1930. 10. 31

Michael Collins (Róma, Olaszország, 1930. október 31. –) amerikai űrhajós, az USAF vezérőrnagya, Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnal azon űrhajósok egyike, aki a holdra szállást először teljesítő Apollo–11 űrrepülésén részt vettek.

Collins katonai családból származik, apja, bátyja, nagybátyja és unokatestvére is katona volt. Külföldön, Rómában született, mivel édesapja Olaszországban állomásozott és éppen ő volt 1928-1932 között az USA katonai attaséja Mussolini Olaszországában. Ezt követően édesapját számos helyre helyezték át szolgálata közben, családja pedig követte. Pályaválasztásakor a családi hagyományokra támaszkodott és a katonai pályát választotta (az alternatíva a diplomáciai pálya volt). Ennek érdekében a West Point katonai akadémiára jelentkezett.

Az akadémia elvégzése után 1952-től repülőtiszt lett. Ezt a pályát azért választotta, hogy ne lehessen azzal vádolni, hogy a családjából magasra jutott katonatisztek egyengetik az útját (a nagybátyja például az USA haderejének vezérkari főnöke volt). Pilótaként kimagasló eredményei voltak, majd egy olyan alakulat parancsnoka lett, amely a többi pilóta oktatásával foglalatoskodott. Innen a berepülőpilótaság jelentette a szakmai továbbfejlődést. Az Edwards légitámaszpontra került és berepülő pilóta vált belőle, kora csúcstechnikáját jelentő gépeket repülve. Ez idő tájt lehetett tanúja John Glenn 1962. február 20-i Mercury repülésének, amelynek hatására eldöntötte, hogy ő is űrhajós kíván lenni, ám a NASA második űrhajós válogatására beadott jelentkezését elutasították.

Újra próbálkozva 1963. október 17-én, a harmadik űrhajóskiválasztási fordulóban válogatták be az űrhajós testületbe, hogy majd később űrhajóskiképzést kapjon. Az alapkiképzés végén a Gemini-programba osztották be. Elsőként a Gemini–7 tartalék pilótájaként kapott repülési kiképzést, majd megkapta első tényleges űrrepülési feladatát, John Young parancsnok oldalán a Gemini–10 űrhajón pilóta lett. Ennek során végrehajtott két űrsétát is. Ezt követően következhetett számára az Apollo-program. Első jelölését az Apollo–9 legénységébe kapta, parancsnoki egység pilóta poszton, Frank Borman és Bill Anders oldalán egy hosszútávú repülési teszten próbálták volna ki az Apollo űrhajó légköri visszatérési képességeit. Ám egy gerincbetegség miatt nem vehetett részt az addigra Apollo–8-ra átsorszámozott és előre hozott repülésen, helyette James Lovell repült. Collins azonban hamar felépült és mivel a helycsere folytán az Apollo–8 tartalék legénységébe sorolták, ő lett a Deke Slayton által kidolgozott legénységi rotáció szerint az Apollo–11 repülés parancsnoki egység pilóta poszt várományosa.

A hivatalos kijelölést 1969. január 9-én jelentették be, amikor hivatalossá vált, hogy az Armstrong-Aldrin-Collins hármas próbálkozhat először az Apollo–11-en a holdi leszállással. Collins kiképzése kissé elkülönült társaiétól, mivel odafenn is elkülönülten kellett repülniük az idők jó részében. A repülés 1969. július 16-án startolt a floridai Cape Canaveral-ről, immár hivatalosan is a Hold meghódításának céljával, amely repülésnek Collins a holdfelszínre le nem szálló parancsnoki modul pilótaként volt részese. A repülés sikerrel járt, Neil Armstrong és Buzz Aldrin leszállt Eagle nevű holdkompjukon a Mare Tranquilitatis-on, míg Collins Hold körüli pályán körözve várta társai visszatértét. A holdfelszínről felszálló (és készleteit vesztett) holdkomp „begyűjtése” volt a parancsnokiegység-pilóta feladata: a randevú során ő játszotta az aktív felet, ő manőverezte oda az Apollo űrhajót a holdkomphoz. A repülés emlékére a leszállási hely közelében egy 2,4 km-es kráter viseli Collins nevét, valamint egy Holdról visszahozott, addig a Földön ismeretlen ásvány – az armalcolit – kapta mozaikszó formájában hármuk nevét.

Űrhajós pályafutását 1970 januárjában fejezte be. Ekkor az USA külügyminisztáriumának sajtófőnöke lett a Nixon-kormányzatban. Azonban ez a feladat nem elégítette ki, így viszonylag hamar, már 1971-ben a Smithsonian Intézet repülési és űrhajózási múzeumának igazgatója lett, amelynek megalapítását és a kezdeti fejlesztéseket vezényelte 1978-ig. 1980-ban az üzleti élet felé fordult, előbb az LTV Aerospace alelnöke lett, majd saját konzultációs céget alapított.

Feleségét, Patricia May Finnigant 1956-ban ismerte meg, és 1957 nyarán vette el. Három gyerekük – Kate, Ann és Michael – született. Pat 2014 áprilisában, 84 évesen hunyt el, azóta Collins egyedül él.