552 éve

Meghalt, Alkotás

Donatello szobra az Uffizi Galéria előtt

Donatello (Donato di Niccolò di Betto Bardi) korai reneszánsz olasz (Firenze, 1386? – Firenze, 1466. december 13.) képzőművész.

A 15. század legjelentősebb szobrásza, bár sok különböző művészeti irányban képviseltette magát. Elsősorban Firenzében alkotott a Medici-család szolgálatában. Alkotásaival nagy szerepet játszott a perspektivikus ábrázolás elterjedésében, valamint a szobrászat önálló - nem épülethez kötött - megvalósításában.

 

Donatello születési évét nem lehet pontosan tudni, hol öt évvel idősebbnek, hol egy évvel fiatalabbnak mondta magát (nyilván aktuális érdekeinek megfelelően). Végül is az 1386-ban állapodtak meg, amikor 1886-ban, szülővárosában nagy ünnepségekkel ülték meg születésének ötszáz éves évfordulóját. Donato volt a keresztneve, de kis termete miatt Donatellónak nevezték el. Az apja, Niccolò di Betto Bardi, gyapjúkártoló iparos volt Firenze virágzó posztókereskedésének és iparának egyik ágával, vagyis a posztók kikészítésével foglalkozott. Gyapjúkereskedőként jómódúnak számított. Az ifjú Donatello a Martelli család házában, kezdetben aranyművesnek tanult, Lorenzo Ghiberti keze alatt, Ghiberti apjának, Cione di Ser Buonaccortónak a műhelyében. Tanulmányai befejeztével, Rómában nyitott aranyműves műhelyt, Filippo Brunelleschivel közösen és munkájukkal hamarosan elismertté váltak. Donatellónak első éveiről Vasari, az olasz művészek híres életírója, beszéli, hogy gyermekkorától fogva Roberto Martelli házában nevelték és mind jó magaviselete, mind pedig szorgalma és törekvése miatt az egész nemes család megszerette.^[2] Mint a reneszánsz korának annyi más művésze, Donatello is valamely ötvösműhelyben nyerte első kiképzését. A művészeti iparnak ez az ága, ebben az időben, virágzásának fokán állt Toszkánában. A legnagyobb építészeknek, szobrászoknak, festőknek pályája innen indult ki.

Az életrajzírók szerint 1402 és 1404 között Brunelleschi barátjával Rómába utazott, hogy az antik romokat tanulmányozzák. Rómából hazatérve 1404-ben azon munkások között találjuk, akik Ghibertinek a Santa Maria del Fiore keresztelőkápolna kapujára készülő domborművek technikai kivitelében segítségére voltak. Itt munkája rövid ideig tartott. Donatello, a Ghiberti szolgálatában töltött rövid idő után, otthagyja a mintázást, az ötvösség gyakorlatát. Húszéves korában mint kőfaragó a firenzei székesegyház szolgálatába áll, vésőt fog és első önálló műveit, melyeket ismerünk, márványból faragja ki. Nem követi tovább Ghiberti nyomdokait. Ő lesz a mestere nemsokára azoknak, akik a közös munkában idősebb, tapasztaltabb, gyakorlatias társai voltak, mint például Nanni di Banco.

Donatello arcképe (vitatottan) Paolo Uccello által (1470 körül)

 

Donatello szobrászata a főpillére a reneszánsz ábrázolóművészetnek. Az újjászületés nélküle is bekövetkezett volna, de nem folyt volna le így, és nem lett volna biztos alapja a mester működése nélkül. Donatello fokozatosan, lépésről lépésre tanulja meg a természet megfigyelése alapján álló, reális ábrázolási módot. Az aktábrázolásának sem rohan neki a test ismerete nélkül. Művészetének lényege a valóság minél hívebb, kifejezőbb megközelítése, az emberi test szerves fölépítése és az öltözék anyagszerű ábrázolása. Ha át is vesz egy-egy klasszikus motívumot, jelentőségét a maga valóságszemléletével ellenőrzi, és teljesen összhangba hozza stílusával. Nem az antik művészeten keresztül kereste Donatello a természetességet, hanem közvetlenül a való élet megfigyelése által. És ezen az úton olyan következetesen haladt előre, hogy pályája végén szinte teljesen megfeledkezik a szépségről, a dekoratív értékek jelentőségéről.

Működése négy fejlődési korszakra osztható. Az első korszak alatt, amely 1406-tól 1432-ig terjed, Donatello szinte kizárólag márvánnyal dolgozik. Ez az idő fejlődésének legnevezetesebb korszaka, ekkor bontakozik ki a gótikából, ekkor oldja meg legelőször művészetének sajátos problémáit. A második korszak páduai tartózkodásának megkezdéséig, 1443-ig terjed. Ez idő alatt Donatello leginkább a klasszikus művészet, a Rómában látottak hatása alatt állott. A harmadik korszak kerek tíz éve (1443-1453) a páduai működése. Ekkor már teljesen birtokában van az ábrázolás anyagszerűségének. A negyedik korszak Firenzéből való hazatérésétől haláláig 1466-ig tart. Ez a végletes realizmus ideje. Életének külső körülményei nem mozgalmasak. Lucca ostromát leszámítva, ahol mint hadmérnök, 1430-ban vett részt, nyugalmasan telnek napjai. Nem kereste a politikát, életének igazi eseményei művészi élményei, alkotásai voltak.

Kezdetek

• Fiatal próféta, 1406-08, márvány, Firenze, székesegyház. Húszéves korában mint kőfaragó lép a dóm építésvezetőségének, az Operának a szolgálatába és e templom számára készíti 1406-08-ig első két ismert művét, a Porta della Mandorla filiáléi^[3] csúcsán lévő két próféta-szobrot. A másik az első Dávid szobra.
• Dávid, 1408-09, márvány, Firenze, Museo Nazionale del Bargello. Az 1409-ben befejezett koszorúsfejű Dávidja a Fiatal próféta továbbfejlődése. A büszke hőst tette elkövetése után ábrázolja, meztelen lába előtt Góliát fejével.
• Márk evangélista, 1411-12, márvány, Firenze, Orsanmichele
• János evangélista, 1409-15, márvány, Firenze, székesegyház. A hatalmas test lábszárak közti, még gótikus ruhaöböl a Mózes redőhullámaiban újul meg.^[4]
• Szent György, 1416, márvány, Firenze, Orsanmichele^[5]
• Pazzi-Madonna, 1422 körül^[6]
• Jeremiás, 1427, márvány, Firenze, campanile
• Habakuk próféta (Zuccone), 1435-36, márvány, Firenze, campanile. Habakuk feje régi római képmásra emlékeztet, kezében még irattekercset tart, mint gótikus alakok. Jeremiása és Habakuk a mester legjellemzőbb alkotásai közé tartoznak. Habakuk már a római út után készült, mégis erős a rokonság kettejük között. Állásuk, a jobb kéz testhez tapadó gesztusa, mindkettőn azonos. Rövid-szakállas, borostás, fanyar arcuk portrészerűen kifejező. Jeremiás jobb válla és melle meztelen, a bal vállon átvetett lepel még összevissza ráncokat vet, a Zuccónén, ellenben, zuhatagszerűen esik alá.
• Keresztelő Szent János, 1420-30 között, márvány, Firenze, Museo Nazionale.^[7] Ez nem teljesen Donatello munkája, faragása valószínűleg Michelozzótól ered.
• Krisztus a keresztfán, 1420-30 között, fa, Firenze, Santa Croce

»Donatellónak eddigi szobrai mind ruhás alakot ábrázoltak. A középkor fölfogása nemigen tűrte a meztelenséget, de a keresztre feszített Krisztus esetében nem térhetett ki ez elől. Ismeretes Vasarinak erről a fafeszületről szóló elbeszélése, mely talán mese, mégis híven tükrözi Donatello alkotását. Brunelleschinek nem tetszett ifjú barátjának alkotása, mert Krisztus szerinte una persona delicatissima, akihez nem méltó ez a fölfeszített paraszt. És hogy Donatellót példával is meggyőzze, titokban ő is faragott egy feszületet. Midőn mesterünk az aszketikus alakot megpillantotta, beismerte Brunelleschi igazát, és hogy legyőzték. Pedig Donatello a maga nemében ezúttal is mesterit alkotott. Könyörtelen realizmusa a jövőbe mutat Brunelleschi ideálisabb gótikájával szemben.

• Salome tánca, márvány, 1448 körül, márvány, Lille, Musée Wicar
• Niccolo D’Uzzano mellszobra, agyag, festve, 1442 körül, Firenze, Museo Nazionale
• Gattamelata Páduai lovasszobra, Padova bronz, 1443-47, fölállították 1453-ig
• Keresztelő Szent János, bronz, 1457 körül, Siena, székesegyház
• Judit és Holofernes, 1453 után, bronz, Firenze, Signoria
• Mária Magdolna, 1453-55, Dóm-múzeum
• Krisztus föltámadása, 1462-65, márvány dombormű, Firenze, San Lorenzo
• Krisztus siratása, 1461-65, bronz dombormű, Firenze, San Lorenzo
•