100 éve

Magyar, Meghalt, Történelem

Idősebb Wekerle Sándor (Mór, 1848. november 14. – Budapest, 1921. augusztus 26.) magyar jogász, politikus, szabadkőműves, előbb a Szapáry-kormány pénzügyminisztere, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke elsőként a Szabadelvű Párt színeiben 1892 és 1895 között, majd kétszer az Országos Alkotmánypárt színeiben 1906 és 1910, valamint 1917 és 1918 között. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyúttal ő volt az első polgári származású magyar miniszterelnök. Nevét őrzi a pénzügyminisztersége alatt kezdeményezett kispesti lakónegyed, a Wekerletelep is. Halálának 90. évfordulóján – 2011-ben – Móron állították fel egész alakos köztéri emlékművét.

Württembergi eredetű sváb polgári családból származott. Édesapja Wekerle Sándor (1811–1890), édesanyja Szép Antónia. Édesapja a Lamberg család jószágigazgatója volt. Elsőszülött fia, ifj. Wekerle Sándor még apja életében országgyűlési képviselő, majd az 1920-as évek végén a Bethlen-kormányban pénzügyminiszer lett. Wekerle Sándor állami tisztségei betöltése mellett maga is gazdálkodott, birtokait a kor legjobb színvonalán gépesítette, ezeken malmot, szeszgyárat és villanytelepet is létesített.

Székesfehérvárott, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd Pesten szerzett jogi diplomát. 1870-től a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd Tisza Kálmán kormányában, 1886-tól pénzügyi államtitkár, 1889. április 9-étől 1892. január 15-éig pénzügyminiszter, 1892. május 10-étől július 16-áig kereskedelemügyi miniszter.

1892. november 17-étől 1895. január 14-éig miniszterelnök, 1896. november 30-ától 1906. április 8-áig közigazgatási bírósági elnök. Utóbbiból kifolyólag a felsőháznak is a tagja lett, így több választáson (ideértve az esedékes 1896-os választásokat is) nem indult egészen az 1906-os választásokig.

Az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság hatására személye megint az előtérbe került, a király többször is kért tőle tanácsot, a válságot lezáró megállapodás eredményeként pedig 1906. április 8-ától 1910. január 17-éig másodszor miniszterelnök, immár a szövetkezett ellenzék színeiben (kinevezése napján belépett az Országos Alkotmánypártba), s egyúttal saját kormányában pénzügyminiszter (végig), honvédelmi miniszter április 14-éig és április 23-áig egyúttal horvát–dalmát–szlavón tárca nélküli miniszter is. Később, 1909. szeptember 23-ától az 1910-es választásokig igazságügy-miniszter is.

1917. augusztus 20-tól 1918. október 30-ig harmadszor volt miniszterelnök, ez idő alatt stabil kormánypártot akart létrehozni, ezért megalakította a 48-as Alkotmánypártot. 1917. szeptember 16-ától 1918. február 11-ig pénzügyminiszter, 1918. január 25-től február 11-ig földművelésügyi miniszter, 1918. május 8-ától október 31-ig belügyminiszter, 1920-tól a Közművelődési Tanács, 1921. április 16-ától haláláig az Országos Pénzügyi Tanács elnöke volt.

A második miniszterelnöksége (1906–1910) alatti ciklusban fia, ifj. Wekerle Sándor is országgyűlési képviselő volt az Országos Alkotmánypárt színeiben.

Wekerle Sándor volt az első magyar miniszterelnök, aki vagyon és összeköttetések nélkül – saját tudásának és felkészültségének köszönhetően – jutott el a legmagasabb kormányzati tisztségbe. Az Osztrák-Magyar Monarchia reálpolitikusa volt, széles körű, európai műveltséggel és látásmóddal. A demokratikus haladásért, a gazdasági fejlődéséért, a nemzeti célokért és a népjólétért küzdött, ezért nagy népszerűségnek örvendett a középosztály és a munkásság körében is. A fővároson kívül több vidéki nagyváros is díszpolgárává választotta. Pénzügyi-közgazdasági tehetségét, szakmai és politikusi teljesítményét kortársai Európa-szerte elismerték.