55 éve

Történelem, Érdekes, Tudomány, Technika

Alekszej Arhipovics Leonov (oroszul: Алексей Архипович Леонов; 1934. május 30. – 2019. október 11.)^[1] szovjet-orosz űrhajós és a légierő nyugalmazott marsallja. Ő hajtotta végre 1965. március 18-án a Voszhod–2 űrhajóból az űrbe kilépve az első űrsétát. Második űrrepülése szintén történelmi alkalom volt, az első nemzetközi űrprogram, az Szojuz–Apollo-program szovjet űrhajójának parancsnoka volt.

Alekszej Leonov egy kis szibériai településen, Lisztvjankán (Kemerovói terület) született 1934. május 30-án. Iskoláit azonban már a Szovjetunió európai területén, Kalinyingrádban végezte. Közben Kremencsukban egy előkészítő pilótaiskolába járt, amely meghatározta, merre tegye meg felnőtt élete első lépéseit. Az érettségit követően a katonai pályát választotta, és a légierőhöz vonult be, hogy katonai pilóta legyen belőle. 1957-re elvégezte a Csuguljev Felső Pilótaiskolát, és vadászpilóta lett. Később, immár űrhajósként beiratkozott a moszkvai Zsukovszkij Repülőmérnöki Akadémiára, amelyet 1968-ban szintén sikerrel végzett, míg képzésének utolsó lépcsőjeként 1981-ben a műszaki tudományok kandidátusa címet szerezte meg.

Rövid pilótakarrier után 1959-ben – más források szerint 1960-ban – a Szovjetunió űrtevékenységének kiterjesztésére a fiatal pilóták körében tartott válogatás nyomán egy 20 fős csoport tagja lett, amelyet titkos űrhajóskiképzésre vezényeltek.

Az űrhajóscsapatba történő beválogatását követően viszonylag sokáig kellett várni, hogy az űrbe jusson, de akkor rögtön történelmi feladatot kapott, talán a Jurij Gagarin repülése utáni leglényegesebb feladat teljesítését: az űrsétát. Az eredetileg a Vosztok–11 repülésre tervezett műveletet az űrverseny miatt életre hívott Voszhod-programba tették át és a Voszhod–2 expedíción hajtotta végre Leonov. Tizenkét percet töltött a „semmiben” – még Észak-Afrika felett nyitotta ki az ajtót, Szocsi felett lépett ki a kabinból és egészen a Szahalin-szigetig lebegett „odakinn” –, közben 28 000 kilométert tett meg. Az űrséta érzéseit ekképp fogalmazta meg:

Az űrséta és maga a repülés azonban nem volt problémamentes. Az űrséta után Leonov alig tudott visszamászni az űrhajóba, mivel a Berkut típusú űrruhája tervezésekor a tapasztalatlanság miatt nem vették számításba, hogy a belső nyomás majd olyannyira felfújja, hogy nem lesz képes visszajutni a zsilipbe azon a nyíláson, amelyen korábban kimászott. Ezért az űrhajósnak kétségbeesett – és szigorúan tilos – lépésre kellett elszánnia magát, az űrruhából elkezdte leengedni a levegőt, ami halálos veszélyt jelentett. Végül ez a megoldás használt, ha keservesen is, de Leonov sikeresen visszajutott az űrhajóba és szó szerint túlélte az első űrsétát.

Később sem ment minden simán, egy navigációs hiba miatt a visszatérés 2000 kilométerrel a kijelölt pont „mellé” történt. A Voszhod–2 az Urál megközelíthetetlen vadonjában szállt le, és a két űrhajósnak két éjszakát is el kellett töltenie az embermagas hóban, osonó farkasok között. Végül – a sikeres mentőexpedíció után – 50 órával a leszállás után tért vissza Leonov és Beljajev Bajkonurba, a kiindulási pontra.

A Voszhod–2 űrsétáját követően Leonov lett volna az első szovjet holdexpedíció parancsnoka, ám a programot törölték az amerikai Apollo-program sikere és a Hold eléréséért folyó verseny elvesztése miatt. Ezt követően a Szovjetunió egy új űrállomás építése felé fordította a figyelmét, ahol Leonov ismét az élen állt, ő lehetett volna a Szaljut–1 berepülésének a parancsnoka, ám a másodpilóta, Valerij Kubaszov megbetegedése miatt a tartalékok repültek helyettük. (Az az expedíció, a Szojuz–11 végül váratlanul tragédiába torkollt és az űrhajósok meghaltak a visszatéréskor.)

Leonov második repülésére végül 1975. július 15. – július 21. között került sor az Szojuz–Apollo-program keretében. Ekkor a Szojuz–19 parancsnokaként lehetett részese a világ első nemzetközi repülésének. 1975. július 17-én Leonov és Tom Stafford rázott kezet a franciaországi Metz városa fölött repülve, amely kézrázás egyben a két nagyhatalom közötti enyhülést is szimbolizálta. Az összekapcsolt Apollo és Szojuz 44 órán át repült összekapcsolva. Az űrhajósok egymás nyelvén kommunikáltak – az amerikaiak oroszul, a szovjetek angolul – és néhány egyszerű kísérlet elvégzése mellett több televíziós adást is lebonyolítottak, hogy bemutassák egymás űrhajóit és az ott végzett tevékenységet a nézőknek. A repülés mindkét oldalon nagy sikert jelentett mind technológiai, mind szimbolikus, mind pedig propagandaértelemben.

A Szojuz–19 leszállása után az űrhajósok parancsnokává nevezték ki. Ezt a megbízatást egészen 1982-ig töltötte be. Ezzel egy időben a Csillagvárosban levő Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ igazgatóhelyettese is volt. A szolgálatból 1991-ben szerelt le.