Megszületett Richelieu hercege, aki XIII Lajos uralkodása alatt teljhatalommal kormányozta Franciaországot.
430 éve
Richelieu (Philippe de Champaigne festménye)
Richelieu családja a poitou-i kisnemesek közé tartozott. Szüleinek 6
gyereke született (3 fiú és 3 lány), Armand volt a harmadik fiú. Apja,
François du Plessis, Richelieu ura, katonaként és udvaroncként szolgálta
a
királyt, és
1619-ben megkapta a marsalli
(Grand Prévôt de France) tisztséget. Anyja, Susanne de La Porte, egy híres jogásznak volt a lánya.
Bátyja, Henri révén bekerült IV. Henrik kíséretébe, kapcsolatot épített
ki a királlyal és az udvar néhány nagyobb méltóságával is.
IV. Henrik francia király
figyelmét az 1608-iki húsvét ünnepén mondott prédikációjával vonta
magára, mire a király egy ízben politikai kérdésekben tanácsért fordult
hozzá. 1610-ben a papirend gyűlésébe választották és ezzel vette
kezdetét nyilvános szereplése is.
Miután
François Ravaillac; egy fanatikus katolikus szerzetes,
1610-ben meggyilkolta
IV. Henrik királyt, a kiskorú
XIII. Lajos helyett egy ideig az özvegy királyné,
Medici Mária kormányozta
régensként az országot. Tette ezt annak ellenére, hogy IV. Henrik
végrendeletben
kötötte ki, hogy halála esetén a kiskorú király helyett az országot egy
régensi tanács kormányozza, és ne egyedül a királyné. A végrendeletnek
ezt a rendelkezését Medici Mária a párizsi Parlement-nal (az akkori
legfelsőbb bírósággal) megsemmisíttette. Armand Jean kapcsolatot
keresett a királynéhoz, hogy kegyeibe férkőzhessen.
A karrierjét végül
Concino Concini, Medici Mária királyné olasz kegyence, a legnagyobb hatalommal rendelkező miniszter egyengette, aki Richelieu-t
1616-ban államminiszterré nevezte ki, és megtette a külügyek irányítójává. Néhány évvel később a majdani
XIII. Lajos nagykorú lett, és az anyakirálynét száműzték egy kisebb franciaországi birtokra.
1619-ben Medici Mária megszökött a
blois-i
várbörtönből, és egy főnemesi lázadás élére állt. Ekkor fia, a király
és az anyakirályné fő tanácsosa, Luynes grófja, a korábbi összeesküvők
vezére, Richelieu-t kérte fel közvetítésre. A békéltetés sikerült, az
angoulême-i szerződés értelmében Lajos visszaadta az anyakirályné teljes
szabadságát, és helyet biztosított neki a koronatanácsban. Cserébe az
anyakirályné vállalta, hogy nem tör fia hatalmára.
XIII. Lajos
nem szerette ezt a lángésszel megáldott minisztert, akinek tehetsége a
király szerény talentumát sokszorosan felülmúlta; de mert Lajos meg volt
arról győződve, hogy senki sem képes Franciaország és a monarchia
érdekeit jobban megvédeni és érvényre emelni mint Richelieu, leküzdötte
saját dicsvágyát, meghagyta Richelieu-t a fő hatalom birtokában, sőt
önmagát is alávetette a vaskezű miniszter intézkedéseinek.
Közben folytatta a háborút a spanyolok ellen; elérte, hogy a milánói spanyol helytartóhoz tartozó
Veltlinből elűzte a spanyolokat és így tovább emelje Franciaország tekintélyét. 1626. május 10-én békét kötött ugyan
Spanyolországgal,
melyet azonban nem tekintett tartósnak. A katolikus és a hugenotta
főnemesek összeesküvést szőttek a gyűlölt miniszter ellen; az ellenzék
élén XIII. Lajos öccse,
Gaston orléans-i herceg,
Condé marsal, Ornano marsal, Henri de Talleyrand, Chalais gróf (Lajos
király egyik bizalmas embere), a két Vendôme herceg (IV. Henrik
természetes fiai) és más nagyurak állottak. De Richelieu nem riadt
vissza; a királyt megnyervén, Chalais-t lefejeztette, másokat
elzáratott.
Német földön már javában dühöngött akkor a
harmincéves háború.
II. Ferdinánd császár hadvezére,
Wallenstein
tábornagy éppen leverte a német protestánsokat, mely sikert Ferdinánd a
visszatérítési rendelet kiadására használta fel. Úgy látszott, mintha a
német Habsburgok világhatalma immár biztosítva volna. Ekkor Richelieu a
regensburgi
birodalmi gyűlésen Miksa bajor fejedelmet és a
Katolikus Liga tagjait bujtogatta Ferdinánd császár ellen, azután pedig Charnacé követe által
II. Gusztáv Adolf svéd királyt
rávette, hogy a levert német protestánsokat támogassa. Az eretnekkel
való szövetkezés azonban annyira bosszantotta Richelieu ellenfeleit,
hogy újabb összeesküvést szőttek, melyben maga az özvegy királyné,
Gaston herceg, Chevreuse hercegnő, a Marillac testvérek, a lotaiai
herceg és pártja, elsősorban pedig, bár titokban, a spanyol udvar vettek
részt. Már biztosnak vették a gyűlölt bíboros bukását, sőt
Medici Mária francia királyné
1630. november 11-én fia, a király jelenlétében éreztette Richelieu
iránti megvetését. A király azonban közmeglepetésre most sem ejtette
miniszterét, sőt ellenkezőleg: az összeesküvők ellen fordult
(journée des dupes), mire a királyné és öccse a
Spanyol-Németalföldön kerestek menedékhelyet, az egyik Marillac a börtönbe, a másik, a tábornok, nemkülönben a spanyolok által lázadásra bírt
II. Henri de Montmorency herceg, Languedoc kormányzója a vesztőhelyre kerültek. Richelieu most is teljes diadalt aratott ellenfelein.
Miután Richelieu már
Bethlen Gáborral is folytatott alkudozásokat, 1635 óta D’Avaux lengyel követ és Meerboth Henrik német protestáns pap által
I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet is iparkodott a
Habsburg-ház ellenfeleinek táborába csalogatni, de bár Bisterfeld kétszer is járt Párizsban, Du Bois d’Avaugour pedig
Gyulafehérvárott: a szövetkezés pénzügyi, valamint a
Porta
által okozott nehézségek folytán ez idő szerint még nem jött létre.
1635-ben Spanyolország nyíltan a harcoló felek soraiba elegyedett és
ekkor a pireneusi s a németalföldi határ, a Közép-Rajna melléke,
Észak-Itália és
Graubünden
egyszerre csatazajtól volt hangos. A francia szolgálatba szegődött
Weimari Bernát váratlan halála következtében (melyben sokan Richelieu
kezét látták működni), Bernát hódításai (
Elzász,
Breisach) a franciák kezére jutottak, akik Bernátnak árván visszamaradt katonáit is zsoldjukba fogadták (1639). Valamivel utóbb a
Nagy Condé és
Turenne
marsall csillaga tűnt fel a francia hadtörténet egén. 1640-ben ugyan
Casale és vele egész Savoya spanyol-császári kézre került, ám Richelieu
ravaszsággal és csellel megosztotta ellenfeleit. Pártfogásába vette a
katalóniai és portugál felkelőket, amint a háttérben az angol-skót
ellenzéket is szította nehogy az
I. Károly király
által kiépülő angol királyság megzavarja Franciaország kontinentális
érdekeit. Miután még a Cinq-Mars és De Thou-féle összeesküvést is
véresen elnyomta; mialatt a franciák
Türingiáig és
Frankoniáig győztesen nyomultak és szövetségeseik, a svédek
Lennart Torstenson vezetésével
Lipcse
mellett nagy győzelmet arattak a császáriak fölött: a már régen
gyöngélkedő, köszvényben sínylődő államférfi meghalt. A király néhány
héttel később a halálba is követte.
Jules Mazarin, akit Richeliu halálos ágyán utódnak szemelt ki, a mestere által kijelölt úton haladt tovább, és a
vesztfáliai békekötéssel (1648) betetőzte Franciaország nagyhatalmi befolyását Európában, melynek Richelieu rakta le alapkövét.
Kommentáld!