Megszületett Donna Summer, ötszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő.
70 éve
Donna Summer (
Boston,
Massachusetts,
1948.
december 31. –
Naples,
Florida,
2012.
május 17.) ötszörös
Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő. Az
1970-es évek Amerikájának egyik legnagyobb diszkósztárja,
Amanda Lear és
Grace Jones nagy riválisa.
[2] Egyike volt azon kevés diszkósztárnak, akik a műfaj hanyatlásával sem merültek feledésbe: az
1980-as és az
1990-es években, sőt még az új évezredben is szerepelt a slágerlistákon. Repertoárja közben
R&B,
rock és
gospel stílusú dalokkal bővült. Számos rangos zenei díjat kapott, lemezei több mint 120 millió példányban fogytak el világszerte.
Donna Summer, eredeti nevén Ladonna Adrian Gaines egy vallásos
keresztény család hét gyermekének egyike. Ahogyan az ilyen családokban
gyakran megesett, egy templomi kórus tagjaként kezdett el énekelni.
Tinilányként viszont
Janis Joplin
művészete hatott rá, ezért csatlakozott a The Crow nevű
rockegyütteshez. 18 évesen otthagyta az iskolát, és elköltözött
otthonról, mert szerepet kapott a sikeres
Broadway-darabban, a
Hairben. A társulat az előadást áthozta az
NSZK-ba, ahol Donna más
musicalekben is színpadra léphetett. Új otthonául
Münchent választotta.
1971-ben Donna Gaines néven megjelent első kislemeze, a
Sally Go 'Round the Roses, de a korong nem lett sikeres, ahogyan a következő
(If You're Walkin' Alone)
sem. Donna tehát továbbra is a színészi munkájából élt, illetve
háttérvokálokat énekelt mások lemezein. Megismerkedett Helmut Sommer
osztrák színésszel, akihez
1972-ben feleségül ment. Házasságuk
1976-ban felbomlott, ám Donna megtartotta férje családnevének angol változatát, a „Summer”-t.
Háttérénekesnői munkája során Donna találkozott
Giorgio Moroder és
Pete Bellotte
zeneszerző-producerekkel. A zenei szakemberek felismerték a lehetőséget
a fiatal énekesnőben, és szerződést kötöttek vele. Ennek eredményeként
jelent meg Summer első albuma, a
Lady of the Night, rajta a
The Hostage című felvétellel, amely
Franciaországban,
Belgiumban és
Hollandiában a slágerlista élére került, az NSZK-ban pedig a 2. helyig jutott. Az album címadó dala, a
Lady of the Night kislemezen szintén sikeresnek bizonyult.
A
Love to Love You Baby valóságos bombaként robbant a könnyűzene
piacán, melynek köszönhetően megszületett Donna Summer első,
tengerentúli listavezető slágere. A felvétel terjedelme követendő példa
lett a diszkózene sikergyárosai számára:
Cerrone,
Alec R. Constandinos és a műfaj más akkori sztárjai is hasonló
hosszúságú szerzeményekkel jelentkeztek a poppiacon. Még 1975-ben
megjelent Donna újabb nagylemeze is (az
Egyesült Államokban az volt az első LP-je), melynek természetesen
Love to Love You Baby volt a címe. Az „A” oldal teljes egészében a nagy sláger 17 perces változatát tartalmazta. A korong rövidesen
aranylemez
lett. Népszerűségét az sem gátolta, hogy bizonyos rádióállomások
megtagadták a szexuálisan túlfűtött címadó sláger játszását. (Korábban a
The Hostage is felkavarta a kedélyeket egyes európai
országokban.) A könnyűzenei sajtó mind gyakrabban emlegette az énekesnőt
„a szerelem First Ladyje”-ként. A Summernek kevéssé tetsző imázst két
következő nagylemeze, az
A Love Trilogy és a
Four Seasons of Love is megerősítette. Az
A Love Trilogyn található azonban egy olyan dal, a
Could It Be Magic, amely azt sejtette, hogy Donna énekelni is jól tud, nem csupán kívánatosan nyögni és sóhajtozni.
1977-ben Donna elénekelte
A mélység (The Deep) című kalandfilm betétdalát
(Down, Deep Inside), majd a következő évben egyenesen főszerepet kapott a
Thank God It's Friday
című zenés filmben. Maga a mű lesújtó kritikákban részesült, s rögvest
véget vetett Donna filmszínésznői karrierjének. Az egyik betétdal, a
Last Dance viszont óriási sláger lett, elnyerte a legjobb filmdalnak járó
Oscar-díjat is, melyet a szerző,
Paul Jabara kapott. Donna énekét
Grammy-díjjal jutalmazták. A film
soundtrackje számára Summer egy teljes lemezoldalnyi terjedelemben dolgozta fel
Serge Gainsbourg és
Jane Birkin erotikus örökzöldjét, a
Je t'aime (moi non plus)-t, természetesen a
Love to Love You Baby stílusában.
Donna 1979-es dupla albuma, a
Bad Girls mérföldkő és határvonal az énekesnő pályáján. Nem csupán az akkori jelen divatját, a diszkót képviseli, hanem rock,
blues,
soul
és elektronikus zenei elemei miatt már a jövő felé mutat. A több mint 7
millió példányban elkelt dupla LP hatása olyan későbbi sztárok
zenéjében mutatható ki, mint például a
Eurythmics, a
New Order, a
Depeche Mode, a
Pet Shop Boys,
Madonna és a
Bronski Beat, nem beszélve a különféle new wave- és technoegyüttesekről. A
Bad Girls LP 5 nagy slágere közül kettő listavezető is volt: a
Hot Stuff
és a címadó szerzemény. Előbbiért Donna újabb Grammy-díjat vehetett át,
ráadásul – első színes bőrű előadóként – rock kategóriában. Az album
más rekordokat is eredményezett. Summer volt az első énekesnő, akinek
egyszerre két slágere szerepelt a tekintélyes
Billboard Hot 100 toplistájának első három helyezettje között. Néhány héttel később megismételte a rekordot az LP másik dalával, a
Dim All The Lights cíművel, illetve a
No More Tears (Enough Is Enough) című új duettel, melyben
Barbra Streisand volt a partnere. A
Dim All The Lights-hoz
még egy rekord fűződik: Summer 16 másodpercen keresztül tartja ki benne
ugyanazt a hangot, s ezt állítólag azóta se csinálta utána más
énekesnő.
Első albuma az új cégnél, a
The Wanderer (
1980) azonban a vártnál mérsékeltebb fogadtatásban részesült. A címadó felvételen kívül csupán a
Cold Love ért el említésre méltó sikert. Geffen szerint változtatásra volt szükség, ezért az
1981-es dupla albumot, a soul, R&B és diszkó jegyében készült
I’m a Rainbow-t
nem jelentette meg. Donna a megújulás szükségessége miatt megszakította
az együttműködést Giorgio Moroderrel. Következő nagylemeze producerének
nem kisebb személyiséget kért fel, mint
Quincy Jones. A
Donna Summer című album a sztár egyik legjobb lemeze lett. A
Love Is In Control (Finger On The Trigger) újra a slágerlisták élvonalába juttatta az énekesnőt, a
State of Independence című kislemez pedig méltó folytatásnak bizonyult. A dal eredetijét nem sokkal korábban
Jon Anderson és
Vangelis közösen vitték sikerre. Summer változatában
Eric Clapton gitározott, a háttérvokál egyik tagja pedig
Michael Jackson volt. Szép sikert könyvelhetett el a
Woman In Me című ballada is, de érdemes említést tenni
Bruce Springsteen szerzeményéről, a
Protectionről is, vagy a soul olyan gyöngyszeméről, mint a
Lush Life, melyet Donna nagy elődeihez méltón adott elő.
Az 1980-as évek második felében az európai slágerlistákat a
Stock–Aitken–Waterman-trió szerzeményei uralták olyan új sztárok előadásában, mint például a
Dead or Alive,
Hazell Dean,
Mel and Kim,
Sinitta,
Rick Astley és
Kylie Minogue. Donna is a trió közreműködésével készítette el
1989-es nagylemezét: az
Another Place and Time
a diszkóhoz való visszatérést jelentette, természetesen az akkoriban
aktuális hangzásvilágnak megfelelően. A korongból platinalemez lett,
köszönhetően az olyan slágereknek, mint a
This Time I Know It's for Real vagy az
I Don't Wanna Get Hurt.
Ennek ellenére Donna visszatérése a diszkóhoz csupán átmeneti volt,
tervezett második nagylemeze a trióval különböző problémák miatt már nem
jelent meg.
A
Mistaken Identity (
1991) érdekes, ám visszhangtalan zenei kísérlet volt.
1992-ben Donna csillagot kapott a
hollywoodi Hírességek sétányán.
1993-ban került az üzletekbe a
The Donna Summer Anthology
című dupla válogatás, amely kitűnő keresztmetszetet adott az énekesnő
addigi pályafutásáról. Ezen a korongon volt hallható először a kiadatlan
I'm a Rainbow két felvétele, illetve egy vadonatúj dal
(Carry On),
amelyet Donna hosszabb szünet után ismét Giorgio Moroder társaságában
készített. A következő év egy újabb válogatásalbumot hozott
(Endless Summer: Greatest Hits), rajta egy új dallal, amely a diszkókban sikeresnek bizonyult:
Melody Of Love (wanna be loved).
Ugyanabban az esztendőben egy karácsonyi nagylemez is napvilágot
látott, melyen Donna gospel stílusban énekelt. 15 évig ez a korong volt
az énekesnő utolsó stúdióalbuma.
Donna Summer és családja az új évezredben a Tennessee állambeli Nashville-ben él. 2006-ban megállapodott a Pure Tone Music nevű független lemezcéggel, és szó volt arról, hogy 2007 tavaszán újabb nagylemezzel örvendezteti meg a rajongóit. Az Ordinary Girl címmel tervezett lemeznek állítólag politikai vonatkozásai is lettek volna. 2008 májusában Krayons
címmel adták ki Summer új albumát, melyről ezt nyilatkozta: „különféle
színek és stílusok sereglete lesz a lemez, megtűzdelve utalásokkal
különböző népek hagyományos zenéire. Az álmom az, hogy az embereket a
zene a gyerekkorukra emlékezteti majd, arra az örömre és csodálkozásra,
amit akkor éreztek, mikor az első doboz zsírkrétájuk által megnyitott
csodás világot fedezték fel.”[5]
A nagylemez a megjelenés hetében a 17. helyen indult a slágerlistán,
ami a legjobb kezdő helyezésnek számít az énekesnő pályafutásában. Az
albumról elsőként kimásolt két kislemez, az I'm a Fire és a Stamp Your Feet Donna Summer 19. és 20. listavezető slágere lett a Billboard kislemezlistáján, illetve a 28. és 29. olyan dala, amelyek ugyanott bekerültek a Top 10-be.
2012. május 17-én reggel 63 évesen halt meg, halálát tüdőrák okozta.
Kommentáld!