I. István, születési nevén Vajk, gyakran Szent István ; latinul: Sanctus Stephanus; szlovákul: Štefan I. vagy Štefan Veľký (969 körül – 1038. augusztus 15.) az utolsó magyar nagyfejedelem és az első magyar király. Géza nagyfejedelem és Sarolt fejedelemasszony fia. A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar és az európai történelem kiemelkedő alakja.

969 és 980 között született, keresztelésére 985 és 989 között kerülhetett sor.^[4] Liudolf Gizellát, II. Henrik bajor herceg leányát 995 körül vette feleségül. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1001. január 1-én (az akkor érvényes Julián naptár alapján 1000 karácsonyán) történt megkoronázása által „Isten kegyelméből” Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztény állammá szervezte át. Ez az államalakulat 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt és államformájában a 20. századig nem történt változás. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket fegyverrel és békés úton egyaránt hódoltatta, az ellene irányuló lázadásokat leverte.

Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-a, 1083-as székesfehérvári szentté avatásának évfordulója 1771 óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – nemzeti ünnep. Külföldön, mivel halála napján Nagyboldogasszony napja van, az azt követő napon, augusztus 16-án ünneplik. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős magyar nemzeti és katolikus ereklye.

Legalább egy érsekséget, hat püspökséget és három bencés monostort alapított, így a magyar egyház a Szent Római Birodalomtól függetlenül működhetett. A kereszténység terjedését szigorú büntetésekkel kényszerítette ki. A közigazgatást a várak köré szervezte és kialakította a vármegyerendszert. Miután sikerült békét teremtenie, az ország a zarándokok és a kereskedők kedvelt útvonalává vált.

Mindkét gyerekét túlélte. 1038. augusztus 15-én halt meg. Székesfehérvárott temették el, az általa építtetett bazilikában, melynek védőszentje Szűz Mária. Halála után belháború dúlta az országot. I. László király kezdeményezésére VII. Gergely pápa kanonizálta 1083-ban fiatalabbik fiával, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt. Az egyik legnépszerűbb szent a Kárpát-medencében.

István születési dátumáról nincs pontos adat. Az évszázadokkal későbbi lengyel és magyar krónikák három időpontot adnak meg: 967, 969 és 975. Feltételezések szerint valamikor a 970 és 980 közötti években születhetett, míg a 14. században írt Képes krónika 969-et adja meg születési dátumnak. Három késő 11. századi életrajz egyetért abban, hogy 997-ben még nagyon fiatal volt, ami a későbbi időpontot valószínűsíti.

István atyja életében a Nyitrai Hercegség ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben.  Gyűlést hívott össze Esztergomban, ahol híveivel fejedelemmé választatta magát. Az ország többi területét a többi törzsfőnök birtokolta. Igényét a primogenitúrára alapozta.Azonban mikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus – István megözvegyült édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni. – jogára való hivatkozással indokolta.

Piligrim passaui püspök követeit István beengedte az országba, miután a németek és a magyarok kibékültek. István el akarta magát ismertetni az ország határain túl is, mint „Isten kegyelméből uralkodó királyt”, aki nem csak a turulmadár jóslata következtében gyakorolja a hatalmat népe felett, ami csak a pogány uralmi megerősítést adhatta István számára. A koronázás körülményei és politikai következményei vitatottak.

A koronázását követően István a keresztény Magyar Királyság első uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még tennie kellett, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. A harcokat elsőként 1002-ben vagy 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol a saját nagybátyja, az „Ifjabbik” Gyula ellen kellett megküzdenie. Győzelme után őt a családjával együtt fogságba ejtette, sóbányáit elkobozta, országát beolvasztotta sajátjába, és ott is megkezdte a keresztény hittérítést. A kortárs Hildesheimi évkönyv szerint a térítés erőszakos volt.

István egész uralkodását a Kárpát-medence egységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, Gizellával kötött házassága is ezt a célt szolgálta, és II. (Szent) Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat biztosította is a békét a Német-római Birodalommal. II. Henrik 1002-ben lett német király, és 1013-ban császár. Amikor Henrik testvére, Brúnó Magyarországra menekült, akkor István király tárgyalást kezdeményezett a két testvér között. Ez a szövetség háborúba vitte az országot a lengyelekkel 1014-től 1018-ig. A lengyelek a Morava folyóig elfoglalták a magyar állásokat. Györffy és Kristó besenyő betörésről ír, ami István legendájában is szerepel. A besenyők ekkoriban a lengyelek szövetségesei voltak I. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem, a lengyel fejedelem veje révén. A háborút a bautzeni békeszerződés zárta le.Már abban az évben 500 magyar lovaskatona kísérte Boleszlávot Kijevbe. Makk Ferenc szerint a Boleszlávnak vissza kellett adnia az összes elfoglalt területet a Morava völgyében István királynak.Lengyel–német–besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg részt vett a lengyel–orosz háborúban Kijev ostrománál.

Habár a koronázás nem ruházta fel hatalommal, legitimálta mint keresztény, Isten kegyelméből uralkodó királyt.A legendák egyetértenek abban, hogy a koronázás után nem sokkal István szüleinek, Géza és Sarolt egyházpolitikájának folytatásaként Esztergomban érsekséget alapított. Ennek abban állt a jelentősége, hogy a magyar egyház függetlenné válhatott a német egyháztól. Az első esztergomi érsek Domonkos volt, a Pannonhalmi Főapátság alapítólevele szerint.

Istvánnak közvetlenül trónra kerülése után is meg kellett küzdeni ellenfeleivel, ám hogy a megszerzett területeket egyben tudja tartani és megfelelően tudja azokat működtetni, törvényeket kellett hoznia. Két törvénykönyvét ismerjük. Az Intelmeket, vagy teljes címén a Szent István király intelmei Imre herceghezt, sokáig a törvények kategóriába sorolták, ám ez valójában egy királytükör, melyet feltehetően még életében írásba foglaltak.

Végül 1038. augusztus 15-én halt meg.Végakaratának megfelelően az általa Székesfehérvárott alapított Nagyboldogasszony-bazilikában helyezték örök nyugalomra.^[167] Halálának helyszínét egyetlen leírásban sem olvashatjuk konkrétan. Források említik, hogy palotájának nagyjai ágyához gyűltek halálakor, tehát minden bizonnyal a két főváros egyikében, Esztergomban vagy Székesfehérvárott halhatott meg. Egy legenda szerint testét halála után Székesfehérvárra vitték.