Sváb családban született Württemberg tartományban. Apja Georg Ludwig Hegel számvevőszéki titkár, anyja Maria Magdalena Fromm, rangos polgárcsalád lánya. A stuttgarti gimnázium bevégzése után 1788-ban beiratkozott a tübingeni Stiftbe, ahol teológiát és filozófiát hallgatott, 1793-ban megvédte teológiai disszertációját. Néhány évig Bernben és Frankfurt am Mainban házitanítói munkát végzett, később a Jénai Egyetemen habilitált. („De orbis planetarum” c. disszertáció 1801. augusztus 27-én.) 1801-től magántanárként Jénában egyetemi előadásokat tartott, 1805-ben rendkívüli egyetemi tanár lett. A jénai csata zavarai után 1807-ben Bambergbe ment, ahol újságszerkesztéssel foglalkozott. 1808-tól Nürnbergben a Szent Egyed gimnázium rektora és professzora volt, ugyanitt dolgozta ki a Philosophische Propädeutik c. munkáját, mely azonban akkor csak litográfiában jelent meg. 1816-tól 1818-ig Heidelbergben tanított, majd 1818-tól halálig (1831) Berlinben.^[2]

1798-ban publikálta első írását, egy fordítást a Watland (egy svájci terület) politikai viszonyairól. Hegel ehhez a röpirat fordításhoz saját megjegyzéseket csatolt. 1800-ban Schellinggel együtt szerkesztette a Filozófia kritikai újsága (Kritisches Journal der Philosophie) c. közlönyt. 1806-ban befejezte első és egyben egyik legjelentősebb könyvét, A szellem fenomenológiáját (Phänomenologie des Geistes). Hegel eleinte mint Schelling követője szerepelt, míg ezen munkájával nemcsak éles birálatot gyakorolt Schelling és iskolája felett, hanem ezen jelentőségteljes munkájában eredeti módszerével, a dialektikával is a nyilvánosság elé lépett.

Itt meghatározó élményben volt része: a franciák számára győztes csata után láthatta Napóleont, akit „világlélek” (németül Weltseele, azaz a történelem folyamatának megtestesítője) néven titulált levelében.^[3] Ezt követően Nürnbergbe ment, ahol gimnáziumi rektor lett. Itt fejezte be második legnagyobb művét, a három kötetes Logika tudományát (1812–1816). A mű hatására meghívták a Heidelbergi Egyetem filozófiai tanszékére, ott írta A filozófiai tudományok enciklopédiáját (1817).

1818-ban azonban Altenstein porosz miniszter közvetítése folytán a berlini egyetemen foglalt el állást. Ekkorra a legnagyobb mértékben tekintélyes és befolyásos ember lett, számos tanítványt gyűjtvén maga köré, fényes tevékenységet fejtett ki felolvasásaival. Bölcsészete Altenstein miniszter befolyása által a legtágasabb körökben érvényre jutott és úgyszólván porosz állami bölcsészetté lett.

Hegel nemcsak a filozófia főbb diszciplínáiról tartott előadásokat, hanem a jog-, a művészet-, a vallásfilozófiáról, a történelem filozófiájáról és filozófiatörténetről is. Könyv formájában megjelent A jogfilozófia alapvonalai című műve. Első nyugati filozófusként illesztette bele a keleti vallásokat és az indiai filozófiákat integránsan filozófiatörténeti és vallásfilozófiai rendszerébe.

Mindössze négy könyv származik közvetlenül magától Hegeltől. További műveit a hallgatói által gyorsírással készített, szerkesztett és néha kiegészített előadásjegyzetek alkotják, amelyek szöveghűsége vitatható. A Hegel-művek eredetisége filológiai probléma. Viszonylag nehéz olvasni őket, mert nem csak új fogalmakat vezetett be, de gondolatainak átadására kialakított egy sajátos nyelvezetet is.

Tanítványaival 1827-ben alapította a Jahrbücher für wissenschaftliche Kritik című folyóiratot.

1831. november 14-én kolera áldozata lett Berlinben.