Csíktaplocai Xántus János, az Amerikai Egyesült Államokban ismert nevén John Xantus de Vesey (Csokonya, 1825. október 5. – Budapest, 1894. december 13.) magyar természettudós, utazó, néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Növény- és állattani kollekciójával jelentősen gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét, ő volt a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának első igazgatója, négy kalandos útikönyv és több mint kétszáz ismeretterjesztő írás szerzője. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Xantus”. Több növény- és állatfaj tudományos neve állít emléket Xántusnak: az őszirózsafélék családjába tartozó Chaenactis xantiana, az állatvilágban a kolibrifélék közül a Hylocharis xantusii, a gekkófélék közül a Phyllodactylus xanti, sőt, a pikkelyes hüllők egyik családjának tudományos neve Xantusiidae.

Xántus a 15. században Erdélybe vándorolt görög család sarjaként született a Somogy vármegyei Csokonyán, háromgyerekes családban. Apja, Xántus Ignác (1788–1849) uradalmi jogtanácsos, majd 1828-tól Somogy vármegye főügyésze, anyja Vanderlich (Szidnay) Mária Terézia (1807^[2] – 1877),^[3] neje Steden Ilona volt.^[4] Az ifjú Xántus tanulmányait szülőfalujában és a győri bencés gimnáziumban, illetve a pécsi ciszterci gimnáziumban^[5] végezte, majd ugyanitt tanult jogot. Kaposvárott helyezkedett el mint aljegyző, s köz- és váltóügyvédi vizsgáját 1847-ben Pesten tette le.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz önkéntes nemzetőrként csatlakozott, 1848 nyarán, majd innét a horvátok mozgolódása idején Pestre ment, ahol beállt a honvéd tüzérekhez. Tűzmesterként vett részt a pákozdi csatában és huszár főhadnagyként Komárom védelmében is. A komáromi várőrségből átlépett a gyalogsághoz, ahol a 46. zászlóaljban a főhadnagyságig vitte és egy kitörés közben 1849. február 8-án az osztrákok Érsekújvárnál elfogták. Gyalog kísérték Pozsonyba, ahová betegen érkezett és a kórházba vitték. Felgyógyulása után hadifogolyként a königgrätzi táborba került, ahonnan 1850 júliusában szabadult. Az aradi véres napok után a Pilzenben állomásozott Khevenhüller-Metsch ezredbe beosztották közembernek. Édesanyja mindent elkövetett, hogy fiát a katonaságtól megszabadítsa. Ez bécsi ismerősei közbenjárására sikerült is. Xántus azonban hazajövetel helyett Prágában összeköttetésbe lépett az emigránsokkal, hazafias nyilatkozatai miatt Prágában ismét elfogták és a hadbíróság börtönbüntetésre ítélte. Ebből a fogságból sikeresen megszökött, és a felelősségre vonás elől Németországon, Belgiumon és Franciaországon keresztül Londonba emigrált, majd 1852-ben áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba.

Először New Yorkban vállalt alkalmi munkákat (volt matróz, hírlapkihordó, könyvkereskedő, gyógyszerész, boltossegéd, zongoratanító, vasúti hivatalnok, mérnök, több nyelv tanára is). 1852-ben a Missouri folyón felhajózott Lexingtonig, és onnan lóháton indult a vadnyugatra, hogy részt vegyen Saint Louis–Kalifornia vasútvonal (Pacific vasút) nyomvonalának kitűzésében. 1854-ben Kansasban mérnökké léptették elő; először ebben az államban találkozott indiánokkal. Topográfiai felméréseket végzett Indiana államban, majd Texasban (1853). 1853-ban a New Orleans-i egyetemen vállalt oktatói állást. Az ottani magyar közösségben élt, majd 1854-ben ellátogatott az Iowa állambeli, szintén magyarok lakta New Budába. A környező prérit bejárva gyűjtötte be a később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott növény- és állatgyűjteményének első darabjait. 1855 szeptemberében a kansasi Fort Riley erődjében vállalt szolgálatot, mint szanitéc őrmester – Vésey Lajos álnéven (innen nevének Nyugaton mindmáig használt változata, a John Xantus de Vesey).

1859 elején sikeresen kérte a katonai szolgálat alóli felmentését, s idejét és energiáját az amerikai prérividék természetrajzi feltérképezésének szentelte. Később a Coastal Survey megbízásából tengeráramlási megfigyeléseket végzett a Kaliforniai-félsziget csúcsánál, a San Lucas-foknál, ami alkalmat teremtett számára ahhoz, hogy a tenger élővilágát is gyűjtse. 1861 augusztusában kilépett a Coastal Survey alkalmazásából, s év végén visszatért Magyarországra, hogy 1862. január 22-én (más források szerint január 27-én) megtarthassa akadémiai székfoglaló előadását Adatok a tenger természettani földrajzához címmel. Még 1862 június 23-án visszatért Amerikába, ahol már folyt az amerikai polgárháború, s Xántus régi barátja William Alexander Hammond képzett orvos és természettudós éppen a hadsereg egészségügyi alakulatának főparancsnoka volt, s 1862 július 28-án kinevezte Xantus Jánost a helyettesévé, ebben a szolgálatban 1862 decemberéig maradt. Ennyi volt Xántus amerikai polgárháborús szolgálata az unionisták oldalán. Hamarosan elfoglalt egy – az amerikai külügyminiszter által – felajánlott állást, s 1864 júniusáig az Egyesült Államok mexikói konzulja volt Manzanillo állomáshellyel. Ezen hivatala rövidre sikerült, mert mihelyt Xántus elismerte egy helyi lázadó főnök hatalmát, a washingtoni külügyminisztérium visszahívta a konzult, sőt a konzulátust is bezáratta. Xántus megint megélhetés nélkül maradt, előbb Peruba, aztán Havannába utazott.

Betegeskedése miatt végleg lemondott amerikai tartózkodásáról és 1864 júliusában hazatért, de előbb Hollandiában és Belgiumban tanulmányozta az állatkerteket és nagybecsű természettudományi gyűjteményt hozott magával a Magyar Nemzeti Múzeum számára.

Hazatérve megromlott egészségi állapota miatt először Ótátrafüredre utazott gyógykezelésre, ahol a fürdővendégek egy forrást Xántus-forrásnak neveztek el és augusztus 4-én szenteltek fel. Ezután erdélyi körutat tett, szeptember 2-án az orvosok marosvásárhelyi gyűlésén egy természetrajzi könyvtár Pesten történő felállítását indítványozta, valamint belgiumi és hollandiai tapasztalataira hivatkozva felvetette egy állami állatkert létrehozásának tervét. Ezen intézmény 1862. március 12-én megalakult, s a bizottság tiszteletbeli elnökévé választotta. 1866. augusztus 6-án nyitotta meg a pesti Állatkertet, melynek igazgatói tisztét is betöltötte.

1868-ban tisztségét feladva októberben Kelet-Ázsiába indult Triesztből egy osztrák–magyar expedícióval. Először Ceylonban, Sziámban, Kínában és Japánban végeztek gyűjtéseket, majd miután Xántus a kutatóút vezetőivel összekülönbözött azon, hogy a gyűjtött anyag a bécsi vagy a pesti múzeumba kerüljön-e, 1869 elején különvált az expedíciótól. Celebesz, Borneó és Jáva szigetén hatalmas állattani anyagot gyűjtött (ennek legnevezetesebb darabja egy preparált orangután volt), valamint 2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai gyűjteményéből alapították meg a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának, a későbbi Néprajzi Múzeumnak az alapjait.

1870 novemberében hazatért és gyűjteménye feldolgozásába kezdett. 1872. március 5-én a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának első őrévé (tkp. igazgatójává) nevezték ki. Ugyanebben az évben Rómer Flórissal összeállították a bécsi világkiállításon szereplő első magyar néprajzi gyűjteményt. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, amelynek 1890-ben alelnöke lett.

1894 tavaszán súlyos tüdőgyulladáson esett át, s családja 1894. április 10-én levitte az Adriai-tenger partjára, Voloscába gyógyulni, de hamarosan elborult elmével került haza, s meghalt. Sírja a Kerepesi temetőben található.