Széki gróf Teleki Pál János Ede (Budapest, 1879. november 1. – Budapest, 1941. április 3.) magyar geográfus, egyetemi tanár, politikus, miniszterelnök, tiszteletbeli főcserkész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a SZEFHE rabonbánja.

Édesapja Teleki Géza (1843–1913) író és politikus, aki rövid ideig belügyminiszter volt Tisza Kálmán kormányában. Édesanyja Muráty (Muratisz) Irén (1852–1941), egy jómódú pesti görög kereskedő leánya.

Elemi iskoláit magántanulóként végezte a budapesti evangélikus elemi népiskolában (a mai Deák Ferenc téren) 1885–1889 között, majd a pesti Piarista Gimnáziumban (1889–1897) folytatta tanulmányait, szintén magántanulóként.

1902-től Lóczy Lajos földrajzi tanszékén volt gyakornok. 1904-től szolgabíróként tevékenykedett Szatmárban. 1906 március-áprilisban nagy nyugati utat tett, 1907-ben Szudánban, majd Európában járt tanulmányúton. 1908. november 24-én Budapesten házasságot kötött Bissingen-Nippenburg Johanna (1889–1942) grófnővel (gróf Bissingen Nippenburg Rezső Antal Gábor és foeni Mocsonyi Georgina lányával),^[5] kitől két gyermeke született: Mária (1910–1962) és Géza (1911–1983) geológus, egyetemi tanár lett Kolozsvárott 1940-'44 között, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány vallás- és közoktatási minisztere volt 1944-'45-ben. 1949-ben Amerikába emigrált. (Unokái: Pál és Géza geológus, jelenleg Amerikában élnek.)

Először az 1905-ös választásokon indult az ifj. Andrássy Gyula vezetésével a Szabadelvű Párt „disszidenseiből” formálódó (de csak a választás után bejegyzett) Országos Alkotmánypárt színeiben a Szatmár vármegyei nagysomkúti választókerületben, mely országgyűlési képviselőjévé választotta. Az 1906-os választásokon ismét elnyerte a mandátumot. Az 1910-es választásokon, amikorra nyilvánvalóvá vált a koalíciós kormány bukása, nem vállalt újabb mandátumot (nem indult), a politikától időlegesen visszavonult. Ekkoriban még nem volt jelentős politikai tényező. Az első világháborúban önkéntesként harcolt. 1917-ig főhadnagyként szolgált a szerb, majd az olasz fronton, ekkor kinevezték az Országos Hadigondozó Hivatal élére. Az őszirózsás forradalom győzelme után visszavonult, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott, eközben az Antibolsevista Comité felkérésére az ellenforradalmi szegedi kormányokban (mindháromban) külügyminiszterként tevékenykedett.

1920. július 25-én Horthy Miklós kormányzó kinevezte miniszterelnökké. Emellett ő volt a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere és ő vezette a külügyi tárcát is. IV. Károly király visszatérési kísérlete után, 1921. április 14-én lemondott a miniszterelnökségről.

1925-ben részt vett a török–iraki határ megállapítása előtti felmérésben, mint a Népszövetség által kiküldött Moszul-bizottság tagja. A korszak tudományos életében meghatározó szerepet töltött be: professzor, és több ízben dékán volt a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karán, illetve 1937–1938-ban rektor a jogutód József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Műegyetem elődjén. Az Eötvös-kollégiumnak is kurátora ebben az időben. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal ismerték el.

1922. június 10-ével Horthy Miklós kormányzó Teleki Pált nevezte ki az ország főcserkészévé. Népszerű és nagy hatású szereplője az ifjúsági mozgalom történetének. Teleki azonban nem viselte hosszú ideig a címet, ugyanis 1923 márciusában egészségi állapotára hivatkozva benyújtotta lemondását, főcserkészi tisztsége alól a kormányzó felmentette, és tiszteletbeli főcserkésszé nevezte ki. E szerepében volt 1933-ban a 4. Cserkész Világdzsembori, cserkész világtalálkozó (jamboree, dzsembori) szervezője és irányítója: Gödöllőn, a Királyi Kastély parkjában a világ számos országából érkező 30 000 cserkész táborozott.

Teleki 1938-ban a tokaji kerületben egy időközi választáson ismét képviselői mandátumhoz jutott, amivel lemondott felsőházi tagságáról és újra csatlakozott a képviselőházhoz. Az 1938. május 14-én az alakuló Imrédy-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter lett, melyet Imrédy bukásáig el is látott. Az első bécsi döntés tárgyalásánál a magyar delegáció egyik vezetője volt. Az elvesztett területek visszaszerzése érdekében Németország és Olaszország, más szóval a tengelyhatalmak felé forduló Imrédy-kormánnyal szemben meggyőződéses angolbarát volt.

A magyar kormány 1940. december 12-én Belgrádban örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Az ottani katonai puccs – mely egyúttal németellenes élű volt – után azonban a berlini vezetés bejelentette igényét arra, hogy német csapatok Magyarországon áthaladhassanak. Telekinek választania kellett a revíziót lehetővé tevő és addig győztes helyzetben levő Németország, és a térséget minden szempontból feladó, de nagy anyagi tartalékokkal rendelkező angolszász hatalmak és a velük potenciálisan szövetséges Szovjetunió között.

Teleki tartani akarta magát a barátsági szerződéshez, Németország ellenében. Április 2-án a londoni nagykövet tájékoztatta arról, hogy Magyarország hadüzenetre számíthat angol részről Jugoszlávia megtámadása esetén. A német hadsereg Jugoszlávia elleni felvonulásának másnapján 1941. április 3-án reggel Telekit holtan találták a Sándor-palotában lévő lakosztályában, fejlövés végzett vele. Íróasztalán drámai hangú levelet találtak a kormányzónak címezve, melyben erős szavakkal ítélte el a Jugoszlávia elleni agressziót. A német csapatok már a halálhír előtt elindultak Jugoszlávia ellen.

Sírja Gödöllőn, a máriabesnyői temetőben található. Az emléktáblájára liliom van vésve a cserkészetre utalva, és a következő felirat olvasható rajta: "DOLGOZOTT A CSERKÉSZETÉRT ÉS ÉLETÉT ADTA A MAGYAR NÉP BECSÜLETÉÉRT".