A romantikus zene egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb alakja, és az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő zenekritikus volt.

Zongoraművek, szimfóniák, dalok alkotója.

Művészi útjának tragédiája abban áll, hogy életművének legkevésbé tervezett 10–12 éve zseniálisan sikerült és halhatatlan lett, viszont érett férfikorának megalapozott, megtervezett, tudatos törekvése az új ideák, a drámai zene felé mindig csak törekvés maradt, és remekművekben nem teljesedett ki.

Schumann Zwickauban született, családja ötödik, utolsó gyermekeként. Apja könyvkereskedő és könyvkiadó volt, Schumann emiatt fiatalkorában jelentős irodalmi műveltségre tett szert. Sokat olvasott, barátainak felolvasásokat tartott, verseket, színdarabokat is írt. Az irodalmon kívül sok más is érdekelte: filológia, zene, heraldika, nyelvek (latin, görög, francia, angol).

Első zene- és zongoraóráit Zwickauban kapta Gottfried Kuntsch városi orgonistától. Zenei tehetsége mindinkább előre tört, saját művét (150. zsoltár) vezényelte az iskolai zenekar élén. Megismerte Mozart, Rossini és mások operáit, Schubert darabjait.

1826-ban apja meghalt, két év múlva anyja hatására joghallgató lett Lipcsében. Egyetemi órákra nem nagyon járt, inkább zenét írt és koncertekre járt. Zongorázni tanult Friedrich Wiecknél, akinek lányával, Clarával kialakuló románca – évekkel később – házasságra vezetett. 1829-ben Heidelbergben folytatta tanulmányait, de inkább csak komponált. Paganini hatására elhatározta, hogy zongoravirtuóz lesz, ezért megsokszorozta a gyakorlást. Ez – és állítólag egy ujjnyújtó szerkezet – azonban tönkretette a kezét: jobb kezének középső ujja megbénult. Ezután már „csak” komponista lehetett. Depresszióba esett, ami ezután időről időre visszatért nála élete során. Zeneelmélet órákat vett, Bachot és más zeneszerzőket tanulmányozott.

A zeneszerzés mellett zeneírói munkálkodását is elkezdte: 1834-ben zenei újságot alapított (Neue Zeischrift für Musik) és szerkesztett. Megismerkedett Mendelssohnnal és Chopinnel. Írásaiban nagyra tartja Berliozt, a fiatal Brahmsot, Wagnert, Lisztet.

1835-ben eljegyezte Clara Wiecket, de a lány apja megtiltotta a házasságot. Több évi bonyodalmak, pereskedés után végül 1840-ben keltek egybe. Clara a kor egyik legelismertebb zongoraművésze volt, ugyanakkor megértő, áldozatkész feleség, remek művésztárs, aki férje elismertetéséért is sokat tett. Nyolc gyermekük született.

Schumann ezután már nemcsak zongoradarabokat írt, hanem dalokat, szimfonikus és kamarazenei műveket, oratóriumot és operát is. 1843-ban a lipcsei konzervatórium tanára lett, sikert aratott az Éden és a Péri című oratóriumával, és anyagi helyzete rendeződött. Zeneszerzői híre egyre terjedt, elismerték munkásságát. 1847-ben fesztivált rendeztek szülővárosában tiszteletére. Kibékült apósával, minden adott volt a boldog, gondtalan élethez. Hangulatváltozásai, búskomorsága, állandó fejfájásai miatt környezetváltozásról döntöttek: Drezdában telepedtek le (1844–1850). Az itt töltött idő életének egyik legeredményesebb alkotó periódusának számít, de mivel a megígért színházi karmesteri állást nem kapta meg, a düsseldorfi városi karmesteri megbízást fogadta el. Szimfónia, nyitány, kamarazenei művek kerültek ki keze alól. Külföldi pihenőutak és sikeres hangversenykörutak színesítették napjait, Lipcsében Schumann-heteket rendeztek tiszteletére. Betegsége egyre súlyosabbá vált, hallucinációk gyötörték. 1854-ben a jeges Rajnába vetette magát, kimentették, és – saját kérésére – a Bonn melletti Endenichbe került ideggyógyintézetbe. Két év elteltével itt érte a halál.