Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és vezérmotívumaihoz kapcsolódik. Prózájára jellemző az irónia és a kétértelműség, az allegóriákat és mitológiai motívumokat művészileg egyre érettebb módon használta fel. Mellékmondatokkal és betoldásokkal bonyolított elbeszélésmódja ritmusos és kiegyensúlyozott, a beszédstílust a mindenkori tematikához igazította. A jelentéstartalmat a szavak tudatos megválasztásával gazdagította. Első regényéért, az 1900-ban írt, 1901-ben kiadott A Buddenbrook házért 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Bátyja, Heinrich, és a hat gyermeke közül három (Erika, Klaus és Golo) szintén jelentős író volt.

1895-ben Mann kilépett a biztosítótársaságtól, és a Müncheni Műszaki Főiskolán kezdett tanulmányokat. Először úgy képzelte, az újságírói hivatást választja. Az iskolai éveit jellemző céltalanság itt is folytatódott. Végül, mikor Mann 1896-ban, 21 évesen nagykorú lett és igényt támaszthatott az apai vagyonból havi 160-180 aranymárka, a kiadásait fedező zsebpénzre, úgy döntött, végleg felszabadítja magát az oktatási intézmények zsarnoksága alól és íróvá lesz.

Alig született meg az ötlet, hogy bátyjával, Heinrichhel közösen Olaszországba utazzanak, már hozzá is láttak annak megvalósításához. Céljuk Róma volt, és 1897-ben a fővárostól keletre fekvő Palestrina nevű városkában béreltek maguknak szállást. Mann ebben az időben írta többek között a Friedemann úr, a törpe című novelláját, valamint itt kezdett hozzá első nagy regényéhez, a A Buddenbrook házhoz.

1901-ben jelent meg Mann első regénye, A Buddenbrook ház. Egy család hanyatlása címmel. A mű rögtön kedvező fogadtatásra talált az olvasóknál és az irodalmi kritikusok között egyaránt. Lübeckben ugyanakkor gyorsan terjedni kezdett a pletyka, hogy ezen nagycsalád és a regényben említett figurák nem teljesen fiktívek, hanem a város élő személyeiről mintázták őket.

A Buddenbrook ház Thomas Mann legjelentősebb művei közé tartozik: 28 évvel megjelenése után a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Thomas Mann-nak ítélte az irodalmi Nobel-díjat, és az indoklásban elsősorban az író ezen művére hivatkozott.

1903-ban jelentkeztek Thomas és Heinrich között az első nézeteltérések. Thomas Mann úgy érezte, fivére művészként lenézi őt, ő maga pedig bátyja műveit „unalmas szégyentelenségükért” gúnyolta. Kapcsolatuk ugyan nem szakadt meg, és a következő években többször is igyekeztek közeledni egymáshoz, de a továbbiakban az irodalomról, művészetről szóló nyilvános vitákban inkább kerülték egymást.

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, sok irodalmár üdvözölte, sőt részben ünnepelte a fejleményeket. Gerhart Hauptmann, Robert Musil, Richard Dehmel és Alfred Kerr meggyőződéssel vallották a történtek helyességét. Thomas Mann inkább a visszafogott patriotizmust képviselte.

1924-ben megjelent a A varázshegy című regénye, és egy csapásra nagy siker lett. Ezt követték a Zűrzavar és kora bánat illetve A házasságról. 1925-ben kezdte el a munkát a József-tetralógián. József kontúrjának modelljéül a Thomas Mannt elvarázsló fiatalemberek szolgálhattak. Köztük állítólag a 17 éves Klaus Heusernek, a Mann-gyerekek egy barátjának jellemvonásai is, akit Thomas Mann 1927-ben ismert meg, s akiről azt jegyezte fel magának, hogy „minden valószínűség szerint ő az utolsó szenvedélye” bekerültek József figurájába.

Az irodalmi Nobel-díj nem érte váratlanul Thomas Mannt. Évekkel korábban spekuláltak róla, és ő már 1927-ben számított erre a kitüntetésre. 1929. november 12-én délután érte el a jóhír Stockholmból. Megdöbbent azon, hogy a bizottság tulajdonképpen csak a Buddenbrook ház című regényére hivatkozott. Ennek oka a svéd irodalomtudós Fredrik Böök, a bizottság „királycsinálója” lehetett, aki a Varázshegy-et nem sokra becsülte, és néhány kritikájában azt elmarasztalta. A pénzjutalom 200 000 márkát tett ki, ez napjainkban több mint félmillió eurót jelent. Egy részét Mann arra használta, hogy az Erika lánya és Klaus fia által felhalmozott óriási adósságokat kifizesse (Klaus Mann: „Bár semmit nem láttunk belőle, de mégis jobb kedvre derített bennünket”), ebből finanszírozták a házukat, vettek két autót (egy nyitott Buickot és egy Horch-limuzint), a többit pedig befektették. Már Stockholmban azt tanácsolta nekik egy zsidó újságíró, hogy a pénzt „hagyják kint állni”, de el sem tudták képzelni, miért lenne erre szükség. Így, amikor 1933-ban elhagyták Németországot, vagyonuk nagy részét elvesztették ingatlanjaikkal és ingóságaikkal együtt.

Száműzetésük első állomása Dél-Franciaország volt, végül Svájcba költöztek, ahol Zürich közelében, Küsnachtban laktak. Thomas Mann utazási szabadsága korlátozott volt, mivel német útlevele lejárt, a német konzulátus pedig minden hosszabbítási kérelmet magyarázat nélkül visszautasított.

1941-ben Mannék átköltöztek Pacific Palisadesbe, Los Angeles közelébe. Az amerikai állampolgárság megszerzése elhúzódott, és csak 1944-ben sikerült. Az Egyesült Államokból Roosevelt halála után az író egyre inkább kiábrándult. Döntése, hogy visszatér Európába,

Svájcból rendszeresen átlátogatott szülőhazájába. 1954-ben Mann újra dolgozni kezdett 1922-ben megkezdett Felix Krull-regényén (Egy szélhámos vallomásai), ami azonban töredék maradt. Friedrich Schiller halálának 150. évfordulójára 1955-ben kiadta Tanulmány Schillerről című esszéjét és ez alkalomból beszédeket is tartott. Lübeck városa díszpolgárává választotta. 1955. július 20-án trombózis lépett fel nála. Az orvosi kezelés sikertelen maradt, augusztus 12-én a nyolcvanéves Thomas Mann meghalt a Zürichi Kórházban.