1969. 06. 05

A Tu–144 (NATO-kód: Charger) a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe, a Concorde-ot megelőzve a világon az első szuperszonikus utasszállító repülő. A típust az Alekszej Andrejevics Tupoljev vezette, Andrej Nyikolajevics Tupoljevről elnevezett szovjet Tupoljev tervezőiroda fejlesztette ki, és a Voronyezsi Repülőgépgyár gyártotta le. Végsebessége elérte az óránkénti 2430 kilométert.

A Tu–144 először 1968. december 31-én szállt fel a Tupoljev OKB Moszkva melletti zsukovszkiji gyárából, két hónappal az Aérospatiale / British Aircraft Corporation által gyártott Concorde előtt. A Tu–144 elsőként 1969. június 5-én az első utasszállító gép lett, amely átlépte a hangsebességet, 1970. november 12-én pedig meghaladta a 2 Mach sebességet, ezzel a leggyorsabb utasszállítóvá vált.

A Tu–144 volt a Tupoljev tervezőiroda egyetlen hangsebesség feletti utasszállító programja – az iroda többi hangsebesség feletti repülőgépei katonai célokra készültek. Ezek a gépek mind részesültek a Központi Aero- és Hidrodinamikai Intézet műszaki és tudományos eredményeiből.

Hruscsov utasítását követve^[2] a Repülőgépipari Minisztérium 1963. július 26-án elrendelte egy szuperszonikus utasszállító gép fejlesztését, miután tíz nappal korábban a szintén Hruscsov vezette szovjet minisztertanács jóváhagyta a programot. A feltételek szerint a Tupoljev-tervezőirodának 2300–2700 km/h utazósebességű, 80–100 utas szállítására képes, 4000–4500 km hatótávolságú utasszállítót kellett terveznie, továbbá egy nagyobb üzemanyag-tartályú, 30–50 utast 6000–6500 km-re szállító változatot is. A maximális felszállótömeget 120-130 tonnában szabták meg. A terv előírta az elkövetkező négy év során öt prototípus, ebből kettő felszállásra alkalmatlan, statikai próbáknál használandó gép elkészítését, az első gép elkészültét pedig 1966-ra tették.

A Tu–144-ből összesen 16 repülésre is képes példány készült: a CCCP-68001 lajstromszámú prototípus, a CCCP-77101 lajstromszámú a sorozatgyártású Tu–144SZ nullszériás példánya volt, kilenc Tu–144SZ (CCCP-77102-110) és öt Tu–144D (CCCP-77111-115). A CCCP-77116 lajstromszámú gép építését már nem fejezték be. A repülő prototípussal egyidőben legalább egy géptest is készült statikai próbák céljából.

Az Aeroflot 1974-ben négy Tu–144SZ-szel megkezdte a lehetséges útvonalak feltérképezését, például a Moszkva-Vlagyivosztok útvonalat, tyumenyi technikai leszállással. A gépet 1975. december 26-án állították szolgálatba a Moszkva-Domogyedovo–Alma Ata útvonalon, az utasszolgálat felkészítésére elsőként posta- és teherforgalomban. Az utasrepülések 1977. novemberében kezdődtek, és nagyjából menetrend szerinti jelleggel folytak egészen addig, amikor 1978. május 23-án az első Tu–144D egyik berepülése során halálos áldozatokat is követelő kényszerleszállást hajtott végre a Moszkva melletti Jegorjevszknél.^[7] Az utolsó menetrend szerinti Aeroflot járat a Tu–144 ötvenötödik utasszállító repülése volt 1978. június 1-jén.

Bár a típus utolsó, menetrend szerinti utasszállító járata 1978-ban szállt le, a Tu–144 gyártását csupán hat évvel később, 1984-ben állították le a félkész CCCP-77116 lajstromszámú Tu–144D-nél. Az 1980-as évek során az utolsó két szériagyártott gépet légi laboratóriumként használták, többek között az ózonréteg pusztulásának megfigyelésére, illetve a Burán űrsikló pilótáinak képzéséhez. Ez utóbbi keretén belül Igor Volk és Anatolij Levcsenko kozmonauta-jelöltek 22 km-es magasságól végeztek vitorlázó leszállást az egyik Tu–144D-vel.

1973. június 3-án a Tu–144 fejlesztési programját rendkívüli csapás érte, amikor a Le Bourget-i kiállításon lezuhant a CCCP-77102-es lajstromszámú, szériagyártású Tu–144SZ. Repülés közben a Tu–144 egy hirtelen leforduló manővert végzett, majd amikor a bekövetkező zuhanásból a pilóta megpróbálta kihúzni, a gép kettétört és lezuhant. A földbe csapódó roncsok 15 házat pusztítottak el. A katasztrófának a fedélzeten tartózkodó M. V. Kozlov berepülő pilóta, V. M. Molcsanov másodpilóta, V. N. Bengyerov főtervező-helyettes, A. I. Dralin fedélzeti mérnök, G. N. Bazsenov navigátor és B. A. Pervuhin vezető mérnök,valamint a földön további nyolc ember vált áldozatává.

1978. május 23-án történt a Tu–144 második halálos balesete, amikor a CCCP-77111 lajstromszámú Tu–144D üzemanyag-szivárgásból származó tűz miatt kényszerleszállást hajtott végre a Moszkva közeli Jegorjevszk mellett. A gép a földön kiégett, a roncsokat beolvasztották.