97 éve

Csontváry Kosztka Tivadar (eredetileg Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.) magyar festőművész. Okleveles gyógyszerészként jogot is hallgatott, de kiemelkedőt a magyar festészetben alkotott. Lényegében autodidakta, magányos festő volt, akit magyar kortársai nem értettek meg és csak halála után ébredtek rá, hogy milyen nagy jelentőségű a művészete.

Eredetileg gyógyszerész volt, de festői tehetséget érezve magában otthagyta állását és 41 éves korától különböző mesterektől festészetet kezdett tanulni. Rendszeresen utazott és jelentősebb képeit a Közel-Keleten festette. Mintegy száz nagyobb művet alkotott, amit összehasonlítva más festőkkel nem lehet soknak tekinteni. Míg külföldi kiállításairól (például Párizs, 1907) a legnagyobb kritikusok is elismerően nyilatkoztak, Magyarországon azonban nemigen méltányolták. Ehhez különc (mértéktartó) életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Az is nehezítette a megismerését, hogy képeit megtartotta, ezért későbbi hagyatéka megőrzésében nagy szerepet játszott Gerlóczy Gedeon. Csontváry örökösei anyagárban kocsiponyvaként akarták eladni alkotásait, melyet az utolsó pillanatban vett meg Gerlóczy.

Festészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de nem tartozott egyik elhatárolható művészeti irányzathoz sem. Talán a legismertebb festménye a Magányos cédrus. Jóval halála után képeinek 1963-as, székesfehérvári kiállítása óta töretlen Csontváry magyarországi népszerűsége. Alkotásai ritkán cserélnek gazdát, a magyar árverési rekordot 2012 óta 240 millió forinttal a Traui tájkép naplemente idején című festménye tartja. 1964-ben jelent meg Németh Lajos tudományos igényű műve Csontváry Kosztka Tivadar címmel, amely a festő életének első jelentősebb összefoglalása.

1853. július 5-én született Kisszebenben, Vincent van Gogh születési évében, de valójában mégsem tekinthető kortársának, mivel Van Gogh már nem élt, amikor Csontváry festői korszaka elindult. Édesapja, dr. Kosztka László gyógyszerész, aki a helyi közösség igen megbecsült tagjaként, hivatása mellett különféle rendészeti-közigazgatási jellegű (rendőrkapitányi és postai) feladatokat is ellátott. Különcségei már neki is voltak: az akkori magyar közállapotoktól meglehetősen idegen módon, kerülte a szesz és a dohány minden formáját, szabadidejében pedig pirotechnikai kísérleteket folytatott, petárdákkal és minirakétákkal; tehát afféle amatőr tudós volt, amilyen „külföldön” egyébként sem volt ritka a „nagy háború” előtt. Édesanyja az Ung megyei származású daróci Heizelmayer Franciska volt.

Csontváry festői pályája különös módon kezdődött. 1875-ben kapta meg gyógyszerész-oklevelét, ezután patikusként dolgozott Léván, Iglón és Eszéken. Mindenki kissé különc, de csendes és szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni, s szórakozottan lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig „az idős, jólelkű” patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry 1913-ban írt önéletrajza szerint a tenyerében megjelent egy fényes háromszög és a feje fölött hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél!”. (Kezdetben nem értette, hogy miért pont Raffaellónál kell nagyobbnak lennie)

1881-ben Rómába utazott, járt a Vatikán képtáraiban, és többek közt Raffaello képeit tanulmányozta, de saját bevallása szerint nemigen bűvölte el a klasszikusok „idegen szellemet és nem a valóságot tükröző”, a „természettől elütő” festészete. Itt érlelődött meg végleg hivatástudata, későbbi nagyobb utazásainak és munkáinak egy része is.

1883-ban Párizsba ment, hogy Munkácsyval találkozzon, aki akkor éppen külföldön tartózkodott. 1884-ben hazatért, Szentesre került, ahol saját gyógyszertárat nyitott, és évekig patikusként dolgozott, hogy legyen elég pénze a nagy „Motívumot” kutató utazásokra. Csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni: 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-től Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt.

1916-ban IV. Károly királlyá koronázásán jelen volt, hogy megfesse a koronázást, azonban egészségi állapota miatt nem tudta végig nézni, így megfesteni sem. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején patikáját államosították, így kisemmizve jövedelem nélkül halt meg 1919. június 20-án a budapesti Új Szent János Kórházban, két héttel 66. születésnapja előtt.A hivatalos kórisme szerint verőérgyulladásban hunyt el, bár egyesek szerint éhen halt. Óbudán temették el.