Jeanne d’Arc - kiejtése [ʒan daʁk] -, Szent Johanna, (Domrémy, 1412. január 6. – Rouen, 1431. május 30.), az „orléans-i szűz”, katolikus szent, francia nemzeti hős. A százéves háború idején vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Parasztlányként látta meg a napvilágot Kelet-Franciaországban. A százéves háborúban a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, amelyek megfordították a háború kimenetelét és lehetővé tették VII. Károly trónra lépését. A burgundok fogták el és adták az angolok kezére, majd az egyházi törvényszék elítélte és 19 éves korában máglyán megégették. 24 évvel később, 1455-ben VII. Károly király – akinek hírnevét beárnyékolta, hogy koronáját egy elítélt eretnek segítségével szerezte – felkérte III. Kallixtusz pápát, vizsgáltassa felül a szentszék döntését. Az új eljárásban Johannát ártatlannak találták és mártírrá nyilvánították. 1909-ben boldoggá, 1920-ban pedig szentté avatták. Johanna egyike Franciaország 9 védőszentjének; Párizsi Szent Dénes, Tours-i Szent Márton, Szent Lajos, Szent Mihály, Szent Remigius, Szent Petronella, Szent Radegunda és Lisieux-i Szent Teréz mellett.

Johanna hangoztatta, hogy látomásaiban Isten jelent meg előtte és kérte, hogy szabadítsa fel hazáját az angol uralom alól. Hírnevet akkor szerzett, amikor Orléans városát 9 napos ostrom után felszabadította és több gyors győzelmet aratva felszabadította a Loire völgyét. A hadjáratot követően VII. Károlyt Reims-ben királlyá koronázták.

Jeanne d’Arc a mai napig meghatározó szerepet tölt be a nyugati kultúrában. Napóleontól napjainkig a francia politikusok előszeretettel idézik fel emlékét. Olyan nagy írókat ihletett meg, mint Shakespeare, Voltaire, Schiller, Mark Twain, Jean Anouilh, Bertolt Brecht, George Bernard Shaw, Joseph Delteil és Maxwell Anderson. Alakja több zeneműben (Verdi, Csajkovszkij, Arthur Honegger alkotásaiban), továbbá filmben és videojátékban is megjelenik.

Kelly DeVries történész így jellemzi a Jeanne d’Arc színrelépése előtti korszakot: „Ha valami elbátortalaníthatta volna őt, az Franciaország állapota 1429-ben”. A százéves háború 1337-ben robbant ki a francia trón körül kialakult sorozatos viták eredményeként. A háborút hosszabb-rövidebb, viszonylagos békével jellemezhető szünetek tagolták. A harcok zömmel Franciaország területén zajlottak. Az angolok a chevauchée - a felperzselt föld taktikához hasonlatos - stratégiát alkalmazva tönkretették a francia gazdaságot. A francia népesség egyébként sem állt még helyre az előző században dúló pestisjárvány (fekete halál) után, ráadásképp a kereskedők el voltak vágva a külföldi piacoktól. Johanna színre lépése idején az angolok már majdnem elérték céljukat, egy kettős monarchia felállítását angol irányítással. A francia hadsereg már több évtizede nem aratott jelentősebb győzelmet. DeVries szavaival élve „a Francia Királyság még a XIII. századi csírájának árnyéka sem volt”.

Jeanne 1412 körül született Jacques d'Arc és Isabelle Romée lányaként Domrémy-ben, egy faluban, mely a Bar Hercegségben helyezkedett el (a hercegséget később Lotaringia (Lorraine) tartomány annektálta, Domrémyt pedig Domrémy-la-Pucellé keresztelték át). A szülei egy 50 holdnyi (0,2 km²) föld tulajdonosai voltak, az apa a farmermunka mellett kisebb hivatali pozíciót is elfoglalt, az adót szedte és a helyi őrséget vezette. A falu egy elszigetelt területen helyezkedett el északkeleten, mely hű maradt a francia koronához a körülötte lévő burgund területekkel szemben. Nem csoda, hogy a rajtaütések gyakoriak voltak, s még Jeanne gyermekkorában egy alkalommal leégett a falu.

Egy átlagos parasztlány volt, aki szeretett táncolni, jegyezték fel a látomásai előtti leányról kortársai. Jeanne elmondása szerint 12 éves korában, 1424-ben részesült először azokban a rendkívüli látomásokban, melyek egész életét végigkísérték, ellátták külső és belső harcaiban természetfölötti tanácsokkal, buzdításokkal. A látomásában egyedül volt egy mezőn és hangokat halott. Amikor elmúlt a látomás, sírva fakadt, olyan csodálatos volt, amit látott. Úgy vélte Szent Mihály, Alexandriai Szent Katalin és Antiokheiai Szent Margit szólították meg és kérték arra, hogy űzze ki az angolokat és vezesse el a dauphint Reimsbe a koronázásig.

16 éves korában megkérte egyik rokonát Durand Lassoist, hogy vezesse a közeli Vaucouleursba, ahol megkérelmezte a helyőrség vezetőjét, gróf Robert de Baudricourtt, hogy engedjék meg neki a francia királyi udvar meglátogatását Chinonban. Baudricourt rosszmájú válasza nem tántorította el.A következő januárban visszatért és két támogatóra talált, Jean de Metz és Bertrand de Poulengy személyében.Az ő pártfogásuk alatt egy második találkozásra volt lehetősége, ahol egy rendkívüli jóslatot tett a hadiszerencse megfordulásáról Orléans közelében.

Jeanne d’Arc szembeszállt a francia vezetést jellemző óvatos stratégiával. Az ostrom Jeanne érkezését megelőző öt hónapjában Orléans védői egyetlen támadó hadmozdulatot kíséreltek meg, amely katasztrófával végződött. Május 4-én a franciák megtámadták és elfoglalták Saint Loup elhagyatott erődjét, május 5-én egy második erőd, Saint Jean le Blanc alá vonultak, de az erődöt kiürítve találták. A következő napon tartott haditanácson Jeanne szembeszállt Jean d’Orléans-nal, és egy újabb támadás megindítását követelte. D’Orléans elrendelte a város kapuinak zárva tartását, hogy megelőzzék az újabb ütközetet, de Jeanne összehívta a városiakat és a közkatonákat, s kikényszerítették a polgármestertől egy kapu kinyitását. Csupán egyetlen parancsnok segítségével kilovagoltak és elfoglalták Saint Augustins erődjét. Jeanne még aznap este megtudta, hogy kizárták egy haditanácsból, ahol a vezetők úgy döntöttek, hogy megvárják az erősítést mielőtt újra cselekednének. Mellőzve a döntést, Jeanne kihajszolta a fő angol erődítmény, a „les Tourelles” elleni támadás megindítását május 7-én. A korabeliek az elkötelezettség hősnőjének tartották őt, miután a nyakán eltalálta egy nyílvessző, de visszatért, hogy vezesse az utolsó rohamot.

Egy La-Charité-sur-Loire-i novemberi és decemberi kisebb ütközet után, Jeanne Compiègne-be ment a következő áprilisban, hogy védekezzen az angol és burgund ostrom ellen. Egy vakmerő ütközetben, 1430. május 30-án, amikor parancsot adott a visszavonulásra, vállalta, hogy utolsóként hagyja el a csatateret, de a burgundok körbevették a hátvédet, s egy íjász leszállította a lováról, de Jeanne kezdetben nem adta meg magát.^[38] Szokás volt ebben az időben, hogy egy hadifoglyot kiválthatott a családja. Sajnos Jeanne családja hiányt szenvedett a pénzügyi erőforrásban. Sok történész elítéli VII. Károlyt, amiért nem avatkozott be. Jeanne többször is próbált megszökni, egy alkalommal Vermandois-ban egy 21 méter magas toronyból ugrott ki egy vizesárok puha talajára, miután egy burgund városból, Arras-ból szállították át. Végül az angol kormány megvásárolta Fülöp hercegtől 80 000 font váltságdíj fejében.^[39] Beauvais püspöke, az angolokhoz hű Pierre Cauchon kiemelkedő szerepet vállalt ebben az alkuban és a későbbi tárgyaláson is.^[40]

Bővebben: Jeanne d’Arc pere

Az angolok diadalmenetben vitték Rouen városába, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál.^[41] A Pierre Cauchon beauvais-i püspök, párizsi egyetemi doktor vezetésével ülésező egyházi törvényszék visszaeső eretnekség miatt elítélte,^[42] majd máglyán égették el.

Az eretnekség csak többszöri alkalommal elkövetve számított súlyos bűntettnek. Jeanne beleegyezett, hogy női ruhát visel, amikor esküt tesz. Néhány nappal később szexuálisan bántalmazták a börtönben.^[43] Emiatt újra férfiöltözetet vett fel, hogy védekezzen a molesztálás ellen, vagy tanúsítsa Jean Massieu-nek, hogy a ruháját ellopták, és nem volt mit felvennie.^[44]

A máglyahalált 1431. május 30-án szenvedte el Rouen-i Vieux-Marche-on. Szemtanúk leírása szerint egy magas oszlophoz kötözték. Jeanne megkérte a két papot, Martin Ladvenu és Isambart de la Pierre frátert, hogy tartsanak egy feszületet előtte. Egy paraszt szintén felállított egy keresztet, amelyet a ruhája elé tartott, miközben már meggyújtották a máglyát. Miután a tűz kialudt, az angolok átgereblyézték a hamut, hogy kiszedjék az elszenesedett testet, majd még kétszer megégették, hogy a test teljesen hamuvá váljék, és ezáltal megakadályozzák bármiféle ereklye begyűjtését. A maradványokat egy kerítőhálóba szórták.^[45] A hóhér, Geoffroy Therage később állította,„nagyon féltem, hogy elkárhozok.