Meghalt Kisfaludy Károly dráma- és elbeszélésíró, költő, szerkesztő, festő.
190 éve
Kisfaludy Mihály (
1743–
1825) győri szolgabíró,
[1] és Sándorffy Anna (
1755–
1788) nyolcadik gyermeke,
Kisfaludy Sándor költő legifjabb testvére. Keresztszülei gyömrei és teölvári Gyömörey László (
1727–
1796) kapitány és szentgyörgyi Horváth Ferencné nyírlaki Oszterhuber Anna (?–
1794) úrnő voltak.
[2]
Anyja a szülés következtében másnap meghalt, és a fiú később tíz évvel
idősebb testvérnénje, kisbarnaki Farkas Gáborné Kisfaludy Teréz
(1778–1830)
[3] gondozása alá került, akihez állandó szeretettel és hálával fordult.
1799-ben
Győrbe ment a
bencések gimnáziumába,
ahol eleinte szorgalmasan tanult, de csakhamar elhanyagolta a tanulást,
és a heves, dacos fiú egyszer az őt dorgáló tanára elé dobta
tintatartóját, ezért megbuktatták.
A szigorú apa, akinek három testvére is hadi pályára lépett, ekkor
kivette az iskolából, és a Győrött éppen megnyílt katonai
nevelőintézetbe adta. Innen egy év múlva,
1804-ben Pestre került, ahol október 1-jén még mint kadét katonának állt.
1805. szeptember 1-jén zászlótartó lett; küzdött a
Napóleon elleni csatákban, és részt vett a Caldierónál kivívott győzelemben.
1806-ban a
Szerémségben határőrzésre volt kirendelve.
1809. február 16-án alhadnaggyá léptették elő, ezredével
Jelasics hadosztályánál
Münchenben állomásozott; május 25-én
Leobennél harcolt és
fogságba esett, de szerencsésen megszökött, hadosztályához visszamenekült, és még az év augusztus 23-án főhadnaggyá léptették elő.
1810-ben sűrűn társalgott
Szemere Pállal, akivel 1805-ben
Miskolcon kötött barátságot,
Horvát Istvánnal és
Vitkovics Mihállyal,
akiknek egy kötet versét is megmutatta. Ekkor beleszeretett Heppler
Katalinba, egy elszegényedett özvegyasszony leányába, s hogy elvehesse,
ki akart lépni a hadseregből, de szigorú apja mindezt ellenezte.
Kisfaludy dacból
1811.
augusztus 15-én a szolgálatból kilépett, s hazament Tétre, de
felbőszült apja tudni sem akart róla. A kétségbeesett ifjú ekkor
nevelőtestvérénél, Trézsinél keresett menedéket, aki már ekkor férjével,
Farkas Gábor nyugalmazott kapitánnyal
Vönöckön lakott. Ott töltött néhány nyugalmas hónapot, gyakorolta a rajzolást és a költészetet.
1812 februárjában elhagyta Vönöcköt, és
Bécsbe készült, hogy a festészetben képezze tovább magát. Atyja nagykorú fiának szabad rendelkezésére bocsátotta
Zala megyében fekvő anyai birtokrészét; ezt
Sümegen lakó Boldizsár bátyjának elzálogosította, és visszatért Pestre, ahol Hepplernétől megtudta, hogy Katalin férjhez ment.
Honvágytól űzve
1817-ben Pozsonyba ment, ahol
Ballus Pál
barátja segítette, mivel sem Teréz nővére, sem Sándor bátyja
közbenjárására nem békült meg édesapja. Úgy nyilatkozott, hogy amíg
szolgálatba nem lép vagy meg nem házasodik, maga elé nem bocsátja; némi
segítséget azonban Teréz útján adott neki.
Pestre ment tehát, ahol barátai tárt karokkal fogadták, s a
Nemzeti Múzeum képtárőrévé akarták tenni, de a
nádor nem nevezte ki állhatatlan természete miatt. Egy becsületes vargánál vett ki szállást a Magyar utcában, s
akvarell
tájképeket festett. Néha képei jól elkeltek, de többször titkon
nyomorgott. Pénzsegélyt nem fogadott el barátaitól, akik ezért
kölcsönadták neki a pénzt, és megvették a képeit. A festészettel hamar
felhagyott és ezután
Stáhly Ignác sebészprofesszornál anatómiát tanult. Eközben atyja
1818-ban
megírta végrendeletét, és kitagadta a fiát, aki ekkor Győrbe utazott,
hogy vele a kibékülést újra megkísérelje, de minden közbenjárás hiába
volt, apja nem bocsátotta maga elé.
Pesten is inkább költő volt, mint festő;
1820 elején már 16 kész színdarabja volt.
Eder György Székesfehérvárott játszó színtársulatának híre eljutott Pestre is; Kisfaludy
A tatárokat előadásra átadta neki, s a darab
1819.
április 18-án nagy hatást kiváltva színre került.
Brunszvik Ferenc
gróf, a pesti városi színház haszonbérlője meghívta a társaságot
Pestre, és május 3-án itt is az ő darabjával nyitották meg előadásaikat.
Ezután színművei egymás után kerültek színre. Az így nyert díszes
erkölcsi állással javult anyagi állapota is. Előadott drámáit Kisfaludy
nyomban ki is adta, s egy példány Bécsben Gaal György kezébe került, aki
az első három megjelent darabját lefordította. Ekkor megismerkedett
Helmeczy Mihállyal, és az ő révén a
nyelvújítással; olvasta
Kazinczy Ferenc
munkáit, és egyike lett leghívebb követőinek. Barátai óvták a sebtiben
való sok írástól, és ő ezt megfogadva lassabban haladt alkotásaiban, és
régibb darabjait is részben átdolgozta.
1829 végén
beteg lett, de a következő év tavaszán egészsége kissé jobbra fordult;
ekkor azonban tüdőbajt kapott. Amikor látszólag lábadozott, augusztusban
Győrbe vitette magát szeretett Trézsijéhez, aki szintén nagybeteg volt;
egy-két hét múlva ismét Pestre vitték. Baja súlyosbodott, de azért
szervezte a Jelenkor szerkesztőségét, s dolgozott
Csák Mátéján. Ekkor tudatták vele Trézsijének október 23-án történt halálát, és ez végkép megtörte. A
Magyar Tudományos Akadémia éppen
1830.
november 17-én
megalakult Pozsonyban, és a nyelvtudományi osztályba őt választották
meg helybeli első rendes tagnak. Ennek hírét már nem kaphatta meg, mert
november 21-én vasárnap délután fél három órakor Váci utcai lakásán (a
Kappel-házban, ahol később
Heckenast Gusztáv könyvárus boltja volt) meghalt.
Kommentáld!