Szegény kisnemesi családba született egy Velencei-tó környéki faluban, Pusztanyéken (ma Kápolnásnyék része). Édesapja, idősebb Vörösmarty Mihály (1764–1817)^[2] 1797-ben szegődött gróf Nádasdy Ferenc nyéki birtokára gazdatisztként, édesanyja Csáthy Anna (?–1834); mindketten római katolikus vallású nemesi családok leszármazottjai.

1807–1811-ig Pusztanyéken, 1811–1816-ig a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban, majd annak VI. osztályától a pesti Piarista Gimnáziumban 1816–1817-ig tanult. Apjának keveset kellett költenie reá, mert csakhamar alkalmazták két fiú mellett: kosztját, szállását tanítással kereste meg. Pesten több könyvhöz is hozzájutott, az újabb magyar költők művei, főként klasszikusok műfordítása: Baróti Aeneise, Rájnis Eklogái, Virág Benedek ódái és horatiusi levelei. Mindezek hatással voltak rá, s kevesebbet tanult ugyan, de annál többet verselt.

A Börzsönyben töltött két év alatt Perczel Sándor gazdag könyvtárát bújta. Megismerkedett Egyed Antal és Teslér László írókkal. 1823-ban hozzáfogott a Zalán futása megírásához, mialatt Tolna megye egyik alispánjánál jogászkodott. 1822–1823-ig joggyakornok volt Csehfalvi Ferenc alispán mellett, Görbőn. 1823 őszén Pestre ment; ott ismét a Perczel fiúk nevelését vette át, s egyúttal felesküdött királyi táblajegyzőnek.

Költői hírnevét a Zalán futása című, 1825-ben megjelent honfoglalási 1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke volt.

eposza alapozta meg. A nemzet ébresztője nevet kapta érte.

A világosi fegyverletétel után hosszabb ideig bujdosnia kellett. Közben egyik lánya meghalt, egészségi állapota megromlott. A hányódás és a reménytelen élet beteggé tette; ekkor (1850) Pestre ment és följelentette magát a katonai törvényszéken; kikérdezték és elítéltetéséig szabadlábon hagyták. Májusban házat és földet vásárolt a Fejér megyei Baracskán. 1850 nyarán Haynautól kegyelmet kapott és családjával Csépre, neje szülőhelyére költözött; de ott nem tudott megszokni.

Boross Mihály Baracskán idősebb Pázmándy Dénessel jó viszonyban volt. Kieszközölte, hogy a főúr a Baracskával határos szentiványi pusztáján a csinos tiszti lakot két holdnyi kerttel Vörösmarty élete tartamára 1 forint bérért átadja. Baracskán köztiszteletnek örvendett és családja legkisebb nélkülözést se szenvedett, mert a baracskai urak elhalmozták jótéteményeikkel. Kertészettel foglalkozott. 1853 tavaszán szülőföldjére, Kápolnásnyékre költözött. Mind a két helyen jól érezte magát, csak a Bach-kormány rendszabályai nehezültek kedélyére. Vértolulások törtek rá, szívbetegsége tüneteként gyakran nehézlégzésben szenvedett.

Szívelégtelensége 1853 őszén komolyabbra fordult, és hullámzó állapotú tüdővizenyő fejlődött ki nála. 1854-ben valóságos szenvedés volt élete, 1855-ben a balatoni fürdőzést használta, de sikertelenül. Ekkor közölte a Pesti Napló (1855. II. 6. sz.) A vén cigány című utolsó költeményét. November 17-én a költő egész családjával Pestre költözött, a Váci utcai Kappel-házba, hogy állandó orvosi felügyelet alatt lehessen. Azon az emeleten vett ki lakást, amelyen azelőtt 25 évvel barátja, Kisfaludy Károly lakott és meghalt. A lépcsőn fölmenet összerogyott; lefektették, de nem kelt fel többé; utoljára november 19-én délután egy órakor Deák Ferenc és Kemény Zsigmond látogatták meg, s alig hogy távoztak, Vörösmarty délután negyed kettőkor, életének 55., házasságának 13. évében meghalt. A halál okaként Gyulai Pál agyszélhűdést (apoplexia serosa cerebri)^[6] nevez meg, míg Eötvös Károly azt írja „Utolsó napjaiban Kovács József, a későbbi híres egyetemi tanár és sebész volt körülötte, s tőle hallottam, hogy szívbajának legalább egy év előtt már erősen kifejlődöttnek kellett lenni. Meg volt támadva tüdeje is, s halálát közvetlenül tüdővizenyő nevű betegség idézte elő.”^[7]

Temetése valódi nemzeti gyászünnep volt: november 21-én ment végbe, éppen Kisfaludy Károly halála napján és óráján, délután kettőkor. Pest emberemlékezet óta nem látott oly népes temetést. A költőkirály ott nyugszik a Kerepesi úti temetőben, neje állíttatott neki síremléket; Fejér megye és Székesfehérvár városa díszes szoborral tette emlékét maradandóvá. Vörösmartynak özvegye és három gyermeke Béla, Ilonka és Erzsébet maradt, akikre nem hagyott egyebet költői dicsőségénél; de a nemzet megmutatta, hogy nagyjait meg tudja becsülni: Deák Ferenc felhívására néhány hónap alatt 103 000 forint gyűlt össze. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 20-i közülésén báró Eötvös József tartott róla emlékbeszédet; a Kisfaludy Társaságban pedig 1864. február 6-án báró Kemény Zsigmond.

Sírját, sok más sírral együtt, a Rákosi-korszakban fel akarták számolni, ám ez nem valósult meg.