225 éve

Meghalt, Történelem,

Jean-Paul Marat [ejtsd: zsanpól márá] (Svájc, Boudry, 1743. május 24. – Párizs, 1793. július 13.) svájci származású orvos, természettudós, filozófus és francia forradalmár, a forradalmi terror és diktatúra szükségességének hirdetője. A girondisták elleni fellépése nyomán meggyilkolták.

Victor Hugo 1793 című regényében így írt Marat-ról: „A »törpe« egy sárga arcú kis ember volt, aki ha ült, szinte torznak látszott; fejét hátravetette; szeme véraláfutásos volt, beteges foltok mutatkoztak az arcán. Zsíros, lapos haját egy zsebkendővel kötötte le; homloka alig látszott, arcán nagy és félelmes szája uralkodott. Hosszú nadrágot viselt, papucsot, mellényt, mely valamikor fehér szatén lehetett, és e mellény fölé egy övfélét tekert, melyben egy helyen kemény, egyenes kitüremkedés egy odadugott tőrt sejtetett.”

 

Miután Párizsban jogot és orvosi tudományokat hallgatott, Angliában és Skóciában utazgatott és egy ideig (1774) mint nyelvmester Edinburghban lakott. Ott adta ki első forradalmi szellemű munkáját is: The chains of sclavery (1774, franciául: Párizs, 1792). Ezt követte a De l'homme, ou des principes et des lois de l'intluence de l'âme sur le corps et du corps sur l'âme című filozofiai mű (Amsterdam, 1775, 3 kötet), aminek következtében Voltaire-rel polémiába keveredett. Azután számos paradox állításokkal telt természettudományi munkákat írt, ilyen a Découvertes sur le feu, l'électricité et la lumiere (1779); Recherches physiques sur le feu (1780); Découvertes sur la lumiere (1792); Recherches physiques sur l'électricité (1782) stb., melyekben különösen Newton ellen kelt ki. 1773-ban publikálta az Esszé az emberről c. művét, melyben támadta Helvétius nézetét, miszerint az embernek nincs szüksége a természettudományra.

Miután visszatért Párizsba, 1777-ben Artois grófja, a későbbi X. Károly testőrségének háziorvosa. Filozófiai, politikai munkákat publikált.

 

 

Mint a Cordelier Klub elszánt tagjának, tevékenysége a varenne-i események (1791 júniusa) és a champ-de-mars-i tűzharc (1791. július 17.) után kiszélesedett. Kétszer száműzték, újságját betilitották. Ez idő alatt Marat a Párizs alatti katakombákban húzta meg magát. Itt szerezte súlyos bőrbetegségét (dermatitis herpetiformis). 1792. augusztus 10-e után, a királyság bukásának pillanatában tért vissza és azonnal ismét kiadta a L'Ami du peuple-t, majd ezt szeptemberben felváltotta a le Journal de la République-kel (A köztársaság újságja).

1793 januárjában társaival elérte, hogy név szerinti szavazással XVI. Lajost halálra ítéljék, majd kivégezzék. A girondisták legfőbb céltáblája volt. 1793 áprilisában a Jakobinus Klub elnökeként aláírta azt a köriratot, amely a király ügyében népszavazást követelő girondiak visszahívására hívta fel a figyelmet. Letartóztatták, de április 24-én a Forradalmi Törvényszék felmentette. Marat úgy tüntette fel magát mint a forradalom mártírját. Felmentése után a sans-culotte-ok fáklyásmenete vitte vissza a Konventbe. Fontos szerepet játszott a május 31-i népfelkelésben és a június 2-i jakobinus hatalomátvételben is.

A forradalmi kormányzat győzelme után Marat romló egészségi állapota miatt kénytelen volt háttérbe szorulni. Egyre súlyosbodó bőrbetegsége, valamint epilepsziára emlékeztető betegsége egy ócska kádba száműzte a forradalom élvonalán járó, 50 éves jakobinust. Kádjában ülve dolgozott újságján, és leveleiben üzent a Konventnek, befolyásolni igyekezett annak munkáját. A Konvent ülésén utoljára 1793. június 17-én és 18-án vett részt, de mivel ez nagyon megviselte, kénytelen volt végleg visszavonulni az aktív ülésezéstől. Életének utolsó heteiben heves kampányba kezdett annak érdekében, hogy a nemeseket távolítsák el minden polgári és katonai állásból. A belső polgárháborúk és a külső fenyegetés, amelyek a forradalmat 1793 nyarán veszélyeztették, rendkívül zaklatottá tették. Egyik utolsó neves cselekedete a veszettek vezetője, Jacques Roux elleni támadás volt újságja hasábjain 1793. július 4-én, ám mire Roux válasza kikerült a nyomdából, „a nép barátja” már halott volt.

1793. július 13-án napközben két levelet is kapott egy ismeretlen caen-i nőtől, aki egy girondi összeesküvésről írt, segítséget kérve Marat-tól, személyes biztonsága érdekében.

Marat felesége, Simone Évrard végül csak napnyugtakor, Marat kérésére engedte be a már másodszor megjelenő Charlotte Corday, nemesi származású nőt. Corday végre találkozhatott leggyűlöltebb ellenségével, akiről a caen-i szónokok oly sokat beszéltek. Mialatt Marat az általa írt levélből a rajta szereplő neveket másolta, Charlotte Corday egy konyhakéssel szíven szúrta, más forrás szerint a konyhakést Marat hátába döfte. A kés átütötte a tüdőt és a szívbe hatolt. ^[1]

Marat szinte azonnal meghalt. Charlotte Corday nem tagadta tettét, sőt dicsekedett is vele. Elhamarkodott lépése azonban csak meggyorsította a forradalmi terror bevezetését, és a girondiak halálos ítéletét vonta maga után. Elhamarkodott volt, hisz Marat orvosai szerint a férfi egészsége 1793 nyarára már olyan mértékben leromlott, hogy csupán pár hónappal élte volna túl meggyilkolását.

Temetésekor mély gyászba borultak hívei, a sans-culotte-ok, és barátai is. Charlotte Corday-t egy nappal a temetés után, július 17-én kivégeztették.

Marat-ra sokáig vérszomjas gyilkosként tekintettek. Ezzel párhuzamosan, azonban figyelembe kell vennünk, hogy milyen körülmények között élte le az életét és, hogy a válságos időkben szerzett bőrbetegsége komolyan befolyásolta személyiségét.