Édouard Manet (Párizs, 1832. január 23. – Párizs, 1883. április 30.) francia festő és grafikus, a realizmus és az impresszionizmus határát jelentő korszak egyik legnagyobb alakja. A Reggeli a szabadban és Olympia című festményei fontos hivatkozási pontok lettek a fiatalabb művészek számára, akik végül megteremtették az impresszionizmust.

Édouard Manet nem volt harcos természetű, makacs, önmagát előtérbe helyező egyéniség, mint Gustave Courbet, mégis mindketten az új, modern festőművészet első vezéregyéniségei. Manet érezte a korszakot, a művészetet, a megújulást kereste folyton, de nem annyira tudatosan, mint Courbet, de éppen akkora tehetséggel és szívóssággal. Szándékai szerint annak a polgári közösségnek festett, amelyből maga is származott. Párizsban, a Rive Gauche-on, a Louvre-ral szemben született a Petits-Augustins egyik házában. Apja az igazságügyi minisztériumban töltött be jogtanácsosi tisztséget, anyai ágon szintén ügyvédek és hivatalnokok családjából származott.

Manet első jelentős alkotásainak egyike szabadtéri vázlatok után készült: Zene a Tuilériák kertjében. A nyilvános hangverseny területét a korabeli felső középosztály alakjai töltik be, személy szerint is számosan felismerhetők, köztük Charles Baudelaire, Théophile Gautier, Jacques Offenbach. Másik jelentős korai képe Lola de Valence, egy spanyol táncosnőről festett egész alakos portréja. A kép derűs és elven színvilága megbotránkozást keltett a Salonban. 1862-ben Lola de Valence portréjáról és néhány korábbi festményéről rézkarcolatokat készített, ezzel indult grafikusi pályafutása.

Útkeresés, saját festői stílusának megtalálása, s nagy termékenység jellemzi az 1860-as években. Több festői műfajban kipróbálja magát, csendéleteket, tájképeket,^[6] portrékat, aktokat és az élet számos jelenetét festi. 1865-ben megbotránkoztatta a Salon zsűrijét, amikor kiállításra nyújtotta be az ő saját Vénuszát, az ugyancsak 1863-ban^[7] festett Olympiát.

1866-ból való híres és kedves képe: A fuvolás fiú, amit egyik spanyol útja után festett, modellje a császárőrség egyik apródja volt.

Az 1868-69-es évek nagyon termékenyek voltak Manet életében, számos híres képe született ekkor, köztük Az erkély című, amely egy férfit és két hölgyalakot ábrázol. A figyelem és az érzelmek megjelenítése már a festészet teljes fegyverzetével bíró művészről adnak számot. Híres egy kivégzést ábrázoló kompozíciója. Zoláról készített portréjából sugárzik az intellektus. A Reggeli a műteremben egy különös hangulatú kép, középpontjában egy szalmakalapos fiatal fiúval, akire egy idős mester néz elgondolkodva. Tengerparti tájképei nagyon sikeresek voltak, közülük legnevezetesebb A folkestoni gőzhajó indulása és A boulogne-i kikötő holdfényben, mindkettő erősen impresszionista jellegű, puha vonalak és foltszerű ábrázolás jellemzi, s erős fény- és árnyékhatások.

1882-ben végre Manet ezen utolsó nagy képe elnyerte a közönség tetszését a párizsi Salonban, a Francia Becsületrenddel tüntették ki érte.^[9]

Élete utolsó hónapjaiban virágcsendéleteket festett, egészségi állapota egyre romlott, bal lábát amputálni kellett, végül 1883. április 30-án meghalt. Sírja a párizsi Passyi temetőben található.