1965 éve

Született, Történelem

Imperator Caesar Nerva Traianus Augustus, általánosan elterjedt néven Traianus császár, született Marcus Ulpius Traianus (egyes átírások szerint Trajanus), (Italica, 53. szeptember 18. – Selinus, 117. augusztus 8.) a Római Birodalom császára 98-tól haláláig.

Eredeti neve: Marcius Ulpius Traianus 53-ban született a dél-hispániai Italica városában. Családja eredetileg Umbria tartománybeli Tuder városából származott, de áttelepültek a romanizált Baetica (Dél-Hispánia) Italica városba. Apja Marcius Ulpius Traianus a családból elsőként lett szenátor és elnyerte a konzuli hivatalt is, majd egy időben Asia és Syria tartományok helytartója volt.

Amikor apja helytartó volt Syria tartományban, Traianus ugyanott katonai tribunusként teljesített szolgálatot tíz évig. Praetorsága után légió parancsnok volt, és támadást vezetett a Domitianus ellen lázadást szító Saturninus leverésére, de mire csapataival megérkezett, a lázadást már elfojtották. 91-ben konzullá választották. 97-ben Felső-Germánia kormányzója volt, amikor értesült arról, hogy a meggyilkolt Domitianus után a szenátus által császárnak megválasztott Nerva fiává és örökösévé fogadta (adoptálta). Az idős Nerva 98 januárjában meghalt, és Traianus minden nehézség nélkül trónra lépett.

Első teendőként az őt adoptáló Nervát a szokásoknak megfelelően istenné avattatta. Új testőrséget hozott létre lovaskatonákból, a kezdetben 500 később 1000 főből álló egységet a germániai és pannóniai lovassági ezredekből gondosan válogatta össze. Feladatának megfelelően megerősítette a katonai fegyelmet. Az előd császárok többsége által alkalmazott önkényuralom helyett visszatért az alkotmányos formákhoz, megőrizte a szenátussal való együttműködést, ezzel kifejezte tiszteletét a szenátus felé. Katonai titkosszolgálatot alakított ki, melyben a gabonabeszerzéssel foglalkozó ügynökök (frumentarii egységek) működtek közre és ügynökei foglalták el a birodalmi útvonalak ellenőrzését is. Kedvezményeket biztosított a római polgároknak, csökkentette az adóterheket, helyreállította a jogrendet, körültekintően és mérsékelt szigorral kormányozta a Birodalmat.

Traianus belpolitikájában legfontosabb feladatának tekintette Italia népességfogyási és gazdasági hanyatlásának megállítását. Ehhez egyik gazdasági eszközét a Domitianus által kezdeményezett és Nerva által megszervezett alimentatio rendszerének továbbfejlesztését és széles körű alkalmazását. Az alimentatio ellátási díj volt. A rendszer értelmében a gazdaságilag nehéz helyzetbe került kisbirtokosok a császári kincstártól birtokuk értékének 1/12-ed részének mértékéig kedvező kamatozásra (évi 5%) kölcsönt kaphattak. A tőkét a kincstárnak, a kamatokat pedig a területileg illetékes municipium tanácsának kellett visszafizetni. A városoknak a kamatokat árva gyermekek taníttatására és eltartására kellett fordítaniuk. Egy fiú 16, egy lány 12 sestertius ellátási díjat kapott. Az alimentatio tőkéjét később más eszközökkel is növelték. Az árvákat az akkor először megszervezett árvaházakban vagy családoknál helyezték el. A tehetséges fiatalok taníttatásáról a városok külön kötelesek voltak gondoskodni. Ezzel a rendszerrel, amit erőteljesen propagáltak, népjóléti célokat és a kisbirtokos parasztok megsegítését akarta elérni Traianus.

Ezt a rendszert egészítette ki az elrendelt kivándorlási tilalom és az a rendelkezés, mely szerint a provinciákból a szenátusba kinevezetteket kötelezte vagyonuk egyharmadának értékéig itáliai földek vásárlására. Ez az intézkedés a földárak emelkedését okozta, de a nagybirtokok növekedésével a kisbirtokosság hanyatlását eredményezte.

A dunai tartományokat veszélyeztető dák fejedelemségek ellen 101 és 106 között két hadjáratot indított, melyekben győzelmet aratott, amivel Dáciát a Birodalom új provinciájává tette, ahol gazdag bányákat szerzett és nagy aranykincseket is zsákmányolt, ezzel az ókori Róma utolsó nagy hódításait érte el. Az európai birodalmi területek bővítése elismeréséül a szenátus diadaloszlopot állíttatott a római fórumon, melyen aprólékosan kimunkált domborműveken örökítették meg diadalát (Traianus-oszlop). Ekkor a Birodalom hadserege mintegy négyszázezres létszámú volt, a harminc légióban túlnyomórészt a provinciákból besorozottak szolgáltak. A Birodalom különböző népeiből szövetséges egységeket szervezett (numeri symmachiarii) melyek megőrizték sajátos nemzeti harcmodorukat.

 

A határvonalakat lekerekítve annektálta Arabia tartományt, melynek a mai Jordánia területén lévő Petra lett a székhelye. Ezt követően a seregek élére állva 114-ben elfoglalta Armeniát és Észak-Mezopotámiát, amivel meg akarta törni az évtizedek óta fennálló parthus fenyegetettséget. Győzelmes hadjáratokat vezetve 115-ben seregeivel elfoglalta a parthus fővárost, Ktésziphont és tovább vonult déli irányba a Tigris' folyó torkolatáig. Ezeket a területeket már nem tudta konszolidálni, mert 116-ban a diaszpórákban élő zsidók heves felkelése tört ki, akik nehezményezték a rájuk kirótt adókat, féltek attól, hogy Parthia római kézre kerülésével kereskedelmi lehetőségeik lecsökkennének és fűtötte őket a bosszúvágy a Titus által lerombolt jeruzsálemi Templom miatt is.

A támadásokat időlegesen visszaverték Traianus csapatai és a pártus trónra egy báburalkodót tudtak ültetni a ktésziphoni palotában. A trónkövetelő képtelen volt saját helyzete megszilárdítására. Traianus csapatai egy részével megindult Róma felé, de csak a kilikkiai Szelinusz városáig jutott. Itt Délkelet-Kisázsiában vízkórtól megbetegedett, és 117-ben 63 évesen szívszélhűdésben meghalt.