Vian a francia avantgárd művészet különös, kihívó alakja volt. Rendkívül sokoldalú tehetség, aki jazz-muzsikusként, zeneszerzőként és festőként is elismert. Eredeti szakmája matematikus volt, műszaki főiskolát végzett. A Francia Szabványügyi Hivatalban szerzett unalmas tapasztalatai, valamint a világháborús és ifjúkori élményei szolgáltak alapul 1947-ben saját neve alatt megjelent első regényéhez. Vernon Sullivan álnéven közreadott, parodisztikus botránykönyveiért többször perbe fogták, ugyanakkor milliókat keresett velük.

Tagja volt különböző egzisztencialista köröknek és a ’Patafizikai Társaságnak is, ahol „Első Satrafának” választották. Chandler-regényeket és Strindberg-drámákat fordított egyebek mellett. A Meghajszolt vad amerikai színes bőrű szerzője, Richard Wright műveinek átültetése is inspirálta álnéven publikált „négerregényeit”. 1945-től kezdve Sartre baráti köréhez tartozott, rendszeresen publikált a Temps Modernes folyóiratban. Camus Combat című lapjának jazzrovatát vezette, munkatársa volt a Jazz Hot folyóiratnak, s Jazz News címmel maga is szerkesztett lapot. Muzsikált Miles Davissel is.

Ötszáznál több dalt írt. Le Déserteur című pacifista dalával az algériai háború ellen tiltakozott, más lemezein a francia sanzon hagyományait folytatta, de ő írta az első francia rock-szövegeket is. A Philips, majd a Fontana hanglemezkiadó művészeti vezetője lett.

Kisebb szerepet alakított Delannoy filmjében, a Párizsi Notre-Dame-ban, Kast filmjeiben, majd 1959-ben Roger Vadim Veszedelmes viszonyokjában. 1959. június 23-án az álnéven írt regényéből tiltakozása ellenére készült Köpök a sírotokra című film premier előtti vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a hamis, torz adaptációra, majd összeesett. Szívrohamot kapott, ami a szívritmuszavarral küszködő Vian számára végzetesnek bizonyult: útban a kórház felé a mentőautóban vesztette életét. 39 éves volt.

Vian senkit nem követett irodalmi műveiben, egyedül Alfred Jarry utódja szeretett volna lenni. Írásait eredeti tehetség, bravúros nyelvhasználat és polgárpukkasztó tartalom jellemzi. Az utókor által legjobbnak ítélt művei az 1946-ban készült Tajtékos napok – amelyet Raymond Queneau „korunk legmeghatóbb szerelmi regényének” nevezett – és a Pekingi ősz. Azonban életében alig néhány ezer példányt vásároltak a saját neve alatt kiadott regényeiből – a kritika közönnyel vagy értetlenséggel fogadta azokat –, míg a Sullivan-regények százezres példányszámban fogytak.