Megszületett Leonardo Da Vinci festő, szobrász, grafikus, építész, mérnök és természettudós.
565 éve
Leonardo di ser Piero da Vinci (1452. április 15. – 1519. május 2.) itáliai polihisztor, azaz: festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író.
A Vinci melletti Anchianóban született Toszkánában egy nótárius, Ser Piero da Vinci, és egy parasztlány, Caterina törvénytelen gyermekeként. Mai értelemben véve nem volt vezetékneve, a Da Vinci ’Vinciből való’-t jelent. Születésekor teljes neve Leonardo di ser Piero Da Vinci volt, ami azt jelenti, hogy ’Leonardo, ser Piero fia Vinciből’.
Leonardót sokszor nevezik a
reneszánsz
ember őstípusának, akinek láthatólagos végtelen kíváncsisága csak a
felfedezéseinek erejével volt egyenlő. Széles körben az egyik legnagyobb
festőnek tartják, és egyes vélemények szerint akár ő is lehetett minden idők legműveltebb embere.
Vinci
mellett született, édesapja, ser Piero a városka jegyzőjeként dolgozott,
édesanyja, Caterina fiatal parasztlány volt a városka egyik előkelő
családjának szolgálatában. Alapfokú iskoláit szülővárosában végezte.
1469-ben
Firenzébe utazott, ahol belépett
Andrea del Verrocchio
festő műtermébe gyakornoknak. A festő műhelye afféle „művésziskola" is
volt. Itt sajátította el a vonalas rajz (tulajdonképpen a
vázlatkészítés), a festészet és a szobrászat alapvető technikáit.
1473-ban belép a
Szent Lukács-egyesületbe. Erre az évre datálható első, teljes bizonyossággal neki tulajdonítható rajza is, amely az
Arno
folyó völgyét ábrázolja. Az első, teljes bizonyossággal az ő művének
tekintett festmény Verrocchio: Krisztus keresztelése c. munkájának
angyalfigurája és háttere (tájkép). Az egyre sikeresebb ifjú festőt
1478-ban bízták meg a firenzei
Signoria San Bernardo kápolna oltárképének megfestésével.
1482-ben elnyerte
Milánóban Ludovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását. A herceg megbízta apja,
Francesco Sforza
herceg hatalmas lovasszobrának megformálásával is, de csak a mű
hatalmas agyagmodellje készült el (1493-ban), amelyet aztán a Milánót
megszálló francia katonák 1499-ben elpusztítottak. A szobor makettje a
Szépművészeti Múzeumban látható. Leonardót éveken át elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a
Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, „
Az utolsó vacsora”, amellyel
1498-ban
készült el. E freskót azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként
kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ főműveként
tekintették. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt,
hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a világítás és egyes
alakok tartása és mozdulata is a bibliai szavakra utal:
"Ti közületek egy elárul engem". Vasari így írott a freskóról:
"…Mindegyikük
arcán látszik a szeretet, a félelem és a felháborodás, illetve a
fájdalom, hogy képtelenek kitalálni, mi van Krisztus lelkében.".
A Sforza hercegek bukása után Leonardo rövid kitérővel Ismét Firenzébe költözött; hírneve itt érte el tetőfokát.
1502-ben
Cesare Borgia
szolgálatába állt, és vele tartott a romagnai hadjáratban. Ebből az
időszakból származnak közismert erődítmény- illetve
hadigépezet-vázlatai.
1503-ban Firenzében kezdte festeni a
Mona Lisát (közismert olasz neve: la Gioconda - kiejtése: la dzsokonda). A munka egészen
1506-ig
húzódott, a hagyomány szerint a hároméves alkotómunkából két évet vett
el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása – ennyit tépelődött Leonardo a
mosoly kialakításán. Ezzel párhuzamosan dolgozott a
Palazzo Vecchio
tanácstermében „Az anghiari csata" című freskón, amelynek megfestésére a
firenzei köztársaság kérte fel. A festmény később a helytelennek
bizonyult, viaszos alapozás miatt tönkrement, koncepcióját csak a
kartonjairól készített másolatokból ismerjük. A mű befejezése után újult
érdeklődéssel fordult a geológia és az anatómia felé, ezért ilyen
tárgyú stúdiumokat vett Milánóban.
1513-ban
Rómába utazott, ahol
X. Leó pápa megbízásából matematikai-természettudományi tanulmányokat folytatott.
1517-ben a Milánót meghódító francia király meghívta udvarába, és Leonardo az
Amboise melletti
Clos Lucé-ba költözött. Két évet töltött itt, majd
1519-ben megbetegedett és meghalt. Örökségét tanítványára és barátjára, a festő Melzire hagyta.
1482 körül
egy milánói udvari állás reményében írt levelében az akkor harmincéves
Leonardo úgy mutatta be magát az Il Morónak is nevezett
Ludovico Sforza
hercegnek, mint eszményi tanácsadót háborús években, az alagút- és
csatornaépítés szakértőjét, puskák és ostromgépek feltalálóját. A levél
végén mellékesen megemlítette, hogy békeidőben festészettel és
szobrászattal is szokott foglalkozni, és főként jól tudja, hogyan kell
önteni bronz lovas szobrot, amit a herceg apjának,
Francescónak emlékére akar felállíttatni.
Szülőfalujában a művészet kedvéért behatóan tanulmányozta a természeti
környezetet. Számos értékes megfigyelése alapján több tudományág is
legjelentősebb előfutárai között tartja számon. Így például felismerte a
földkéreg függőleges mozgásait és azt, hogy a földtörténeti múlt számos
eseményére következtethetünk az ősmaradványok vizsgálatából. „Ami valamikor tengerfenék volt, most hegycsúcsként emelkedik a magasba – írta. – Erről tanúskodnak a tengeri kagylóhéjak, osztrigák és korallok, amelyeket most a hegyek csúcsán találunk.”
Az emberi test a művészetekre tett hatását és arányait a
Vitruvius-tanulmány munkájában foglalta össze.
[3]
Továbbá az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerepe
volt. Gyakran végzett – akkoriban az egyház által tiltott – boncolásokat
is.
Kommentáld!