370 éve

Az angol forradalom alatt az 1642-től a század végéig tartó eseménysorozatot értjük, mely I. Károly és így a monarchia (időleges) megdöntéséhez vezetett. Kezdetétől, 1640-től számítja sok történész a történelmi újkort. Sokáig angol polgári forradalom néven szerepelt - ezt az elnevezést azonban manapság már elvetik. A kortársak Anglia zavargásait (England's Troubles), egyes mai történészek pedig a Három Királyság (Skócia, Anglia, Írország) Háborúját emlegették az eseménysor kapcsán.

I. Jakab (1603–1625) nyílt abszolutizmust vezetett be, így szembe került a parlamenttel. A parlamentnek adómegszavazási joga volt, így az uralkodó mégis rá volt utalva. Jakab nyíltan vállalt homoszexualitása, és George Villiers (Buckingham herceg) pályafutása erős ellenérzéseket váltott ki. Jakab 1610-ben és 1614-ben is feloszlatta a parlamentet, amely a kért adókat nem szavazta meg.

Az alsóház 1628-ban elfogadta a négy szakaszból álló Jog kérvénye („Petition of Right”) című törvényt, amely nem új törvény volt, hanem az angol parlamentarizmus hagyományos szabályainak megismétlése abból a célból, hogy az abszolutizmust parlamentáris eszközökkel korlátozhassák. Ennek alapján a király cselekedeteit Anglia törvényeibe és szabad szokásaiba ütközőnek nyilvánították. I. Károly szentesítette a törvényt, de továbbra sem tartotta be.

 

 

A Jog kérvénye első passzusában tartalmazta, hogy senkit sem lehet megterhelni a parlament által jóváhagyott törvény nélkül. A második bekezdés szerint szabad embert bírósági ítélet nélkül bebörtönözni nem lehet. A harmadik a kényszerkvártélyozás tiltásáról, a negyedik a királyi rögtönítélő bíróságok eltörléséről szólt.

Károly már a törvény kihirdetése előtt beszüntette a parlament működését, a hangadókat bebörtönöztette, és 1629-1640 között nem hívta össze többé a testületet.

A puritanizmus

A puritanizmus kálvinista alapokból indult és azt hirdette, hogy nincs szükség közvetítőkre Isten és a hívők között. A puritánok el akarták törölni a római katolikus hitre emlékeztető jegyeket. A puritanizmusnak két irányzata alakult ki: a presbiteriánusok és az independensek. A presbiteriánusok mérsékeltebb irányzatot követtek. Szerintük az egyházi vezetésben nincs szükség püspökökre. Helyettük egy választott testületre a presbiteriánusokra kell bízni a vezetést. Az independensek radikálisabbak. Szerintük minden egyházközösség legyen önálló.

Cromwell összefogott a levellerekkel a presbiteriánusok ellen, majd eltávolítottak a parlamentből 140 presbiteriánus képviselőt, akik tiltakoztak a király kivégzése ellen. Ez volt a csonka parlament. Egy levellerekből és independensekből álló bíróság végül halálra ítélte Károlyt, és 1649. január 30-án kivégezték. Ezen a napon betiltották a Lordok Házát és a királyságot, valamint kikiáltották a köztársaságot, amely valójában Cromwell katonai diktatúrája volt.

1660-ban I. Károly fiát, II. Károlyt ültették a trónra, aki 1660–85 között uralkodott. Amnesztiát (közkegyelmet) hirdetett apja gyilkosainak és vallásszabadságot, valamint a magántulajdon védelmét hirdette meg. Ezen kívül megígérte, hogy a forradalom vívmányait megtartja. Testvére, II. Jakab (1685–88) 1688-ban türelmi rendeletet adott ki, amely a katolikusok teljes egyenjogúságára épült. A katolikus restauráció alatt népszerűtlenné vált, és mindenki ellene fordult.

Az utolsó két Stuart uralkodóra az volt jellemző, hogy ismét az abszolutista módszereket próbálták alkalmazni, és vallási téren is szembekerültek az alattvalóikkal. Ezért a parlament egyszerűen üresnek nyilvánította a trónt, és a parlament Jakab vejének, Orániai Vilmosnak ajánlotta fel a királyi címet. II. Jakab álruhába öltözve menekült Franciaországba, de útközben – nehogy felismerjék – a tengerparton eldobta az ország nagypecsétjét. Orániai Vilmos pedig háborítatlanul vonulhatott be csapataival Londonba.

Ezt a vérontás nélkül lezajlott királycserét nevezik „dicsőséges forradalomnak”. Az angolok különösen nagy vívmánynak tartották a királycsere vértelenségét, tekintve, hogy a vallásháborúk és polgárháborúk milyen sok szenvedést okoztak.

Az 1688-ban kitört dicsőséges forradalom következtében II. Jakab nagybátyját és vejét, Orániai Vilmost hívták meg a trónra, aki holland helytartó is volt. III. Vilmos néven 1688–1702 között uralkodott. A király hatalmát az 1689-ben elfogadott Jogok Nyilatkozata (Bill of Rights) korlátozta, melyet 1689-ben írtak alá. Ez alkotmányos monarchiává tette Angliát.