Megszületett Edmond Halley angol csillagász, polihisztor, meteorológus, matematikus, feltaláló.
360 éve
A
London közelében fekvő (ma már Londonhoz tartozó) Haggerston községben született
1656.
október 29-én (az Angliában akkor még használatban lévő
Julián naptár szerint, a mai
Gergely-naptárban ez
november 8-ának
felel meg). Apja jól menő szappanfőző, üzletember és földbirtokos volt.
A londoni St. Paul iskolában tanult, már gyermekkorában érdeklődött a
matematika iránt. 1673-tól az
Oxfordi Egyetemen (Queen’s College) tanult, azonban tanulmányait nem fejezte be.
1676-ban
Szent Ilona szigetére hajózott, hogy megrajzolja a déli égbolt csillagtérképét. Hazatérése után
1678-ban a
Royal Society tagjává választották.
1682-ben megnősült és a ma már ugyancsak Londonhoz tartozó Islingtonban telepedett le.
1682-ben
Észak-Londonban saját obszervatóriumot nyitott. Tanulmányozta a
földrajzi és a mágneses pólus közti különbségeket, könyvet írt a
passzát- és
monszunszelekről.
Newton módszere segítségével kiszámította az
1607 és 1682 között észlelt 24
üstökös pályáját.
[1] 1695-ben tökéletesítette a
Mercator-féle térképvetületi rendszert.
1698-tól két éven át a Paramour nevű hajón utazva mérte a
mágneses deklinációt és addig nem tapasztalt pontossággal térképeket állított össze az óceánokról.
1704-ben az Oxfordi Egyetem kinevezte a
geometria professzorának.
1705-ben kiadta az üstökösökről szóló munkáját, melyben
1758-ra előrejelezte az egyik üstökös visszatértét. 1720-ban királyi csillagász lett.
Greenwichben alapos megfigyeléseket végzett a
Hold
18 éves ciklusban történő mozgásával kapcsolatban. Az életbiztosítás
matematikai megalapozását jelentette az általa összeállított első
halandósági táblázat. Greenwichben halt meg
1742-ben.
Amikor
1673-ban
a Queen’s College-ba érkezett, Halley már lelkes csillagász volt, aki
az apja által vásárolt műszerekkel némi megfigyelési rutinra is szert
tett.
Oxfordba is magával vitte néhány műszerét, többek közt egy 24 láb hosszú távcsövet és egy 2 láb átmérőjű
szextánst.
Halley türelmetlenül várta, hogy hírnévre tegyen szert és csillagászként
karriert fusson be. Tudta, hogy a Királyi Obszervatóriumban Flamsteed
első feladata az északi égbolt korszerű eszközökkel történő átvizsgálása
volt, a régebbi csillagkatalógusok pontosságának javítása érdekében.
Halley ezért elhatározta, hogy hasonló megfigyeléssorozatba kezd, de a
déli égbolton. Apja támogatta az ötletet és évi 300 font apanázst
biztosított a terv megvalósításához. Választása
Szent Ilona szigetére,
Nagy-Britannia akkoriban legdélebbi külbirtokára esett (
d. sz. 15° 57′ 38″, ny. h. 5° 42′ 55″).
A huszadik életévét éppen betöltő Halley ezért félbeszakította egyetemi
tanulmányait és 1676 novemberében elhajózott Szent Ilona felé. Gyorsan
szeretett volna eredményt felmutatni, ezért csak a néhány száz
legfényesebb csillagra összpontosította figyelmét. Az expedíció (a Szent
Ilonán uralkodó borzalmas időjárási viszonyok ellenére) hatalmas siker
volt.
1680–81 telén fényes
üstökös tűnt fel az égen. Először
1680 novemberében látták, amint éppen a
Nap
felé közeledett, majd eltűnt a Nap fényének ragyogásában. Nemsokára
újra feltűnt, a Nap másik oldalán, attól távolodva, ám először a
megfigyelők arra gondoltak, hogy két külön üstökösről van szó. Flamsteed
vetette fel elsőként, hogy egyetlen égitestről lehet szó. Az üstökös az
éjszakai égbolt látványos jelensége volt, amely
London és
Párizs
utcáiról is tisztán látszott, az akkor élő emberek még soha nem
láthattak ilyen fényes üstököst. Amikor először feltűnt, akkor Halley
éppen nagy, európai körutazására indult, így az üstökös második
feltűnését már a kontinensről figyelhette meg.
Franciaországi és
olaszországi
utazása során Halley kihasználta az alkalmat, hogy az üstökös kérdését
(és más csillagászati problémákat) megtárgyalja neves tudósokkal, köztük
Giovanni Cassinivel. Utazásáról
1682. január 24-én érkezett vissza Londonba. Miután 1682. április 20-án megnősült, Islingtonban élt.
Egy 1691-ben megjelent cikkében kimutatta, hogy ha több megfigyelő a Föld különböző pontjairól egyidejűleg észlelné a
Vénusz átvonulását a
Nap
korongja előtt, akkor a háromszögelés és parallaxis módszerének
kombinálásával ki lehetne számítani a Nap távolságát. A Vénusz
átvonulásai a napkorong előtt nagyon ritkán következnek be, az esemény
azonban előre jelezhető. Halley
1716-ban visszatért a kérdésre, és kiszámította, hogy a következő két átvonulás
1761-ben, illetve
1769-ben
lesz megfigyelhető. Egyúttal részletes útmutatást adott, miként kell a
szükséges megfigyeléseket és számításokat elvégezni. (A jóval Halley
halála után bekövetkezett jelenséget szerte a világon számos expedíció
vizsgálta, a magyar tudósok közül
Sajnovics János kíséretében
Hell Miksa a
norvégiai Vardő szigetéről figyelte meg a Vénusz átvonulását.)
Halley
1693-ban
Royal Society-beli
tagtársával, Benjamin Middletonnal egy expedíció ötletét javasolta az
Admiralitásnak a földmágnesség mérése, és ezáltal a tengeri
navigáció javítása érdekében. A javaslatra az Admiralitás lelkesedéssel reagált, és a királynő (
II. Mária) utasítására az expedíció céljaira egy új, kis vitorlás hajót (pink) építettek, és bocsátottak vízre 1694. április 1-jén. A
Paramour
névre keresztelt, 89 tonna vízkiszorítású hajó 16 méter hosszú és 5
méter széles volt. Az elkövetkező két évben a hajó felszerelése lassan
haladt. Végül 1698-ra a hajó útra készen állt, sőt, immár a
Haditengerészet lobogója alatt hajózhatott, az új király,
III. Vilmos
személyes védnöksége alatt, ágyúkkal és a haditengerészet legénységével
a fedélzetén. Az expedíció irányítójaként Halley a Királyi
Haditengerészet parancsnokává kapott kinevezést, sőt a hajó parancsnoki
tisztének ellátására is engedélyt kapott. (Ő az egyetlen a
Haditengerészet történetében, aki nem tengerészként tényleges
parancsnoki tisztség betöltésére kapott engedélyt a Haditengerészet
valamelyik hajóján.) Ez volt a Haditengerészet történetében az első,
tisztán tudományos célú küldetés.
1703. novemberében kinevezték az
Oxfordi Egyetemen
a Savil-féle geometria tanszék professzorává. Ez tudományos érdemei
mellett jórészt állami szolgálatainak volt köszönhető, de hozzásegítette
a tisztség elnyeréséhez az a körülmény is, hogy teológiai ellenfelei
addigra már meghaltak.
Halley két tudományos előrejelzést hagyott az utókorra. Egyrészt megjósolta, hogy a legutóbb 1682-ben megfigyelt fényes üstökösnek
1758-ban vissza kell térnie a Föld közelébe. Az égitestet elsőként 1758
karácsonyán pillantották meg, a Nap közelében 1759. március 13-án
haladt el. Halley számításai tehát helyesnek bizonyultak. Ez egyúttal Newton gravitációelméletének és a mechanika Principiában
kifejtett törvényeinek nagyszerű igazolását jelentette. Az égitestet
Halley-ről nevezték el (azóta viszont az üstökösök felfedezőjük nevét
viselik), így a Halley-üstökös
lett az első ismert periodikus üstökös, az 1P/Halley. (Legutóbb
1986-ban járt napközelben, legközelebbi visszatérése 2061-ben esedékes.)
Másik tudományos előrejelzése a Vénusz átvonulására vonatkozott. A Halley által kiszámított jelenséget 1761-ben és 1769-ben világszerte több mint hatvan helyről észlelték (Hell Miksa és Sajnovics János például a dániai, ma Norvégiához tartozó Vardő
szigetéről. Az összehangolt észleléseknek köszönhetően a Halley által
fél évszázaddal korábban kidolgozott módszer segítségével ki lehetett
számítani a Nap
távolságát. Eredményül 153 millió kilométernek megfelelő értéket
kaptak, ami lenyűgözően pontos érték (a tényleges 149,6 millió
kilométerhez képest) Halley tehát legjelentősebb csillagászati
felfedezését 27 évvel halála után érte el.
Kommentáld!