A huszadik századi magyar avantgárd festészet egyik nagy tehetségű festője. Budapesten a Mintarajziskolában tanult, mestere Gyulay László volt, majd Münchenben folytatta tanulmányait G. von Hackl mesteriskolájában. Hollósy Simon szabadiskoláját is látogatta. Önarcképével 1901-ben elnyerte a Harkányi-ösztöndíjat, amelynek segítségével tanulmányokat folytathatott 1901-1903-ban Párizsban a Julian Akadémián, ahol Jean-Paul Laurens volt a mestere.

1903-tól Budapesten működött, a Műcsarnokban, majd a Könyves Kálmán Szalonban állított ki arcképeket, alakos , majd csoportos alakos képeket, rajzos látásmódja, kiváló jellemábrázoló képessége hamar meghozta számára a sikert. Rajzos látásmódja gyakran szecessziós ritmusú kontúrvonalakat adott festményeinek. A MIÉNK tagja, majd a Nyolcak művészeti csoportjának alapító tagja lett. Az I. világháborúban mint frontrajzoló vett részt, a feldúlt falvakról, elhagyott földekről készített 16 litográfiáját könyvben adták közre 1916-ban Brüsszelben.

A napi politikától nem határolódott el, 1919-ben a Tanácsköztársaság fennállása idején vállalta a Művészeti Direktórium festőszakosztályának vezetését, toborzó plakátok tervezését. A kommün bukása után emigrációba vonult, Pöstyénben^[5] élt és alkotott 1938-ig. Károlyi Mihály baráti körével tartotta a kapcsolatot, 1934-ben Párizsba, 1936-ban a Szovjetunióba utazott. 1938-tól Párizsban telepedett le, a II. világháborúban Franciaország német megszállása idején elfogták, szabadulása után részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Franciaországból 1948-ban tért haza Budapestre, a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett egészen 1960-ig, tanári és közéleti tevékenysége annyira lefoglalta, hogy már alig festett, 1958-as utolsó képeinek egyikét tekintve, nem mondható, hogy átment volna szocreál-stílusba.

Összességében egy nagy rajztudáson alapuló posztnagybányai magyar avantgárd stílust képvisel festészetünkben. A modern képzőművészeti irányzatok (plein air, szecesszió, Paul Cézanne és más posztimpresszionisták) és a Munkácsy hagyományokra is építkező realizmus metamorfózisa az ő sajátosan egyéni festői stílusa. Ettől olyan kifejezőek és élvezhetőek portréi és tájképei.

Az 1930-as években jelenik meg képein az állatszimbolika. Állatszimbolikája vihar előtti csendet, nagy erőt és egyre nagyobb feszültséget fejez ki. Állatszimbolikája nemcsak az 1930-as években dúló spanyol polgárháború, s a fasizmus előretörésekor Pablo Picasso nyomán nyilvánul meg Pór művészetében a bikaszimbolikában, hanem 1958-ban is, amikor megfestette Menjünk be a tszcs-be c.^[6] képét. Nyugtalanság, feszültség árad a lovak mozgásából, amelyeket vezetne be a gazdájuk a kolhozba.

Mintegy szimbolikusak önarcképei is, amelyeken nem tud hazudni, a nagy művészek soha nem hazudnak, 1953-as önarcképe keménységet, határozottságot és mélységes pesszimizmust tükröz egyszerre.

Pór Bertalan emléktáblája egykori lakhelyén, a Pasaréti út 77. szám alatt.

Pór Bertalan sírja Budapesten. Kerepesi temető: 30/2-1-6.