovas, hatvan
gyalogos, egy tüzér és három várőr, összesen nyolcvan katona védte
Drégelyt. A fenyegető török támadás árnyékában Szondy segélykérő levelet
írt a kamarának,
Selmecbánya városának és a
nyitrai püspöknek
is. Áprilisban a király jóváhagyta negyven gyalogos katona felfogadását
a vár megerősítésére, júniusban pedig Szondy segélykérő levelére
Selmecbánya küldött 26 zsoldost. Thurzó Ferenc
nyitrai püspök
személyesen is megszemlélte a várat, és meggyőződött védelmi
hiányosságairól, igen rossz állagáról. Néhány kőművest oda is rendelt,
akik javítottak is rajta valamit, de a zavaros időben a falat
újraépíteni nem lehetett.
Hádim Ali budai pasa július elején
Budáról ágyúkat véve magához mintegy 8-10 000 emberrel
Drégely
ostromára indult. A támadás nem érte váratlanul Szondyt, már az év
eleje óta egymás után érkeztek a hírek a tervezett hadműveletről. Július
6-ára a törökök ostromgyűrűbe zárták a várat. Két török hadosztály a
vár előtt maradt, a harmadik feltehetően a településen át
Ságra és
Gyarmatra vezető utat zárta le, hogy Szondy ne kaphasson segítséget se a bányavárosok irányából, se
Nógrád vármegyéből. Felmentő hadak azonban egyik irányból sem érkeztek. A királyi sereg
Erasmus von Teufel (a magyarok Ördög Rézmánnak vagy Ördög Mátyásnak hívták)
felvidéki főkapitány vezetésével ekkor a viszonylag közeli
Léván
várakozott. A tétovázásért később súlyos árat fizetett mind Erasmus
Teufel tábornok, mind a királyi sereg. Az egy hónappal későbbi
palásti csatában ugyanis a
Mohács óta eltelt idő legnagyobb győzelmét aratta
Magyarországon a török sereg, a fogságba esett tábornokot pedig
Konstantinápolyban karóba húzták.
A várat 7-én és 8-án szüntelenül ágyúzták, melynek következtében a
kaputorony leomlott, és a falakon számos rés keletkezett. Ekkor a pasa
rohamra vezényelte gyalogságát, de ezt Szondy és vitézei visszaverték, a
töröknek is nagy veszteségeket okozva. Ali ezután újabb ágyútüzet
zúdíttatott a félig lerombolt falakra, és megfelelő nagyságú rést ütve
azokon rommá lövette a várat. Létezik egy legenda, mely szerint egy
Nagyorosziból származó varga árulta el a törököknek, melyek pontosan a
vár gyenge pontjai, mivel az apja kőművesként részt vett az erődítési
munkálatokban.
A végső ostrom előtt Szondy máglyát rakott a várban levő értékesebb
holmikból, lovaitól elbúcsúzva leszúrta azokat, nehogy a török kezére
jussanak. Az utolsó roham órákon át tartott, mert a védők bátran
ellenálltak, amíg a túlerőben lévő ellenséges gyalogság betörve a várba
mind egy szálig le nem kaszabolta őket. Szondy hősiesen, oroszlánként
harcolt, amíg a túlerő le nem bírta. Az ostrom végeztével Ali basa
előkerestette a kapitány testét, fejét közszemlére tétette ki, majd
ellensége vitézségét megdicsérve, katonai temetésben részesítette,
sírjára vitézsége jeléül lobogós lovaslándzsát tűzetett.
A magyar kultúrában Szondy György hősi küzdelme a mai napig ható nemzeti
példává vált. Az alacsony sorból származó, tehetséges, tiszta jellemű
ifjú, aki vitézségének elismeréseként lett az
esztergomi érsek
várkapitánya, és nehéz helyzetben is példát mutatott kitartásból,
jellemből, hűségből önfeláldozó bátorságával. Ezért jelenik meg a magyar
irodalom számos nagy alakjának műveiben, ezért viseli szerte az
országban számos utca a nevét, ezért készültek róla köztéri műalkotások,
és ezért viselik közintézmények is a nevét.
Kommentáld!