100 éve

Meghalt, Történelem

II. Miklós vagy II. Nyikolaj (oroszul: Николай II), teljes nevén Nyikolaj Alekszandrovics Romanov (oroszul: Николай Александрович Романов; Szentpétervár, 1868. május 8. – Jekatyerinburg, 1918. július 17.), a Holstein–Gottorp–Romanov-házból származó orosz nagyherceg, aki 1894 és 1917 között az Orosz Birodalom utolsó cárja, valamint lengyel király és finn nagyherceg. 1917-ben lemondott a trónról, és ezzel Oroszországban megszűnt a monarchia. 1918-ban a bolsevikok kivégezték családjával együtt Jekatyerinburgban. 2000. augusztus 14-én az Orosz ortodox egyház szentté avatta őt és családját.

II. Miklós édesapja III. Sándor, édesanyja Marija Fjodorovna cárné (eredetileg Dagmar dán királyi hercegnő) volt. Édesanyja révén szoros rokonságban állt az angol királyi családdal (Marija Fjodorovna nővére, Alexandra angol királyné lett, fia, V. György így Miklós unokatestvére volt, innen az óriási hasonlóság kettejük között).

Miklós 1896. május 26-ai koronázását szörnyű tragédia árnyékolta be. A Moszkva melletti Hodinka-mezőn az ajándékokra váró sok ezer ember halálra taposta egymást.

A cár mindennap lelkiismeretesen kihallgatta a minisztereit, és nemegyszer saját kezűleg írta meg a leveleit. Legtöbb minisztere udvariasnak, ámde nagyon határozatlannak tartotta őt.

Az uralkodó a szláv kultúra híve volt, elítélte a nyugatiasodást. Szentpétervár helyett sokkal jobban szerette Moszkvát, mert szerinte a főváros a bürokraták és az árulásra hajlamosak fészke volt.

 

Miklós megpróbált jó kapcsolatot teremteni II. Vilmos német császárral, aki távol-keleti terjeszkedésre biztatta a cárt. Az 1890-es években az orosz seregek fokozatosan behatoltak Mandzsúriába és a Liaotung-félszigetre, már Korea elfoglalását is fontolgatták. Ezek a terjeszkedések nem tetszettek Japánnak, a két ország viszonya mind ellenségesebbé vált.

Japán felajánlotta, hogy Mandzsúriát osszák meg, de ezt az ajánlatot Miklós elutasította, így elkerülhetetlenné vált a háború. 1904. február 8-án és 9-én a japánok meglepetésszerűen megtámadták a csendes-óceáni orosz hadiflottát, súlyos veszteséget okozva az oroszoknak.

A háború csak tovább rontott Oroszország amúgy is gyenge gazdasági helyzetén. Általánossá vált a munkanélküliség, az éhínség, a szegényes lakásviszonyok. A munkásmozgalmak visszaszorítása céljából szakszervezeteket hoztak létre. Szentpéterváron egy ilyen szakszervezet vezetésével egy pópát, Gapon atyát bízták meg. 1905. január 9-én a munkások a Téli Palota elé vonultak, hogy békésen kérjék a cárt a munkások nyomorának enyhítésére. A rendőrség és a katonaság azonban a tömegbe lőtt, fegyvertelen emberek százait ölve meg. Bár a cár nem tartózkodott akkor a fővárosban, így nem lehetett felelőssé tenni a történtekért, a legtöbben mégis neki tulajdonítják a „szentpétervári véres vasárnap” eseményeit.

Az 1906. április 23-án elfogadott alaptörvények értelmében a cár joga volt a hadüzenet küldése, a békekötés és a duma feloszlatása. Ezenkívül ő nevezhette ki a minisztereket, akik csak neki tartoztak felelősséggel. A duma hatalma csökkent azáltal, hogy létrehozták az Államtanácsot, egy vétójoggal rendelkező felsőházat, melynek tagjait többségükben szintúgy a cár választotta. És a legfontosabb jog, az alaptörvények megváltoztatásának joga is az uralkodót illette meg.

1906 júliusában új miniszterelnök került a kormány élére, Pjotr Arkagyevics Sztolipin, korábbi belügyminiszter személyében. Sztolipin az 1905-ös forradalmak alatt tanúsított kemény fellépéséről volt híres, olyannyira, hogy a hóhér kötelét „Sztolipin-nyakkendőnek” nevezték.

Február 27-én a duma ideiglenes bizottsága és a munkások tanácsa megegyezett egy ideiglenes kormány létrehozásáról. A hadsereg tábornokai úgy vélték, hogy a helyzetet csak Miklós oldhatja meg, méghozzá személyesen. Táviratot küldtek neki március 2-án Pszkovba, ahova a cár került a vonata eltérítése miatt. Miklós erre a maga és a fia nevében is lemondott az öccse, Mihail Alekszandrovics nagyherceg javára, aki azonban az ellenséges közvélemény hatására még aznap, március 3-án (az új naptár szerint március 16-án) lemondott a trónról. A cárizmus ezzel megszűnt létezni Oroszországban.

1918 tavaszán a családot továbbköltöztették az uráli Jekatyerinburgba, egy mérnök birtokára, az Ipatyev-házba. 1918. július 16-áról július 17-ére virradóra a Jakov Jurovszkij vezette bolsevik őrzőosztag a moszkvai szovjet kormány legfelső szintű parancsa ellenére kivégezte az Ipatyev-ház pincéjében az egész családot, és a három főnyi személyzetet.