Meghalt III. Henrik angol király, akit fia, I. Eduárd herceg követett a trónon.745 éve

Meghalt, Történelem

1272. 11. 20.

III. Henrik (Hampshire, 1207. október 1. – London, 1272. november 16.) angol király 1216-tól haláláig.

Apja, I. (Földnélküli) János halála után, gyermekként került a trónra. Ráadásul Angliát ekkor legnagyobb ellenségének, Franciaországnak a hadai dúlták. A franciákat vezető Oroszlán Lajos herceg ekkor épp Londont ostromolta, így a gyermekkirálynak és anyjának, Izabellának Nyugat-Angliába kellett menekülnie. Korona híján az anyakirályné arany nyakláncával koronáztak meg Henriket 1216. október 28-án a gloucesteri székesegyházban. Az alig kilencéves király mellé William Marshalt nevezték ki régensnek, aki rögtön hadakat gyűjtött, és hamarosan le is győzte Oroszlán Lajos herceget. 1217. szeptember 12-én Londonban született meg a háború végét jelző békeszerződés, és 1219-re a régensnek sikerült a király mellé állítania az összes bárót. Izabella 1220-ban visszatért Franciaországba, és végre hozzámehetett régi nagy szerelméhez, X. Lusignan-i Hugóhoz, akitől kilenc gyermeke született. Úgy tűnt, minden jóra fordul, ám az angol királyi család II. Henrik halálával kezdődő züllése csak most kezdett kiteljesedni.

Amikor megkoronázták, az angolok még nem sejtették, hogy III. Henrikkel még több gondjuk lesz, mint I. Jánossal. Az újdonsült király gyermekként meglehetősen kezelhetetlen volt, és amikor felnőtt, kegyetlen, ám gyengekezű király lett belőle. Henrik rettentően kedvelte a pompát, és rengeteg díszes kastélyt építtetett. Emellett a díszes ceremóniákat is kedvelte. Ám a főurakat egész uralkodása alatt apja gyilkosainak tartotta, ezért egytől egyig brutális vadállatnak tekintette őket. Henrik abszolutista uralkodóként akarta kormányozni országát, ám nem vette figyelembe, hogy az angol királynak soha nem volt abszolút hatalma. Mindig állt mellette valamilyen tanácsadó szerv: Hódító Vilmos előtt az angolszász Witan, majd a bárók tanácsa és végül a Parlament. Ezt azzal kívánta demonstrálni, hogy harcba szállt a franciákkal az Anjou-Plantagenet birodalom visszaállításának érdekében, sőt a határokat még tovább akarta tágítani, mélyen a Német-római Birodalom földjén. Ám a főurak érdekei csupán a Brit-szigetek partjaiig terjedtek, így súlyos ellentétek támadtak köztük és a király között. Emellett a király franciákkal töltötte be a fontosabb tisztségeket, és 1236-ban Provence-i Eleonóra személyében francia feleséget szerzett magának. Az udvart ellepték a franciák. Eleonóra rokonai mellett Henrik féltestvérei is gyakori vendégek voltak itt, és a királyi tanácsadók is egytől egyig franciák voltak. Eleonóra két nagybátyja is fontos szerephez jutott: Savoyai Vilmos a király legfőbb tanácsosa és despotikus hatalmának támogatója, Savoyai Bonifác pedig canterburyi érsek lett.

Edward herceg, aki apjával együtt raboskodott, elhatározta, hogy kihasználja azt a helyzetet, ami de Monfort nagyzási tébolyából kialakult. Mivel a főuraknak elegük volt a leicesteri grófból, boldogan mellé álltak volna, ám a hercegnek előbb meg kellett szöknie. Erre 1265. május 18-án került sor, amikor őrök, köztük Simon fia, Henry de Montfort társaságában Nyugat-Angliában, Hereford környékén lovagoltak. Edward szökése után a főurak élére állt, és a worcestershire-i Eveshamnél megütköztek Simon de Montforttal. A csatát Edward nyerte, és ezzel sikerült visszaültetnie apját Anglia trónjára. Simon de Monfort meghalt a csatában. Testét megcsonkították és lemészárolt követői mellé temették.

III. Henrik tanult hibáiból. Visszavonta azokat a döntéseket, amelyeket de Montfort kényszerített ki belőle, és uralkodása hátralevő részében egy új Westminsteri apátság építésén munkálkodott az ország irányítását pedig Edwardra bízta. 1272-ben szívszélütés következtében meghalt III. Henrik. A trónon nyolcvan év után egy erős és határozott király követte, aki képes volt kiharcolni akaratát a főurakkal szemben.