Megszületett Aaron Copland amerikai zeneszerző, karmester, zenepedagógus.
120 éve
Tizenegy éves volt, amikor elkészített egy operaszövegkönyvet,
Zenatello címmel. 1913 és 1917 között Leopold Wolfsohnnál tanult, akitől megkapta a szükséges alapokat. Tizenöt éves korában egy
Paderewski-hangverseny meghallgatása után döntött úgy, hogy zeneszerző lesz. Levelező tagozaton tanult
összhangzattant,
zeneelméletet és zeneszerzést Rubin Goldmarknál, a neves zeneszerző-tanárnál. Itt sajátította el a
klasszikus zene alapjait, a német zene hagyományait, jóllehet mesterének zenei ízlése megállt
Richard Straussnál.
Copland diplomamunkája egy Goldmark-darab után készült tanulmány, egy
háromtételes zongoraszonáta volt romantikus stílusban. Mindazonáltal írt
egyéb újszerű és modern műveket is, ezeket azonban nem osztotta meg
tanárával. Rendszeresen részt vett a
Metropolitan Opera és a
New York-i Szimfonikusok
előadásain, ahol megismerte a klasszikus repertoárt. A fiúgimnázium
elvégzése után beállt egy tánczenekarba, de tovább folytatta zenei
tanulmányait: Victor Wittgensteinnél zongorát tanult. Az
1917-es októberi orosz forradalom lelkesítette, apja és a rokonság intelmei ellenére vonzódott a szocialista és kommunista eszmékhez.
1917 és 1921 között rövid zongoradarabokat és dalokat írt. Érdeklődése
az európai zene iránt és barátja, Aaron Schaffer levelei hatására úgy
döntött, hogy zenei továbbképzése céljából
Párizsba
utazik. Apja azt szerette volna, ha főiskolára megy, de anyja és a
család is a párizsi út mellett volt. 1921-től Franciaországban a
fontainebleau-i
zenei iskolában (Conservatoire américain de Fontainebleau) kezdte meg
tanulmányait a neves zongoraművész és pedagógus Isidor Philipp és Paul
Vidal irányításával. Copland azonban hamarosan váltott, és a még csak 34
éves, de máris híres és számtalan tanítvánnyal rendelkező
Nadia Boulanger
tanítványa lett. Eredetileg úgy tervezte, hogy csak egy évet tölt
Párizsban, de látva Boulanger széles spektrumú zenei tudását és
repertoárját, a kialakult kapcsolat hatására három évig volt a
tanítványa. Zenei fejlődésére jelentős hatással voltak ezek a
tanulóévek.
Copland húszas évekbeli szerzeményei modernista jellegűek voltak, és –
akárcsak a többi modern művészeti ág esetén – csak bizonyos elit körök
mutattak érdeklődést iránta. A francia „Hatok” (Les Six) mintájára
megalakította a Fiatal Zeneszerzők Csoportját (Young Composer’s Group),
aminek az volt a feladata, hogy a modern zenei törekvéseket bevezesse a
zenei közízlésbe. Bekerült az
Alfred Stieglitz
köré csoportosult művészi körbe is, ahol számos vezető művésszel
(többek között Paul Strand, Edward Weston, Ansel Adams, Georgia
O’Keeffe, Walker Evans) ismerkedett meg (később részben Evans fényképei
inspirálták Copland
The Tender Land című operáját). Megpróbált a kortárs zeneszerzőkkel (Carl Ruggles,
Charles Ives) versenyre kelni, de az időszak zenéjét a populárisabb zenei stílusok, főleg a
jazz és
George Gershwin
uralta (egy időben maga is úgy vélekedett, hogy a szimfonikus jazz
területén léphetne tovább). Fiatal kortársaival (Roger Sessions, Roy
Harris, Virgil Thomson, Walter Piston) együtt munkálkodott közös
koncerteken bemutatni munkáikat az új közönségnek. A csoport Copland
vezetésével működött, segítették egymás munkáját. Copland mindvégig
kapcsolatban maradt a fiatal komponistákkal, így lassan kiérdemelte „az
amerikai zene dékánja” címet.
A
gazdasági válság éveiben
Európába,
Afrikába és
Mexikóba utazott. Utóbbi országban kötött barátságot Carlos Chavez zeneszerzővel, és ezután gyakran tartózkodott az országban, itt írta
El Salón México című művét 1936-ban, amely már a szélesebb rétegek elérését tűzte ki célul. Ezt követően a rádió számára is írta
Prairie Journal című darabját, amelyben az amerikai táj zenei leírásával próbálkozott. Ezt a
John Henry
című, népballadára épülő rádiózene követte. Ez a zenei törekvés későbbi
zeneszerzői törekvéseiben folyamatosan jelen lesz. Ugyanakkor nyitott a
színház irányába is, több amerikai szerző darabjához írt színpadi
kísérőzenét (például
Irwin Shaw Csendes városához). 1939-ben a filmek következtek: az
Egerek és emberek és
A mi városunk című mozikhoz írt zenét.
Baletteket is írt, mint például a rendkívül sikeres
Billy, a kölyök (1939). Ezzel Copland az amerikai zene elismert képviselője lett (mint
Stravinsky az orosz zenéé), és egyre inkább vezető szerepet játszott az Amerikai Zeneszerzők Szövetségében. Tevékenysége eredményeként a
második világháború végére már kielégítő anyagi biztonságba került, ennek ellenére tovább folytatta az írást, a tanítást, végül elkezdte a
karmesterkedést is. 1935-től 1944-ig (majd 1951–1952-ben) a
Harvard Egyetem tanára volt.
Az 1940-es évtized volt Copland legtermékenyebb időszaka. Ekkor írta híressé vált
Rodeó (1942) és
Appalachian Spring (1944) című balettjeit, a
Lincoln Portrait és a
Fanfare for the Common Man című művekkel pedig hazafias témájú darabjait.
Harmadik szimfóniája (1944–1946) a 20. század legnépszerűbb amerikai szimfóniája lett. 1948-as
Klarinétversenyében a
klarinéton kívül
vonósokat,
hárfát és
zongorát használt,
Four Piano Blues című darabjában a jazz hatása jelenik meg.
Copland főleg zenekari műveket, kamarazenét, operákat, baletteket és
filmzenéket írt. Zeneszerzői munkásságára, stílusára eleinte
Debussy és
Stravinsky, később a
jazz
elemei hatottak. Az 1930-as évek közepétől fedezte fel az amerikai
népzenét, és erre alapozott népszerű művekkel jelentkezett. Az 1950-es
években szeriális jellegű műveket is alkotott. Alapvető zeneszerzői
célkitűzése egy amerikai zenei stílus létrehozása volt.
Kommentáld!