190 éve

Meghalt, Zene

Carl Maria Friedrich Ernst von Weber (Eutin, 1786. november 18. – London, 1826. június 5.) német zeneszerző, karmester, zongorista, gitáros és zenekritikus. Művei, különösképpen A bűvös vadász, az Euryanthe és az Oberon nagyban befolyásolták a romantikus zene kialakulását, ezért gyakorta a német romantikus opera atyjaként emlegetik. Műveiben felelevenítette a német népi hagyományokat, fölfedezte a hangszín szuggesztív vonásait, a hatáskeltés és a zenei jellemzés eszközét látta meg bennük: bizonyos hangszerekhez és hanghatásokhoz szimbolikus jelentést társított, amivel a korábbiaktól eltérően merőben más operadramaturgiát és zenei gondolkodást tett lehetővé. Átvette és továbbfejlesztette Spohr visszatérő témákra épülő kompozíciós technikáját, ő alkalmazta először következetesen a vezérmotívumnak nevezett dallamelemeket. Írt hangversenykritikákat és zeneelméleti tanulmányokat, sőt, regényírással is próbálkozott (életrajzi regénye azonban befejezetlen maradt)

A Weber család 1799 első napjaiban érkezett Münchenbe, ami akkor – köszönhetően az uralkodónak, Karl Theodor pfalzi választófejedelemnek – a német muzsika egyik fellegvára volt. Az ide áttelepített híres mannheimi zenekar és az Operaház messzi földről vonzotta a zenekedvelőket. A család érkezésével egy időben az Operaház élére került új intendáns, Joseph Marius Babo tovább növelte az előadások színvonalát, igényes és rendkívül gazdag repertoárjával kivívta a közönség lelkesedését. Akkoriban a német opera zászlóvivői Franz Danzi és Peter Winter voltak, akik művei nagy hatással voltak a rendszeres hangverseny- és operalátogató Carl Mariára, mivel operáikat az új intendáns átfogó újításainak részeként rendszeresen játszották az operaházban. Zeneelméletre és zeneszerzésre Kalcher dómorgonista tanította. A müncheni évek alatt az apa vágyai is hamarosan valóra váltak: fia megírta első operáját Die Macht der Leben und des Weins (A szerelem és a bor hatalma) címmel. Ennek zenéje elveszett, a kották valószínűleg Kalcher kigyulladt lakásában égtek el. A zeneszerzés mellett az ifjú Weber énekelni is tovább tanult is a német származású, de elolaszosodott Valesi tenorista felügyelete alatt, akit fiatal korában Európa számos operaházában ünnepeltek.

Freibergben Weberék az Arany oroszlán fogadóban laktak, a város társadalmi életének egyik központjában, ami művészek, professzorok és diákok kedvelt sörözője volt. Nem sokkal Weberék után megérkezett a városba Steinsberg lovag színtársulata is, akikkel utazásaik közben Karlsbadban már találkoztak. Korábbi egyezségükhöz híven a lovag átnyújtott Carl Mariának egy librettót, amelynek címe Das stumme Waldmädchen (A néma erdei lány) volt. Nemsokára megjelentek Freiberg utcáin a plakátok a következő szöveggel: A néma erdei lány, vígopera két felvonásban, Steinsberg lovagtól, zenéjét szerezte és ő választófejedelmi fenségének, Mária Auguszta szász uralkodó választófejedelemnőnek mély tisztelettel ajánlja Carl Maria von Weber báró, tizenhárom éves, Haydn tanítványa. A plakáton szereplő pontatlanságok Franz Antonnak köszönhetően kerültek bele: azt gondolta, sokkal megnyerőbb a közönség számára, ha a zeneszerző nemes, emellett Carl Maria nem a német földön ünnepelt Joseph Haydn, hanem Michael Haydn tanítványa volt. Az opera partitúrája és szövegkönyve elveszett, az előadásokról kevés dokumentum maradt fenn. A művet még ugyanezen év decemberében Chemnitzben is színre vitték, 1804-ben Bécsben tizennégy előadást ért meg, később csehül játszották Prágában, és Szentpétervárott is sikert aratott. Freibergban 1800. november 24-én mutatta be a Steinsberg-társulat. A közönség langyosan fogadta, viszont a mű körül keletkezett sajtóvita felkorbácsolta a városlakók indulatait. A viták lavináját a nagy tekintélynek örvendő Fischer kántor indította el erőteljes bírálatával. Franz Anton nem bírta elviselni a fiát ért kritikát, amit egy, a helyi lapban megjelentetett levélben, durva szavakkal hárította el; az előadás sikertelenségét a gyengének vélt karmester és a társulat számlájára írva. Ezzel megsértette Siegert, a karmestert, és ő szintén publikált egy levelet, amelyben közölte, hogy a partitúra és a zenekari anyag hemzsegett a hibáktól, amik kijavítása felemésztette a rendelkezésre álló próbaidő nagy részét. A vita eldurvulása után a Weber család feje úgy döntött, hogy elhagyják Freiberget, és Münchenen át Salzburgba utaztak. Itt az ifjú Carl Maria visszatért régi mesteréhez, Michael Haydnhoz, és irányítása mellett egy új operába kezdett.

Az 1820-as esztendő eredményesen zárult Weber számára. Május 13-án befejezte A bűvös vadászt, elkészített néhány zeneszámot A három Pinto című operájához, hangversenykörútja pedig még az addiginál is ismertté tette nevét. 1821 elején ismét elővette A zeneszerző élete című biográfiáját, és elmélyült az El Cid mondakör tanulmányozásában, fontolgatva, hogy operát írjon róla. Márciusban nagy sikerrel bemutatták Berlinben a Preciosát, de A bűvös vadász bemutatója Spontini hathatós ellenkezésének következtében tovább csúszott. Végül mégiscsak megérkezett a várva várt beleegyezés, és Weber felköltözött a porosz fővárosba, ahol Meyerbeer családjának vendégszeretetét élvezhette. A próbáknak a tőle megszokott intenzitással, pontossággal és szigorral állt neki május elején; a bemutatót június 18-ra tűzték ki. A bemutató előadás a zenetörténet egyik legjelentősebb eseménye volt: a színház már órákkal az előadás kezdete előtt zsúfolásig megtelt. A nézőtéren ült többek közt E. T. A. Hoffmann, Mendelssohn, Heinrich Heine és a német operapárt valamennyi jelentős képviselője. Az udvar tüntetően távol maradt, és a jelenlevő olaszbarát arisztokrácia igyekezett közömbösen viselkedni. Az előadás hatalmas siker volt. A kritikák is kedvezően fogadták: komolyabb hibaként mindössze a szövegkönyv gyenge verselését emelték ki, de Weber zenéjéről mindenki a legjobbakat írta: Mozart óta nem írtak jelentősebb német operát, mint amilyen Beethoven Fideliója és ez A bűvös vadász (E.T.A. Hoffmann). Néhány hangversennyel Weber elbúcsúzott Berlintől, és július elején visszatért Drezdába, ahol az udvar – sértően – nem is látszott tudomásul venni hatalmas sikerét. Caroline az izgalmakba belebetegedett, az orvos pihenést javasolt neki, így Weberék a nyár végét Schandauban töltötték. Közben ajánlatot kapott a hesseni fejedelemtől, hogy vállalja el az udvari karmester tisztét. Weber elhárította az ajánlatot, és Spohrt ajánlotta maga helyett. A drezdai udvar újólag megsértette, amikor felajánlotta bemutatásra A három Pintót, de még csak válaszra sem méltatták. Ezt az operát Weber novemberben befejezetlenül félretette (később Gustav Mahler egészítette ki és állította színpadra).

Június 4-én este még barátai társaságát élvezhette, másnap reggel azonban holtan találták: a tuberkulózis végzett vele. Június 21-én helyezték örök nyugalomra a Moorfield-kápolnában. Hamvait 1844-ben Richard Wagner kezdeményezésére hazaszállították Drezdába.