500 éve

Érdekes, Történelem

Fernão de Magalhães (vagy Fernando de Magalhães, IPA:[fɨɾˈnɐ̃w ðɨ mɐɣɐˈʎɐ̃jʃ], spanyolul: Hernando de Magallanes, magyarosan: Ferdinánd Magellán), (Sabrosa vagy Porto, 1480^[1] – Fülöp-szigetek, 1521. április 27.) portugál felfedező, a Csendes-óceán névadója. Az ő vezetésével indult útjára 1519-ben az az expedíció, melynek tagjai végül elsőként hajózták körül a Földet, ám Magalhães útközben, a bennszülöttekkel vívott harcban életét vesztette.

Származásáról annyit tudunk, hogy 1480-ban született, Sabrosa vagy Porto portugál városban, családja a nemesség negyedik fokán állt mint „fidalgo de cota de armes”, így saját címert viselhetett és beléphetett a királyi udvarba. Kora ifjúságában állítólag Leonora királynő apródjaként szolgált. Az 1505-ös hadjáratban mint egyszerű „sobresaliente”, azaz harcos szerepelt. Ezek voltak tanulóévei: vitorlát vont be, szivattyúzott, harcolt, részt vett az erődök építésében, árut hordott. Mindenben részt vett, így mindent megtanult a hajózás fortélyairól.

1509-ben ott volt azon az öt hajóból álló flottán, ami Malakkára (a mai Szingapúr) indult. A malájok kelepcébe próbálták csalni a portugálokat, de nekik sikerült az utolsó pillanatban megmenekülniük. Garcia de Susa kapitány legmegbízhatóbb embereként Magalhãesnak kulcsszerepe volt a megmenekülésben. Öt esztendei szolgálat után, 1510-ben, tiszti rangra emelték, majd idegenként tért vissza, 1512-ben.

Egy évet töltött látszólagos semmittevéssel. A déli tengereken hajózó kormányosokat, kapitányokat kérdezett ki; a Tesoariában, Mánuel király titkos levéltárában végigkutatta a szigorúan őrzött portolántérképeket (parti térképek), és a legutóbbi brazíliai expedíció hajózási naplóit. Barátságot kötött Ruy Faleiróval, a földrajz elméleti szakértőjével, akit mint kartográfust és asztronómust a legnagyobb tekintélynek tartottak. Mindezt miért? Ez idő tájt sokan keresték Panama környékén az átjárót a Csendes-óceánra. Kolumbusz azzal indult negyedik expedíciójára, hogy Indián keresztül tér haza. Amerigo Vespucci azért vizsgálta végig Amerika déli partvidékét, hogy elérje a fűszerszigeteket. Hernán Cortés negyedik útja előtt megígérte V. Károly császárnak, hogy Panama környékén megkeresi az átjárót a Csendes-óceánra. Cortereal és John Cabot egészen a Jeges-tengerig hajóztak fel, Juan Díaz de Solís pedig végig a La Plata folyamon. Mindezt hiába tették. Az átjáró megtalálása, a távol-keleti fűszerszigetek keletről való elérése volt Magalhães álma is.

Mivel a portugál király elutasította, Spanyolországhoz fordult. 1517. október 20-án érkezett Sevillába. Rövid idő múlva elvette a szintén portugál emigráns Barbosa család leányát, így Sevilla polgáraként léphetett át a Casa de Contratación, a tengerészeti kereskedelmi kamara küszöbén.

Előadta, hogy Faleiróval tudnak a nyugati átjáró pontos helyéről, és hogy hajlandóak ezt a spanyol koronának adni, ha egy flottát bocsát a rendelkezésükre. Váratlanul éppen Kolumbusz egykori ádáz ellensége, Fonseca bíbornok állt Magalhães pártjára, így a koronatanács elfogadta a tervét, biztosítva ezzel a király, a későbbi V. Károly császár és a spanyol korona támogatását. Minden kívánságát elfogadták, 1518. március 22-én aláírták a Capitulationt, a végérvényes szerződést. V. Károly bizonyult a legszenvedélyesebb pártfogójának, az egyébként ingadozó és befolyásolható császár egész életében ez egyetlen esetben mutatott hűséget egy nagy gondolat iránt.

Portugália diplomáciai úton és szabotázzsal is megpróbálta megakadályozni az expedícióját, és bár egész Sevilla, sőt Spanyolország is ellenségesen méregette a portugál immigránst, V. Károly támogatásával keresztülvitte tervét. Az öt hajóból – Trinidad, San Antonio, Concepción, Victoria, Santiago – álló flotta 1519. szeptember 20-án, kedden, hajnalhasadáskor hagyta el a spanyol partokat.

1519-22, a Föld első körülhajózása

Az alacsony termetű, sánta Magalhães mosolyogni nem tudott, rideg volt és barátságtalan – nem csoda, hogy spanyol tisztjei gyűlölték. Merev módon, rövid pórázra fogta kapitányait, és feltétlen engedelmességet követelt tőlük, anélkül, hogy bármit is közölt volna velük terveiből. Amikor a San Antonio kapitánya, három napra minden kommunikációt beszüntetett vele, az első adandó alkalommal lefogatta és rabságba vetette.

Az éjszaka leple alatt a spanyol kapitányok zendülést szítottak és megpróbálták átvenni a hatalmat. Magalhães hidegvérűen és gyorsan cselekedve leverte a lázadást. Egyik kapitányát, Gaspard de Quesadát kivégeztette, Juan de Cartagenát és egy lázító papot pedig a kietlen partvidéken magára hagyták. A visszatekintő történeti értelmezés hajlamos a győzteseknek adni igazat, így ítélték meg Magalhães-t is. Ha vállalkozása sikertelen marad, úgy a zendülők kivégzését egyszerű gyilkosságnak tekintették volna. Magalhães mindenesetre példa lett az utódok számára. Francis Drake 57 évvel később szintén a San Julian öbölben került hasonló helyzetbe. Ismerte Magalhães történetét, és ugyanígy járt el a zendülőkkel szemben.

1520. november 28-án felszedték a

A Csendes-óceánon

Kolumbusz harminchárom napig volt úton, és már egy héttel a kikötés előtt vízben úszó fadarabok és madarak megjelenése jelezte, hogy szárazföldhöz közelít. Ezzel szemben Magalhães még száz nap után sem látta szárazföld nyomát. Faleiro számításai a távolságokról megdőltek. Azt hitte, hogy már rég elhagyta Japánt, holott még csak a Csendes-óceán harmadánál járt. A tengerészek még azokat az ökörbőr-szíjakat is megették, amikbe a vitorlaállványokat foglalták. A friss, vitamindús élelem hiánya miatt kitört a skorbut, tizenkilencen haltak éhen, a megmaradt legénység tizede. 1521. március 6-án érték el az első szigeteket, a mai Guamot, és március 17-én már biztosan tudták, hogy révbe értek. Számítása szerint a Maluku-szigeteknél kellett volna lenniük, de valójában 10 fokkal eltértek északra, így a tévedés újabb felfedezéshez vezetett: teljesen ismeretlen szigetekre bukkantak, a Fülöp-szigetekre. Tettének érdemi része befejezést nyert, bebizonyította, hogy a Föld gömbölyű.

1521. április 26-án partra szálltak Maktan-szigetén, de a térdig érő vízben csak gyalogosan közelíthettek, így teljesen kiszolgáltatottá váltak a parton várakozó lándzsás bennszülötteknek, hiszen ilyen távolságból a távoli csónakokban felállított nehéz muskétáik tüze sem ütötte át a fapajzsokat. A 27-én lefolyt vad tengerparti ütközetben Magalhães előbb combján, majd arcán, karján, és lábán is megsebesült, végül arcra esett, s ekkor a bennszülöttek összes erőiket ráirányítva kegyetlenül lemészárolták. A spanyolok ugyan csak nyolc embert veszítettek, de sebezhetetlenségük mítosza – ami Cortez és Pizarro sikerének is titka volt – odalett. Ahogy később Cook kapitány, úgy Magalhães is szigetlakókkal folytatott küzdelemben vesztette életét. Holtteste sohasem került elő, bár bajtársai röviden alkudozva megpróbálták még valósággal visszavásárolni elhunyt tengernagyuk tetemét, a bennszülöttek nem voltak hajlandóak visszaszolgáltatni a számukra megfizethetetlen jelentőségű hadi zsákmányt. Jóllehet végrendeletében Sevilla székesegyházát jelölte meg végső nyughelyeként, ebből ugyanúgy nem lett semmi, mint később valamennyi más végintézkedéséből.

horgonyt és kifutottak a sosem járt új tengerre, a Csendes-óceánra.