1747 éve

Szent Bálint (Valentin, vagy Valentinus) a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje. Magyarországon e szentnek nem alakult ki jelentős egyházi kultusza. Az angolszász országokban Valentine (Bálint) napján (február 14-én) tartott Valentine's Day (magyarul: Bálint-nap) ünnepe a 20. század végétől világszerte elterjedt világi "szerelmes-ünnepként". Az angolszász szokás Magyarországon az angol elnevezés magyarosított formájú átvételével, mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki. A Valentin-nap vallási eredete világszerte, így Magyarországon is elhomályosult.

Az ókorból eredő ünnepet a keresztények február 14-én ünneplik, ami pontosan egy nappal az ókori Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepe előtti nap. A rómaiak az ünnepet Lupercus és Faunus isteneken kívül az ókori Rómát alapító legendás testvérpár, Romulus és Remus tiszteletére tartották meg. A pogány ünnep központjában az a Lupercal nevű barlang állt, ahol a monda szerint egy farkas a városalapító két fiúcskát szoptatta.

A keresztény szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium Romanum Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill († Róma, 869. február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének.

A napot átszövi sok hagyomány, ugyanúgy mint az 1990-es években népszerűvé lett, az USA-ból és Írországból átvett Halloweent.

 

A Bálint-nap körüli napokon az ókori Rómában két vallásos ünnep is létezett: Faunus ünnepe, és a Lupercalia vagy más néven Februa. Ezeket az ősi eredetű pásztorünnepeket február 13–15 között tartották. A Lupercalia tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. A papok ekkor a februa nevű kecskebőr szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.

A termékenység ünnepének voltak kellemesebb részei is. Ez a nap Júnó istennő, a házasság pártfogójának ünnepe is volt: a fiatal leányok Juno templomába mentek, hogy ott egy szerelmi jóslatot kapjanak az igazi partner kiválasztásához.

A férjek virágot ajándékoztak ezen a napon a feleségeknek. Az egyszerű nép (plebeius) ifjú férfiai pedig ezen a napon tombolát húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egymással jártak egy ideig és néhányan a szóbeszéd szerint valóban egymásba szerettek. Ez a népszokás sok római arisztokrata szemében erkölcstelen volt.

Egy legenda összefüggést teremt egy Valentinus nevű keresztény mártír kivégzésének napja 269. február 14. és az ugyanezen napra eső Lupercalia ünnep között, melyen a rómaiak totemisztikus farkasősét ünnepelték. Így a régi római szokások keveredtek a keresztény mártír történetével és meghonosodtak a későbbi társadalomban is. Viszont az ókori pogány ünnepek és a későbbi Szent Bálint nap közötti közvetlen kapcsolatra nincs bizonyíték, csak ezek a legendák léteznek.

 

Az angolszász területen e nap népszerűsége Geoffrey Chaucer, angol költőnek a „Madarak parlamentje“ (Parlement of Fowls) című költeményére nyúlik vissza, mely 1383-ban feltehetően II. Richárd király udvarában megtartott Valentin ünnepségekre készült és melyet azon első alkalommal adtak elő. A költemény arról szól, hogyan gyülekeznek a madarak épp ezen a napon Triász, a természet istennője köré, hogy így mindegyikük egy társra találjon.

 

Az angol kivándorlók magukkal vitték a Valentin-napi szokásokat az Amerikai Egyesült Államokba. A második világháború alatt pedig az amerikai katonák terjesztették el ezt a szokást Európában, így Németországban is. 1950-ben Nürnbergben volt az első Valentin-napi bál. Ekkor hivatalosan is bevezették a Valentin-napot. Általánosan ismertté a virágtermesztők és az édességipar reklámjaival lett.

 

A japán szokás eltér a nyugatitól. Február 14-én a hölgyek csokoládéval ajándékozzák meg imádottjukat, de akár férfi munkatársaikat, ismerőseiket is. Egy hónappal később (White Day) viszonzásként aprósüteményt kapnak ők ajándékba.

 

Dél-Koreában más hónapok 14. napja tekinthető ugyanezzel a jelentéssel bírónak. A Valentin nap és a White Day mellett a félszigeten van egy Black Day is: aki február 14-én és március 14-én sem kapott ajándékot, az április 14-én „gyászolja” ezt, és jajagmyeont (자장면) egy fekete szósszal készített tésztát eszik.

 

Kevéssé ismert, hogy a magyarországi németek közt Szent Bálint igen népszerű volt, gyakran ábrázolták. Bólyban van az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna Magyarországon, a Bóly közelében fekvő Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetén pedig ma is látható Bálint freskója.

Cikó központjában régi kereszt áll, két oldalán német öltözetben Szent Vendel hitvalló, a pásztorok védőszentje és Szent Bálint.

Az ország magyar lakói is számon tartották a szentet. (Ez olvasható az Érdy-kódexben is.) A „nyavalyatörésre” (epilepsziára) hajlamosak gyakran viseltek a nyakukban úgynevezett bálintkeresztet, vagy más néven frászkeresztet.

A népi hagyomány szerint ha Bálint-napon hideg, száraz idő van, akkor jó lesz a termés. Azt tartották, hogy Bálint-napon választanak párt a verebek, vagy hogy ekkor jönnek vissza a vándorló vadgalambok. Voltak olyan területek, ahol e napon szokás volt a madarakat etetni.