255 éve

Született, Történelem

IV. Vilmos (William Henry of Hanover; London, 1765. augusztus 21. – Windsori kastély, 1837. június 20.) Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának és a Hannoveri Királyság uralkodója 1830-tól a haláláig.

Vilmos III. György harmadik fia volt, és azért jutott a trónra, mert bátyjainak nem született törvényes örökösük. Fiatalkorában a Királyi Haditengerészet tisztje volt, ezért sokszor "Tengerészkirályként" emlegették.^[1][2] Az amerikai függetlenségi háború alatt Észak-Amerikában, utána a Karib-tengeren szolgált. 1789-ben a Clarence hercege címet kapta. Idősebbik bátyja, IV. György 1830-as halála után, 64 évesen került a trónra. Uralkodása alatt megreformálták az elavult választási rendszert, korlátozták a gyerekmunkát és eltörölték a rabszolgaságot majdnem az egész Brit Birodalomban. Vilmos volt az utolsó brit király, aki a parlament akarata ellenére próbált miniszterelnököt kinevezni. Hannover királyaként rövid életű liberális alkotmányt vezetett be.

Vilmos sokáig egy ír színésznővel élt együtt, akitől tíz törvénytelen gyereke született. 52 évesen hivatalosan is megházasodott, de Szász-Meiningeni Adél német hercegnővel kötött házasságából született gyermekei fiatalon meghaltak. Vilmos 1837-es halála után unokahúga, Viktória kenti hercegnő örökölte Nagy-Britannia trónját, Hannover pedig (ahol nő nem lehetett uralkodó) öccsének, Ernő Ágostnak jutott.

 

Vilmos uralkodása rövid volt, de a brit politikatörténelem egyik fontos eseménye az ő idejében zajlott. Az 1832-es reformválság a parlament alsóházának felemelkedésével és a Lordok Háza befolyásának csökkenésével végződött. A brit uralkodó és a kormány viszonyában is fontos mérföldkő, hogy ekkor fordult elő utoljára, hogy a király megpróbálta megbuktatni (sikertelenül) a megválasztott kormányt. Vilmos apjának, III. Györgynek többször is sikerült a neki nem tetsző kormányt lemondatnia, és a választások után olyan összetételű kormányt kineveznie, amely az ő szája íze szerint döntött. A 19. század közepére ezek az idők elmúltak. Vilmosnak bele kellett törődnie, hogy az alkotmányos monarchiában az uralkodó nem cselekedhet a parlament akarata ellenére. Ahogyan ő mondta: "Megvan a magam véleménye a dolgokról, és el is mondom a minisztereimnek. Ha nem fogadják el, nem tehetek semmit. A magam kötelességét megtettem."

A választási rendszer megreformálásán kívül az ő uralkodása alatt korlátozták a gyerekmunkát a gyárakban, törölték el a rabszolgaságot valamennyi brit gyarmaton, és javítottak a szegénységben élők helyzetén. Egyaránt kapott kritikákat a reformerek (akik túl kevésnek vélték a változásokat) és a konzervatívok (akik szerint túl messzire ment) részéről. A mai történészek interpretációja szerint nem kereste egyik oldal kegyeit sem, hanem józan kompromisszumra törekedett, és eközben bölcsebb uralkodónak mutatkozott, mint amilyennek a két párt képviselői bemutatták.