Írország fővárosában született, Dublinban, a Synge Street 33 alatt, viszonylag szegény, protestáns szülők gyermekeként. Tanulmányait a dublini Wesley College-ban végezte, majd az 1870-es években Londonba költözött, hogy ott kezdje irodalmi pályafutását. Mielőtt zenekritikusként a Star nevű újságnál első sikereit begyűjtötte volna, már öt regényt is írt, pontosan: Mr. Conolly házassága (The Irrational Knot), Művészszerelem (Love among the Artists), Cashel Byron mestersége (Cashel Byron's Profession), Trefusis úr (An Unsocial Socialist), és a legjobb, Éretlenek (Immaturity), ezeket azonban mind elutasították. (Az Éretleneket csak 50 évvel megírása után adták ki.) Shaw nem volt nagy tehetségű elbeszélő, és ezek a regények, bár olvashatóak, csak annyiban fontosak, hogy egy-két színdarabja szcenáriójának alapjául szolgáltak. Nem ekkor döntött úgy, hogy drámaíró lesz; de azt belátta, hogy regényíróként nem tudna megélni. 1880-ban hallotta Henry George előadásait a szocializmusról, és azonnal a földek államosítása mellé állt, de miután elolvasta Karl Marx Das Kapital (A Tőke) című könyvét, túllépett Henry George szocializmusán, és a kapitalizmus összes formájának az államosítását hirdette.

Shaw legfontosabb eredménye ebben az időben, hogy felismerte saját képességeit. Lévén ideges, félénk és érzékeny, nem tudott igazi hatást kelteni hallgatóiban; így közparkokban, előadótermekben, és utcasarkokon szónokolt, hogy hozzászokjon a nyilvánossághoz, míg döbbenetes módon egy pár év alatt az egyik legjobb szónok lett egész Angliában. Kevés szónok volt akkora hatással a közönségre, mint Shaw, aki egyik másodpercben megnevettetett mindenkit, aztán egyszerre, egy ugrással rávilágított a mondanivalója lényegére.

Huszonöt éves korában áttért a vegetáriánus diétára; "Shelley leszoktatott a kannibalizmusról", mondogatta később.

1885-től 1929-ig, hetvenegy éves koráig Shaw szinte folyamatosan dolgozott: írt harminchét színdarabot, köztük számos remekművet; sok esszékötetet és újságcikket, ezenkívül szónoklatokat is tartott, a központosított kereskedelemtől az anarchizmusig bezárólag mindenféle témában.

Első barátai William Archer és Sidney Webb voltak, két ember, aki nemcsak Shawtól különbözött nagyon, de egymástól is. Webb született bürokrata volt, tervező ember. Shaw 1884-ben csatlakozott a Fabian Society-hez, és Webb egy év múlva követte a példáját. Ez a főként értelmiségiekből álló társaság nagy befolyást gyakorolt a Labour Party-ra. Archer, Ibsen angol fordítója és propagátora, drámaíró és kritikus volt. Állítólag annyira nagylelkű és kedves ember volt, hogy a szemébe mondta egy írónak, hogy egy darabja rossz, de az meg se sértődött. Ő vette rá Shawt, hogy foglalkozzon Marxszal, és Wagnerrel. 1885-ben beajánlotta Shawt a Pall Mall Gazette-hez kritikusnak, és rávette, hogy írjanak együtt darabot. Archer szállította a témát, Shaw írta volna a dialógusokat, de mivel Shaw a cselekményt két felvonás alatt elhasználta, és csak az első felvonásban követte pontosan Archer elképzeléseit. Archer nem vállalta így a darabot, Shaw pedig félretette a darabot és a World színikritikusa lett (1886-ban, egyébként Archer ajánlotta be). Még ugyanebben az évben, T. P. O'Connor megalapította a Star című lapot. Shaw vezércikekket írt az újságba egy darabig, de szocialista nézetei miatt a zenekritika-rovathoz került át. Corno di Bassetto álnév alatt írta zenekritikáit, amiből mellőzte a szakszavakat és az érthetetlen zsargont. Ezek a cikkek még 100 évvel megírásuk után is olyan olvashatók, mint voltak. 1937-ben kiadták az összeset Music in London címmel. 1889-ben megjelent a Fabian Essays in Socialism című műve is. 1890-ben Shaw a Startól a Worldhöz ment át. a következő évben jelent meg a The Quintessence of Ibsenism, című Ibsen-védő könyvecskéje.

Ibsen elképesztő hatást gyakorolt a világszínpadra ebben az időben: Kísértetek című színdarabját 1891-ben mutatta be az Independent Theatre, a darabot ugyanolyan szenteskedő bojkott fogadta, mint Norvégiában tíz évvel azelőtt. A színház 1892-ben bemutatta Shaw első darabját, a Sartorius úr házait (The Widowers' Houses), ami ugyanekkora botrány lett. Következő darabja, A nőcsábász (The Philanderer, 1893) talán a legrosszabb (kivéve néhány nagyon idős korában írt darabját), nem is mutatták be 1905-ig. Warrenné mestersége (Mrs Warrens Profession, 1894) jött ezután, és a főkamarás be is tiltotta. A gyorsmenetű, tömör és hatásos darab bizonyítja, hogy Shaw, ha akart volna, tudott volna, jól megcsinált színdarabokat is írni. Következő darabjai: Fegyver és vitéz (Arms and the Man, 1894), Candida (1895, A sors embere (The Man of Destiny, 1895), Sosem lehet tudni (You Never Can Tell, 1898) először nem voltak sikeresek. Úgy tűnt, Shaw elfogadta, hogy drámaírőként is olyan kudarcot vallott, mint regényíróként: állást vállalt a Saturday Rewiew című lapnál mint drámaelemző kritikus. 1897-ben Richard Mansfield amerikai színész bemutatta Az ördög cimboráját New Yorkban nagy sikerrel. Shaw egyfelvonásosát, A sors emberét Sir Henry Irving vállalta. Ekkor ismerkedett meg Ellen Terryvel, hosszú barátságuk alatt váltott leveleiket 1931-ben adták ki Their Correspondence címmel. Ez a szerencse egy évig kitartottt: Henry Irving visszadobta A sors emberét, a Sosem lehet tudnit pedig a színészek nem voltak hajlandóak vállalni. Shaw ekkor írta meg a Brassbound kapitány megtérése (Captain Brassbound's Conversion, 1900) című darabját, amelynek főszerepét, Lady Cicely Waynflete-et Ellen Terrynek írta, de a színésznő nem látott benne fantáziát. Shaw ezen nagyon elkedvetlenedett.

Miután Shaw felépült, befejezte a Caesar és Kleopátra Caesar and Cleopatra, 1898 című darabot, egyik legjobb művét. Az 1899-es bemutatón Stella Campbell játszotta Kleopátrát. Ezután egy évig nem írt darabokat: 1901-ben kezdett neki az Ember és felsőbbrendű embernek (Man and Superman, 1901 – 03), egyik legragyogóbb komédiájának. Ezt a darabot Harley Granville-Barker és John E. Vedrenne mutatta be, mint a John Bull's Other Islandet (1904) is. A John Bullt VII. Eduárd brit király is megnézte, aztán betiltották. 1905 novemberében mutatták be a Barbara őrnagyot (Major Barbara, 1905), amely (főleg az előszavában) az üdvhadsereggel és a fegyverkezéssel is foglalkozott. 1906-ban mutatták be Az orvos dilemmája című komédiáját, amelynek egyik alakját Almroth Wrightról másolta a szerző. Ezután következett a Getting Married (1908), a Misalliance (1910), majd a Fanny első színdarabja (Fanny's First Play, 1911), amit 624-szer adtak sorozatban, a főszerepben Lillah McCarthyval. Ebből a korszakból legjobb művei A tőrbecsalt Blanco Posnet (The Shewing-Up of Blanco Posnet, 1909) és az Androcles és az oroszlán (Androcles and the Lion, 1912).

1914-ben mutatta be Sir Herbert Tree a Pygmaliont (1912-ben írta Shaw). Tree maga játszotta Henry Higginst, Stella Campbell a virágáruslányt, Eliza Doolittle-t. A darab világsikert aratott, a kritikusok szerint méltán.

1943-ban, hosszú szenvedés után meghalt Charlotte Shaw. Gyerekük nem volt. A drámaírót nagyon megviselte felesége elvesztése. Barátai nagyrészt mind meghaltak ekkorra, nagyon egyedül maradt. Élete hátralévő része békés és magányos volt. (A második világháború utáni drámái: Buoyant Billions (1936, 1946-48), Farfetched Fables (1949), Shakes versus Shav (1949), Why She Would Not (befejezetlen, 1950) nem igazán jelentősek.)

1950 szeptemberében Shaw leesett egy almafáról. Kórházba vitték, majd saját kérésére október 4-én hazavitték. November 2-án halt meg. Az egész világ meggyászolta. A Times vezércikke Shaw halálával foglalkozott; az indiai kormányfő rendkívüli ülést hívott össze; az amerikai Broadwayn leoltották a villanyokat.