Művészeti érdeklődésű apja, a szerző hatéves korában meghalt. Édesanyja férjhez ment egy Aupick nevű diplomata-katonatiszthez, akit az ifjú Baudelaire gyűlölt. Ez is oka volt annak, hogy 1841-ben hosszabb keleti utazásra indult. Hazatérése után ismerkedett meg a nagyvilági, fél-prostituált, mulatt színésznővel, Jeanne Duvallal, aki számtalan versének múzsája lett.

Lapot szerkesztett az 1848. februári forradalom idején, kritikai kötete jelent meg. A társadalmi haladás eszméjéből később hamar kiábrándult. Az ötvenes évek elején ismerkedett meg a kor híres-hírhedt irodalmi szalonját vezető Madame Sabatier-vel, akihez több versét írta, s akinek az alakja felismerhető Flaubert Érzelmek iskolája című korrajz-remekművében.

A Romlás virágai (Les Fleurs du mal) című 1857-ben könyvbe gyűjtve megjelent verseiért az ügyészség „istenkáromlás” és „erkölcsgyalázás” vádjával perbe fogta (egyidőben Flaubert perbefogásával a Bovaryné miatt). Flaubert-t felmentették, Baudelaire-t azonban könyve megcsonkítására kényszerítették. A költő alkohol- és ópium-mámorba menekült, a vérbajt is elkapta. A romlás virágainak második, bővített kiadása (1861) után Baudelaire a fiatal költők és irodalmárok művészi példaadója lett, a modern költészet legnagyobbjaként tekintenek rá. Próza-költeményei (Le Spleen de Paris) és a romantikával foglalkozó esztétikai írásai befolyásolták több írónemzedék nézeteit. A dekadens életérzés irodalmi megszólaltatója, a szimbolista költészet jelentős alakja, egyszersmind a szecesszió előfutára. Ő ismertette meg művészi rokonának, Edgar Allan Poe-nak műveit a francia olvasókkal. A legnagyobb hatást Rimbaud-ra és Verlaine-re, valamint Mallarmé már az ő elképzelésein is túlmutató költészetére tette.

Több előadóutat, költői estet tartott Belgiumban. (Itt került kapcsolatba Félicien Rops belga festővel, aki később 'A Romlás virágait illusztrálta.) Nem volt igazi sikere, dühöngve fogadta sikertelenségét. Az 1865-ben Brüsszelbe költözött Victor Hugo gyakori vendége lett. Belgiumban érte az agyvérzés. Párizsba szállították, itt haláláig magatehetetlen roncsként vegetált.

Költészetét, köteteit botrányok és támadások kísérték. A Romlás virágai harmadik kiadásához (csak halála után jelent meg) szánt előszóban így ír: „Nem asszonyaimnak, lányaimnak vagy nővéreimnek írtam ezt a könyvet; nem is a szomszédom asszonyainak, lányainak vagy nővéreinek. Azokra hagyom ezt a föladatot, akiknek érdekük: összetéveszteni a jó tetteket a szép szavakkal. Tudom, hogy a szép styl szenvedélyes szerelmese kiteszi magát a sokaság gyűlöletének; de semmiféle emberi tekintet, semmi álszemérem, semmi pajtáskodás, semmi közvélemény nem kényszeríthet rá, hogy e század páratlan tolvajnyelvén szóljak, vagy összekeverjem a tintát az erénnyel." (Szabó Lőrinc fordítása).

Baudelaire nagy hatással volt a modern magyar irodalom fejlődésére. Már a 19. század végén fordították, de igazán a Nyugat klasszikus „első nemzedéke” honosította meg a nagyközönség számára. Ady többször írt róla, egyik korai fordítója Kosztolányi volt. Főművének címét eleinte „A Rossz virágaiként” fordították, így György Oszkár és Térey Sándor 1922-es fordításkötetükben. 1923-ban jelent meg A Romlás virágainak teljes kiadása, Babits Mihály, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc műfordításaival. Ennek harmadik, bővített kiadásához (Révai Könyvkiadó, 1943) Szabó Lőrinc átdolgozta saját régebbi fordításait. Ehhez a kiadáshoz írta nagy Baudelaire-tanulmányát is. A későbbi nemzedék tagjai közül leginkább Kálnoky László fiatalkori költészetén érezhető Baudelaire hatása. A Romlás virágai új, teljes fordítását a közelmúltban Tornai József készítette el.