Jean-Jacques Rousseau (Genf, Svájc, 1712. június 28. – Ermenonville, Franciaország, 1778. július 2.) svájci francia felvilágosodás kori filozófus, író és zeneszerző. Politikai eszméi hatást gyakoroltak a nagy francia forradalomra és az utókorra egyaránt. Radikális és forradalmi munkássága főművének, A társadalmi szerződésnek egyik legismertebb sorával is jellemezhető: „Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.”

Politikai eszméi hatást gyakoroltak a nagy francia forradalomra. 1749-ben pályaművet adott be a
dijoni Akadémia egyik pályázati felhívása, ahol válaszolni kellett a kérdésre: "A tudományok és művészetek fejlődése rombolta avagy fejlesztette az erkölcsöket?" Az elvárt válasz az lett volna, hogy a tudományok és művészetek fejlődése finomította. Rousseau azonban az igazságot egy csomó féligazsággal keverve fejtette ki véleményét: A becsület a tudatlanság gyermeke, a tudomány és az erény tehát összeférhetetlenek. "Megjöttek a bölcsek, elmennek a jók" - idézte Senecát, szerinte a tudomány és a művészet egyenesen az emberiség bűneiből fakad. A csillagászat a babonából, az ékesszólás a hiúságból, a geometria a kapzsiságból, a fizika a kíváncsiságból, az etika a gőgből. Meglepõdött, amikor értekezésével óriási sikert aratva elnyerte a dijoni akadémia pályadíját. A "vissza a természethez" - jelszót ettől kezdve társítják Rousseau nevéhez, bár szó szerint ez nem is szerepelt a pályaműben.

Rousseau a különböző politikai irányvonalak ideális referenciájává vált. Szinte minden forradalmár hivatkozott a Rousseau-i gondolatokra (Maximilien de Robespierre, Manon Roland, sőt Charlotte Corday is Rousseau csodálója volt). A kommunista Gracchus Babeufre is nagy hatást tett filozófiája.^[7]

Rousseau nézetei hatottak a francia forradalomra, a nép a szuverenitását inkább képviselők útján gyakorolta, mint közvetlenül. Rousseau vitatta, hogy a szabadság, az egyenlőség és az igazságosság biztosítása az államon belül a többségi akaratra való tekintet nélkül jöjjön létre (ld. demokrácia). Rousseau egyike volt azoknak, akik komolyan támadták a magántulajdon intézményét, emiatt gyakran tartják a szocializmus előfutárának is. Az Értekezés a politikai gazdaságtanról és A Korzikai alkotmány tervezete c. műveiben javaslatokat tett arra, hogy ne alakulhassanak ki túl nagy vagyoni különbségek. A 20. századi szocalista országokban megvalósították a filozófusnak ezt a gondolatát. Rousseau nem azt követelte, hogy minden ember egyenlő mértékben részesüljön a közösség vagyonából, hanem azt, hogy korlátozzák a pénz politikát befolyásoló hatalmát, és így megakadályozhatják, hogy a demokrácia plutokráciává degenerálódjon. A szabadság nevében szólalt fel Rousseau a gazdagok uralma és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.^[8]

Rousseau eszméi az oktatásról hatást gyakoroltak a modern oktatási elméletekre. Az Emile-ben megkülönbözteti az egészséges és a „haszontalan” béna gyerekeket. Szerinte csak egészséges gyerek lehet bármilyen oktatás jutalmazott tárgya. Elenyészőnek tartja a könyvolvasás fontosságát és javasolja, hogy a helyes érzelmeket az értelem kialakulása előtt meg kell tanítani a gyereknek. A tanulásban különös hangsúlyt helyez a tapasztalásra.

Fő műveiben Rousseau a természetet a vadember államaként azonosítja. Később a természetet a folyamat spontaneitásának felismeréséhez használja, melynek során az ember énközpontú, ösztön alapú szerepét kiépíti a világban. A természet ezáltal az ember jellemében belsőséget és becsületességet fejez ki ellentétben a társadalom által az előremutató felszabadítás nevében hidegszívű brutalitással hozzátett bebörtönzéssel és rabszolgasággal.

Ennélfogva a természetbe való visszatérés jelenti azt, hogy az ember természeti folyamatok hatalma alá kerül, kívül a társadalom elnyomó kötelékeitől és a civilizáció előítéleteitől. Ez a gondolat tette Rousseau-t a felvilágosodás és a romanticizmus egyik fontos személyiségévé.