Eugene Curran „Gene” Kelly (Pittsburgh, 1912. augusztus 23. – Beverly Hills, 1996. február 2.) Oscar-díjas amerikai táncos, színész, énekes, rendező, producer és koreográfus.

A 20. század táncosfilmjeinek meghatározó egyénisége, aki energetikusságáról, atletikus táncstílusáról, jóképűségéről és a filmekben alakított szerethető és kedvelt karaktereiről volt ismert. Habár ma valószínűleg mindenki az Ének az esőben című filmben nyújtott alakítása miatt ismeri őt, ezen kívül személyisége meghatározója volt a hollywoodi musical világának az 1940-es évek közepétől az 1950-es évek végéig. 1999-ben az Amerikai Filmintézet a „minden idők legnagyobb férfi színészei” ranglistán a 15. helyre sorolta.

Gene a harmadik gyermek volt a családban. Édesapja, James Kelly fonográf árus volt, édesanyja Harriet Curran, mindketten ír, római katolikus bevándorlók voltak. A Highland Park szomszédságában született Pittsburghben (Pennsylvania állam). Nyolcéves korában édesanyja jóvoltából táncórákra iratkozik idősebb bátyjával, Jamesszel együtt. Mindketten lázadók voltak, ahogy Gene mondta: „Nem igazán szerettük és folyamatosan verekedtünk a szomszéd srácokkal, akik puhánynak neveztek minket… 15 éves koromig nem is táncoltam többet.” Kelly később önszántából visszatért a tánchoz. 1929-ben érettségizett le a Peabody High Schoolban, majd beiratkozott a Pennsylvaniai Állami Főiskolára, hogy újságírást tanuljon, de a gazdasági válság miatt inkább olyan állást kellett keresnie, mellyel hozzá tudott járulni a család szűkös anyagi körülményeinek javításához. Ez idő tájban sokat táncolt fiatalabb bátyjával, Freddel, hogy egy kis pénzt keressenek a helyi versenyeken, de felléptek helyi night clubokban is.

Az első broadwayi megbízását 1938 novemberében kapta mint táncos, Cole Porter Leave it to me! című darabjában, ahol az amerikai nagykövet titkárát alakítja, és Mary Marttinnal közösen elénekli a My heart belongs to Daddy című dalt. Kellyt a szerepre Robert Alton bérelte fel, akit a pittsburghi színházban lenyűgözött Gene alakítása, tanítása és tudása. Mikor Alton koreográfust keresett a One for the money című darabhoz, felkérte Kellyt, hogy játssza el, énekeljen és táncoljon. Karrierje első nagy áttörése volt a Time of your life c. dráma, amiért Pulitzer-díjat kapott. A darab 1939. november 11-én debütált, ahol a Broadway történetében először táncolt valaki saját koreográfiájára. Ugyanebben az évben megkapta első megbízását a Broadwayről, mint koreográfus a Diamond Horseshoe-ban. Jövendőbeli felesége, Betsy Blair is e színdarab társulati tagja volt. Elkezdtek randevúzni, és 1941. október 16-án összeházasodtak.

Sorra jöttek a hollywoodi ajánlatok, de Kelly nem akarta ilyen korán otthagyni New Yorkot. Végül leszerződött David O. Selznickkel, beleegyezve, hogy a Pal Joey után, 1941 októberében Hollywoodba megy. Távozása előtt még megkoreografálta a Best Foot Forward c. filmet.

Selznick Kelly szerződéseinek a felét eladta az MGM-nek, és ezzel kölcsönadta őt az első filmjükhöz: Nekem és a nőmnek (1942) Judy Garlanddal az oldalán. Kelly megdöbbenve tapasztalta, hogy 20 filmet is akarnak készíteni vele, és mint mondta: „olyan érzése volt, hogy hatalmas bukás lesz”. Ám a filmjei sikeresek voltak, így Arthur Freedaz MGM-től megvette Kelly szerződéseinek másik felét is. Miután feltűnt egy B-kategóriás drámában (Pilot#5), megkapta Cole Porter Du Barry Was a Lady című film férfi főszerepét Lucille Ball-lal az oldalán. Az első alkalma, hogy filmben saját koreográfiájára táncoljon, a Thousands Cheer című filmben nyílt, ahol egy felmosóronggyal ad elő egy színlelt szerelmes táncot.

Mikor 1946 tavaszán visszatért Hollywoodba, az MGM még mindig csak B-kategóriás filmekben szerepeltette, mint a Living in a Big Way. A film olyan gyengének találtatott, hogy Kellyt kérték fel arra, készítsen egy pár jó tánckoreográfiát. Ezután következett egy film ismét Judy Garlanddal, Vincente Minelli rendezésében, a The Pirate. A film ma klasszikusnak számít, ám a maga idejében meglehetősen gyenge fogadtatásra lelt. Ebben Kelly megmutatta atletikusságát, és valószínűleg az egyik legemlékezetesebb alakítása volt a Nicholas testvérekkel, akik a vezető afroamerikai táncosok voltak akkoriban. Habár az MGM azt szerette volna, hogy Kelly térjen vissza a jól megszokott és biztosabb kerékvágásba, ő szüntelenül harcolt azért, hogy saját zenés filmet rendezhessen. Átmenetileg megtartotta a róla kialakult hetvenkedős képet a Három muskétás egyikeként, és feltűnt Vera-Ellen oldalán a Slaughter in tenth Avenue című balettben a Words and Musicból (1948). Ezután következett a Vigyél ki játszani! (1949), a második filmje Sinatrával, melyben Kelly ír származása előtt tiszteleg a The Hat My Father Wore on St. Patrick's Day c. dalban. Ezzel a musicallel Kelly rábeszélte Arthur Freedet, hogy elkészíthesse az Egy nap New Yorkban c. filmjét, melyben harmadszor és egyben utoljára szerepelt együtt Frank Sinatrával, áttörést érve el ezzel a musical világában, melyet úgy írtak le, mint „a legötletesebb és legüdítőbb musical, ami valaha is készült Hollywoodban”.

Ezután következett két sikeres musical, amik megőrizték Kelly hírnevét mint Amerika vezető musicalszínészét, az Egy amerikai Párizsban (1951), és a talán legismertebb musical, az Ének az esőben (1952). Mint társrendező, vezető színész és koreográfus Kelly volt a vezető erő a filmben. Johhny Green az MGM akkori zenei rendezője a következőképp írta le Kellyt: „Gene egészen laza mindaddig, amíg pontosan tudod, hogy mit csinálsz, amikor vele dolgozol. Keményen beosztja a munkákat és keményen is dolgozik. Ha az ő csapatában szeretnél játszani, jobb ha te is tudsz keményen dolgozni. Nem volt kegyetlen, de kemény volt, és ha Gene hitt valamiben, azt bárkinek elmondta, legyen szó akár Louis B. Mayerről vagy egy portásról. Sosem volt gondja senkivel, és majdnem mindig megszerezte, amit akart.” Az Egy amerikai Párizsban hat Oscar-díjat nyert, beleértve a legjobb képet, és még ugyanebben az évben Kelly a musical világban elért munkájáért megkapta az Oscar-díjat. A film bemutatóját Leslie Caronnal is fémjelezték, akit Kelly Párizsban fedezett fel és vitt Hollywoodba. Az utolsó álom balett tizenhárom percen át tart. Ez volt az utóbbi idők legdrágább filmje. Az Ének az esőben-nel Kelly még nagyobb hírnévre tett szert. A Moses Supposes c. dalban Donald O’Connor társa, a Brodway melodyban pedig Cyd Charisse. Ez habár nem keltett olyan nagy lelkesedést, mint az Egy amerikai Párizsban, mégis utólag elnyerte a neki megfelelő és méltó helyet a kritikusok és a filmguruk véleményei között.

Utolsó zenés-táncos filmje az 1980-ban bemutatott Xanadu, melyben Olivia Newton-John partnereként láthattuk. Utolsó tévészerepe, melyben énekelt és táncolt, a Xanadut reklámozó Hollywood Nights tévéshow műsorban volt 1980. április 14-én.

Az elkövetkező években is rendszeresen szerepelt sorozatok epizódjaiban, dokumentumfilmekben, de már nem énekelt, vagy táncolt. 1984-ben művészi pályája összes emlékével (köztük Oscar-díjával) együtt porig égett Beverly Hills-i háza. 1990-ben elvette feleségül a 36 éves Patricia Wardot. 1994-ben fejfájásokkal kórházba került, majd júliusban súlyos stroke érte. Hét hetet töltött kórházban, de februártól folyamatosan újabb stroke események következtek, állapota folyamatosan romlott. Utolsó hónapjait ágyhoz kötötten, régi filmek nézésével töltötte. 1996. február 2-án halt meg, hírnevéhez képest szerénynek nevezhető Beverly Hills-i otthonában. Elhamvasztották, megjelölt sírja nincs.