Meghalt Berzsenyi Dániel költő, táblabíró, "a niklai remete" (A közelítő tél, Horatiushoz).
180 éve
Berzsenyi Dániel portréja (
Barabás Miklós metszete, korábbi német portrék nyomán)
Középbirtokos nemesi családban született. Sopronban, az evangélikus
líceumban tanult, ahol inkább testi erejével tűnt ki, mint szorgalmával
vagy jó magatartásával. Az apja hatalmától szabadulni akaró ifjú
házasságot kötött Dukai Takách Zsuzsannával, és felesége sömjéni
birtokára költöztek. Titokban írt verseit barátja, Kis János lelkész
elküldte a korszak irodalmi vezéralakjának,
Kazinczy Ferencnek.
Berzsenyi felbuzdult a széphalmi mester dicséretén, és egy kötettel
lépett a nyilvánosság elé. Ezután egyre kevesebbet verselt, Kölcsey
kritikája is kedvét szegte. Tanulmányokba kezdett, hogy költészetét a
bírálattal szemben megvédhesse.
Poétai harmonisztika című
értekezésében fektette le a költészettel kapcsolatos nézeteit. Élete
végén egyre magányosabban élt birtokán, Niklán. Berzsenyi művészetét az
erőteljes kifejezések, költői képek jellemzik. Versei egyéni érzései
mellett általános gondolatokat is megfogalmaznak. Hazafias műveiben
hangot kap a magyarság iránti aggódás.
Berzsenyi egy régi nemes család egyetlen gyermekeként született.
Édesapja, Berzsenyi Lajos földbirtokos jogot végzett, mégsem folytatott
ügyvédi gyakorlatot. Komoly férfi volt, aki nagyon szerette a
klasszikusokat, elvonultan élt, gazdaságát vitte és olvasgatott.
Édesanyja Thulmon Rozália volt. Apja úgy hitte, hogy gyenge és beteges
fiának először fizikailag kell megerősödnie a birtokon, s csak azután
kezdhet tanulni. Ahogy
Kazinczyhoz
intézett levelében is írta, szerinte a gyermeket tíz éves koráig
taníttatni nem célravezető: ekkor egy nap alatt megtanulja, amit addig
évekig tanult volna.
Apjától való „menekülésként” 1799-ben elvette a tizennégy éves Dukai
Takách Zsuzsannát (1784-1848), egy gazdag nemescsalád lányát, a
költőtárs
Dukai Takách Judit unokatestvérét. Felesége birtokán,
Kemenessömjén mellett telepedtek le. Berzsenyiből önellátó, kiváló gazda lett.
1804-ben a
Somogy megyei Niklára
költöztek. Elégedettnek tűnt sikeres gazdasága miatt, de műveiben ennek
ellenkezőjét olvashatjuk. Szenvedett a tudományos és irodalmi élet
központjának távolságától, valamint az emberek hiányától, akikkel
tudományos vitát folytathatott volna.
Berzsenyi Dániel szobra Niklán, az egykori Berzsenyi-kúria (ma Berzsenyi Emlékmúzeum) kertjében
1810 után
igen terméketlen időszakon ment keresztül, valószínűleg a földesúri élet
problémái és családi vitái miatt. Magányossága, melankóliára hajlamos
természete és változó egészségi állapota nagyon sérülékennyé tette.
1816-tól majdnem minden évben volt valami betegsége. Ebben az állapotban olvasta
Kölcsey szigorú, néhol igazságtalan recenzióját. A recenzió a Tudományos Gyűjtemény
1817.
júliusi kiadásában jelent meg. Berzsenyi a kritikát nem érezte
megalapozottnak vagy megérdemeltnek, és lekicsinylőnek találta azt.
Személyes támadásnak érezte, és
Kazinczy Ferencet érezte mögötte. Ezzel levelezésük három évre megszakadt.
Kölcsey bocsánatkérő emlékiratát
Helmeczy Mihály olvasta fel az Akadémiában. Emlékbeszédet Kölcsey Ferenc mondott fölötte az Akadémiában 1836. szeptember 11-én
Somogy megye még 1843-ban ülte meg a költő emlékezetét. 1860. június 14-én a niklai temetőben emlékoszlopot emeltek hamvai fölé.
Vas megye közönsége 1876. május 6-án és 7-én
Szombathelyen és
Egyházashetyén ülte meg a költő születésének százados évfordulóját, midőn szülőházát emléktáblával jelölte meg.
Berzsenyi a legnagyobb magyar lírikusok közé tartozik, kiváló ódaköltő
és a klasszikus ódának nálunk legnagyobb mestere. Költészete az
ó-klasszikus irány legnemesebb eredménye, koronája, melyben a klasszikus
és nemzeti elem egybeolvadva, mint saját magyar klasszicizmus
jelentkezik. Horatiusnak tanítványa, de nem puszta utánzója; költészetük
némely tárgyköre összevág, de a két költő egyénisége rendkívül
különbözik. Berzsenyi számos képet, kifejezést, gondolatot vesz
Horatiustól, de indítékai eredetiek; a hazafiság, vitézség, szerelem,
megelégedés, arany középszer eszméi éppen úgy, sőt mélyebben ihletik,
mint Horatiust. Erősebb az érzésben, gyöngébb a reflexióban; fölülmúlja
lelkesedése hőfokával, érzelme mélységével és igazságával, nem éri el
szellemességben, változatosságban és virtuozitásban. Lendületének
fensége, bölcseletének némi színezete, stílje és versformája klasszikus,
de a tartalomban, az érzésben nemzeti. Költészete nem nyelvművelő
iskola, hanem az élet nagy eszméinek kifejezője. A magányban fejlődve, s
a közélet kicsinyes napi alkalmaitól távol, gondolataival a nemzeti
lét- és az emberiség legfőbb érdekein függve, megszokta a legfensőbb
eszmékkel foglalkozni, s amikor mint kész költő a nyilvánosság elé
lépett, a magány idealizmusát, úgyszólván naiv lelkesülését hozta
magával. Költészete tele van tűzzel, erővel, fenséggel, erkölcsi alapja
szilárd és iránya eszményi. Prófétai haraggal hirdeti az elfajult
nemzedéknek a pusztulást és magyar büszkesége fenséges örömmel tör ki,
amikor a régi vitézség jeleit látja a napóleoni háborúkban.
1836.
február 24-én halt meg
Niklán. Berzsenyi a családját rendezett anyagi viszonyok közt hagyta; özvegye és négy gyermeke maradt: Lidia, Farkas, Antal és László.
Kommentáld!