Meghalt Ady Endre költő, újságíró.
100 éve
Ady Endre, teljes nevén:
diósadi Ady András Endre (
Érmindszent,
1877.
november 22. –
Budapest,
Terézváros,
1919.
január 27.[3]) a
huszadik század
egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik
legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést
és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden
jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató
magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly
lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség,
a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.
Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte
1883-ban,
ahol Katona Károly tanította írásra, olvasásra, számolásra, bibliai
történetekre és zsoltáros énekekre. Szülei idővel gimnáziumba szánták,
ez volt az oka, hogy tanulmányait
1886-tól a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt. Az elemi befejeztével,
1888-ban a
nagykárolyi
piarista gimnáziumba került. Ebben az iskolában voltak saját bevallása
szerint a legszörnyűbb diákévei, amellett, hogy itt erősödött meg a
fizikailag addig gyengécske gyerek. Itt írta első költeményeit is,
amelyek többnyire verses csúfolódások voltak, és ezekből az évekből
származik barátsága
Jászi Oszkárral, akivel együtt jártak hittanra.
1892-től a
zilahi református kollégium diákja volt, ahol
1896 júniusában jelesen érettségizett: csak
görögből és
matematikából
kapott jó osztályzatot. A liberális szellemű zilahi „ősi schóla” a
szigorú szerzetesi iskolából kikerülve a szabadságot jelentette számára:
itt szabad volt nyilvánosan is cigarettázni, és itt váltak rendszeressé
a szombat esti kocsmázások is; emellett itt érték első – iskolai –
irodalmi és szerelmi sikerei is, utóbbi F. Erzsike személyében, aki
későbbi versei Zsókája lett. Itt ismerte meg
Kun Bélát is, aki egy ideig magántanítványa volt.
Édesapja a lecsúszott család újbóli felemelkedésének lehetőségét, a leendő szolgabírót látta fiában, ezért beíratták a
debreceni jogakadémiára. A várost nem sikerült megszeretnie: szülei beleegyezését megszerezve a második évre már a
pesti jogi karra iratkozott be, majd
Temesvárra
ment, ahol délelőtt a királyi táblánál írnokoskodott, délután
magánórákat adott. Temesvárról nagyon betegen vitte haza édesanyja
1897
karácsonyán, ahonnan felgyógyulva utazott újra Budapestre, a negyedik
félévre beiratkozni. A többször is megküldött tandíj azonban
korhelykedésre úszott el. Nem mert szülei szeme elé kerülni, ezért
Zilahra
utazott, ahol ügyvédbojtár lett és egy barátjánál lakott. Ez idő tájt
született meg egy önálló verseskötet kiadásának gondolata. Ősszel az
egyetem folytatásának szándékával ismét Debrecenbe ment, azonban az
előadásokat hanyagul látogatta, sokkal jobban érdekelték a lapok
(Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap). Előbb a
Debreczeni Hírlap, majd
1899-től a
’48-as érzelmű,
függetlenségi párti Debreczen
című folyóirat „hivatásos” munkatársa lett. A soron következő félévre
már be sem iratkozott, ezzel vége szakadt jogegyetemi tanulmányainak.
Ugyanebben az évben megjelent első verseskötete,
Versek címmel, de nem volt sikere.
Életében az áttörést
1903 augusztusa hozta el: ekkor ismerkedett meg
Diósyné Brüll Adéllal, egy Nagyváradról elszármazott gazdag férjes asszonnyal, aki ekkor
Párizsban élt és látogatóba jött haza.
Léda (Ady így nevezte őt el) lett a
múzsája; az ugyanebben az évben megjelent
Még egyszer című kötetében „
A könnyek asszonya”
című költeményt már ő ihlette. Lírai kibontakozásában Léda iránti
szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. A Léda-kapcsolat 9
évig tartott: 1903-tól 1912-ig. Léda
1907-ben halott lánygyermeket hozott világra, vélhetőleg a költőtől. Kapcsolatuk
1912-re teljesen megromlott: Ady a
Nyugatban publikált
Elbocsátó szép üzenet című versével végleg szakított Lédával.
Második párizsi tartózkodása és a kapcsolódó
földközi-tengeri utazás időszaka költészetének termékeny korszaka.
1906-ban megjelent harmadik verskötete
Új versek címmel – ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi –, de negyedik kötete, a
Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.
A
Nyugat kétségtelenül a magyar irodalom legfontosabb folyóirata, melynek Ady nemcsak szerkesztője volt, hanem szimbóluma is. Mivel a
Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például:
Népszava,
Világ). Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a
vezető pártok nacionalizmusa, de bírálta a szociáldemokraták
antinacionalizmusát is; látta, mennyire maradt el Magyarország a fejlett
országoktól, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is.
A Lédával való szakítása után többnyire csak alkalmi nőkapcsolatai voltak.
1913. november 21-én a hűvösvölgyi Park Panzióban
Balázs Béla mutatta be neki
Dénes Zsófiát
(„Zsuka”), a Párizsban élő fiatal újságírónőt, akivel gyorsan
megkedvelték egymást, és akit a költő saját neve után Andreának nevezett
el. A gyorsan kibontakozó szerelem hatására esküvőt fontolgattak,
azonban Dénes Zsófia anyjának heves tiltakozása miatt a kézfogó
elmaradt; a Becéző, simogató kezed és az Élet helyett órák című, a
Ki látott engem? kötetben megjelent költeményei a Dénes Zsófia iránti érzései emlékei.
1914-ben találkozott az akkor 20 éves
Boncza Bertával, akivel
1911 óta levelezett. Berta első levelét egy svájci intézetből írta Adynak.
[6] 1915.
március 27-én a lány apjának (Boncza Miklós, neje: törökfalvi Török Berta) beleegyezése nélkül összeházasodtak.
[6] Verseiben
Csinszkának nevezte Bertát. Esküvői tanúik
Vészi József és
Ignotus-Veigelsberg Hugó voltak.
Az
őszirózsás forradalom
után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta
kisajátítani, saját költőjének tekinteni. Ady ettől igyekezett
elhatárolni magát, noha harcos híve volt a polgári radikalizmusnak, és
„vezérének” nevezte Jászi Oszkárt. 1918 novemberében (
a Tisza-gyilkosság után) a harmadlagos szifilisz jellemző szövődményeként kisebb
szélütést kapott. Ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Később megkapta a világon épp ekkor végigsöprő
spanyolnáthát,
ebből kialakuló magas lázzal járó tüdőgyulladását a Liget
Szanatóriumban kezelték. Két hete ápolták, amikor egy reggel hirtelen
meghalt (
1919.
január 27-én, 41 évesen). Halálát végül is,
Czeizel Endre
adatai szerint, a kórboncolás alapján a főverőér megrepedése okozta,
melyet a harmadlagos vérbaj jellemző megnyilvánulása, az aorta idült
gyulladása miatt kialakult főverőér-tágulat előzött meg.
Temetése
január 29-én volt: koporsóját a
Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol
Kunfi Zsigmond,
Móricz Zsigmond,
Vincze Sándor, Babits Mihály,
Karinthy Frigyes,
Pikler Gyula,
Bíró Lajos, Jászi Oszkár,
Kernstok Károly,
Schöpflin Aladár
és sok más közéleti személyiség mellett több ezren rótták le
kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára fedetlen
fővel, a
Múzeum körúton és a
Rákóczi úton át a
Kerepesi temetőig.
A 19-20. század fordulójának magyar költészetét a haldokló
népi-nemzeti iskola határozta meg, mely
Petőfi
nyomain járt, utánozta népies hangját és nem tudta magát megújítani.
Ady, ha nem is az első volt, aki szakított a hagyománnyal, de az első,
aki utat tört egy új, modern stílusnak.
Ady Endre a modern magyar
sajtótörténetnek is az egyik kiemelkedő alakja. „Újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint
Petőfi
(…) költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp
gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig
megőrizte újságíró természetét” – írta róla
Szerb Antal.
Ady a nagyváradi Napló munkatársa volt, és itt, a szerkesztőségben
ismerkedett meg szerelmével, Lédával. Párizsból visszatért Nagyváradra s
így szólította Váradot: Olyan gyönyörűszép Nagyvárad, mint egy kis
Pece-parti Párizs.
Kommentáld!