40 éve

Alkotás, Meghalt

Alexander Calder (/ˈkɔːldər/; 1898. július vagy augusztus 22. – 1976. november 11.) amerikai képzőművész, kinetikus szobrász, a légmobilok, stabilok és drótrajzok kitalálója. Munkásságával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a mozgás a képzőművészetekben is tárgyi formát öltsön. A légmobilok (mobiles) egyensúlyba állított vagy függesztett szobrok, amik érintésre vagy szél hatására mozgásba lendülnek. Stabiloknak, stabil szobroknak Calder monumentális, mozdulatlan acél szobrait nevezik. Calderhez fűződnek az első drótszobrok, drótból készített három dimenziós rajzok, illetve szintén részben drótokból készítette el híres játékát, a Calder Cirkuszt.

Alexander "Sandy" Calder Lawntonban, Pennsylvaniaban született 1898. július vagy augusztus 22-én.^[3] Édesapja, Alexander Stirling Calder, közismert szobrász, köztéri munkái elsősorban Philadelphiában és környékén találhatók. Calder édesanyja, Nanette (leánykori neve Lederer), szakképzett portréfestő, Párizsban a Julian Akadémián és a Sorbonne-on tanult. Testvére, Margaret Calder Hayes, meghatározó szerepet töltött be a UC Berkeley Art Museum alapításában. Calder nagyapja, Alexander Milne Calder szintén szobrász, Skóciában született és 1868-ban vándorolt Philadelphiába. Legismertebb munkája, William Penn nagyszabású szobra, Philadelphia városházának tornyában található.

Calder szülei nem akarták, hogy fiuk a művészek nehéz életét élje, így Calder úgy döntött gépészmérnöknek tanul. Amikor Caldert arról kérdezték, hogy miért tanult művészetek helyett gépészetet annyit mondott, hogy „Azért akartam mérnök lenni, mert néhány srác akiket kedveltem gépészmérnökök voltak, ennyi.“ A Stevens Institute of Technology-ban Calder jól teljesített matematikából, közkedvelt srác volt és és az évköny alapján „Sandy nyilvánvalóan mindig vidám, kapható egy kis viccre, és a szemében mindig ott van egy kis csintalanság. Így lehet a leginkább jellemezni, az egyik legjobb természetű srác.

A következő hét évben sokféle munkát végzett, dolgozott hidraulikus mérnökként és műszaki rajzolóként a New York Edison Company-nál, 1922-ben a H. F. Alexander sétahajón kapott gépész állást. Amíg a hajó San Franciscoból New York City-be hajózott Calder a fedélzeten aludt és az egyik reggel Guatemala partjainál ébredve a horizont két oldalán egyszerre látta a felkelő napot és a teliholdat, ami nagy hatást gyakorolt rá. Az önéletrajzában így ír a történeről: „Kora reggel ébredtem a csendes tengeren, Guatemala partjainál voltunk, amikor a fekhelyem, egy nyaláb kötél felett, az egyik oldalon megláttam a lángoló piros napfelkeltét és a másik oldalon az ezüstben úszó Holdat.“^[8] A hajó San Franciscoban kötött ki és Calder Aberdeenbe utazott, ahol testvére és a férje, Kenneth Hayes élt. Itt munkafelügyelőként állást vállalt egy fakitermelő telepen. A hegyvidék annyira megihlette, hogy ecsetet és festéket hozatott otthonról. Nem sokkal ezután Calder úgy döntött, hogy visszaköltözik New Yorkba és művészként dolgozik tovább.

1926-ban Párizsba költözött, beíratkozott az Académie de la Grande Chaumière-be és a rue Daguerre 22-ben a Montparnasse-on berendezte a stúdióját. 1929-ben Párizsból New Yorkba tartva megismerkedett későbbi feleségével, Louisa James-szel (1905-1996), Henry James író és William James filozófus unokahúgával. 1931-ben házasodtak össze. Párizsban Calder számos avantgard művésszel barátságot kötött úgy mint Fernand Léger-vel, Jean Arp-ral és Marcel Duchamp-nal. Calder és Louisa 1933-ban tértek vissza Amerikába és Roxburyben egy farmon családot alapítottak. Első lányuk, Sandra 1935-ben született, Mary 1939-ben

1963-ban Calder Franciaországba, Saché-ba helyezte a műhelyét. A városnak egy szobrot ajándékozott, ami 1974 óta a város főterén van kiállítva. Munkája során művei jelentős részét a kiállítási helytől függetlenül franciául nevezte el.

Calder 1976 november 11-én váratlanul halt meg, nem sokkal egy nagyszabású retrospektív kiállítás megnyitása után a Whitney Museumban New Yorkban.

Művészeti tevékenysége

1926-ban egy szerb játékkereskedő javaslatára mozgó játékokat kezdett készíteni és Jose de Creeft szobrászbarátja ösztönzésére játékaival jelentkezett a Salon des Humoristes-ba. Calder hozzáfogott  a Cirkusz-ához, egy drótból, ruhaanyagokból, madzagból, gumiból, parafából és egyéb talált tárgyakból készült minicirkuszhoz. A Cirque Calder hamarosan közkedveltté vált a párizsi avantgard körökben. Calderhez fűződik a drótszobrászat is, 1929-ben megnyílt az első egyéni kiállítása a párizsi Galerie Billiet-ben. Jules Pascin, Calder barátja a Montparnasse egyik kávézójából írta a katalógus előszavát. 1930-ban látogatott el Piet Mondrian stúdiójába, ami nagy hatást gyakorolt rá és fokozatosan az absztrakt művészetek felé fordult.

 

Mint közismert művészt, Caldert több színházi díszlet elkészítéséhez is felkérték (Nucléa, Panorama, Horizon, Socrate, Work in Progress).^[20] Az 1936-os Szókratész előadás díszlete fordulópont volt Calder művészeti fejlődésében.

 

Az 50-es években Calder nagyívű, monumentális munkáin dolgozik (Calder ezt az időszakot „agrandissements“-nak (bővítés) nevezi).^[22] Fontos példák az 1957-ben készült .125 a JFK Airport részére, a Spirál az UNESCO párizsi székehelyére 1958-ban és a Trois Disques (Három lemez) a montreáli 1967-es Expóra. Legnagyobb munkája a 25,7 méter magas El Sol Rojo, ami az 1968-as Nyári Olimpia "Cultural Olympiad" eseményéhez készült Mexikó Város Azték Stadionja elé

 

A szobrai mellett Calder egész karriere folyamán festett. 1925-ben kezdett nyomtatott munkákkal foglalkozni és könyvekhez, újságokhoz készített illusztrációkat. Ezek közé a munkái közé tartoznak az 1931-ben kiadott Aiszóposz mesékhez tollal és tintával készült vonalrajzai. Ahogy a 30-a évek első felében a szobrászatban az absztrakt formák felé fordult ez éppúgy a grafikáiban is megjelent. A korábban grafikákhoz, rajzokhoz használt vékony vonalai gyakran mozgásban lévő geometrikus formát öltöttek. A nyomatokat véleménynyilvánításra is felhasználta, például 67-69-ben a vietnami háború ellen posztereket készített.

 

A dallasi székhelyű Braniff International Airways 1972-ben megállapodott Calderrel egy Douglas DC-8-62 négy motoros utasszállító lefestéséről. Az ötlet címe a Repülő vászon. George Stanley Gordon, a New York-i Gordon and Shortt reklámügynökség alapítója azzal kereste meg Caldert, hogy fessen le egy utasszállítót, aki azzal utasította el az ajánlatot, hogy nem fest játékokat. Mikor Gordon jelezte, hogy egy életnagyságú gépről lenne szó Calder azonnal igent mondott. Gordon tudta, hogy a Braniff Internationalnál jó eséllyel zöld utat kaphat az ötlet, mivel az arculatukban összefonódott a divat és dizájn a repülés titokzatos világával. A Braniff elnöke, Harding Lawrence nagyon lelkesedett az ötletért, így szerződést kötöttek egy gép és ötven gouache technikájú kép megfestéséről.

 

1975-ben Caldert megbízták a BMW 3.0 CSL modell megfestésével, ami a BMW Art Car projekt első darabja let. A sorozat a mai napig tart.

 

Calder több mint 2000 ékszert készített karrierje során, legtöbbjét ajándékul készítette a barátainak és rokonainak. Számos ékszerében kifejeződik Afrika és más kontiknensek iránti vonzódása. Legtöbbje sárgarézből és acélból készült kisebb kerámia, fa és üvegberakásokkal. Calder ritkán dolgozott forrasztással, mikor fémszálakat akart összekapcsolni jellemzően hurkokkal, drótdarabokkal vagy szegecsekkel kötötte őket össze. Az első ékszerét 1906-ban készítette nyolc évesen egy utcán talált réz drótból a testvére babáinak