Greta Garbo, Greta Louisa Gustafsson (Stockholm, 1905. szeptember 18. – New York, 1990. április 15.) svéd színésznő.

A filmtörténet legtitokzatosabb színésznője, akinek méltóságteljes, melankolikus magatartása nemcsak a filmvásznon kreált mítosz része, de jellemének egyik legfontosabb vonása is volt.

Ő volt a legfiatalabb a testvérei közül, egy nővére és egy bátyja volt. 14 éves korában édesapja halála miatt ott kellett hagynia az iskolát és dolgoznia kellett, egy fodrászatban kapott kisegítői állást. Később egy stockholmi áruházban eladóként dolgozott, ahol felfigyeltek szépségére és fátyolos, mély hangjára: hamarosan feltűnt az áruház katalógusaiban, hirdetéseiben is annak termékeket reklámozva. 1922-ben egy Erik Arthur Petschler nevű férfi szerepet ajánlott neki a Peter The Tramp c. vígjátékban, ez volt első szerepe. 1922-24-ig tanult a Royal Dramatic Theatre-nél, itt találkozott Mauritz Stiller igazgatóval, és ő adta neki a Garbo művésznevet, állítólag Bethlen Gábor erdélyi fejedelem után. Közös filmjük, a Gosta Berlin sztárrá avatta Garbót. A német film nagysága, George Wilhelm Pabst hívta Németországba a Bánatos utca főszerepére.

1925-ben a Metro-Goldwyn-Mayer Hollywoodba hívta Stillert, akinek sikerült kialkudnia, hogy Garbót is szerződtessék. Első némafilmje készítésekor a színésznő még alig beszélt angolul. Ám első hangosfilmje, az Anna Christie – amelyben egy cinikus, gyönyörű ex-prostituáltat játszott – után már Oscarra jelölték. Viszonylag rövid pályafutása izgalmas szerepekkel teli. Tragikus asszonysorsokat ábrázolt, többek között Anna Kareninát (néma és hangos változatban is), Mata Harit, a kémnőt, Camille-t, a párizsi kurtizánt, a Grand Hotel szomorú balerináját, és az európai történelem titokzatos figuráját, Krisztina királynőt. Ernst Lubitsch, a hollywoodi vígjáték királya sikeresen módosított Garbo imázsán, a Ninocskában azt a folyamatot ábrázolta, hogyan válik a fegyelmezett komisszárnőből az élet örömeit élvező asszonnyá. Garbo ebben a filmben nevetett először.^{[Jegyzet 1]} 1931-ben találkozott Mercedes de Acostával, akivel állítólag viszonyt folytatott. Sok verset írt neki Mercedes, kapcsolatuk végül véget ért, amikor De Acosta a leszbikus ügyeiről írt önéletrajzában.

Szerencsétlen fordulat, hogy két év kihagyás után az MGM durva imázsváltó szándékának köszönhetően, A kétarcú nő (1941), egy félresikerült George Cukor-vígjáték teljesen lerombolta Garbo imázsát. Ez lett hattyúdala. Sosem készített színes filmet. Visszavonulása a filmkészítéstől eleinte nem tűnt véglegesnek, időről időre felröppentek tervek, egy Cseresznyéskert-adaptáció lehetősége Alexander Kordával fellelkesítette a színésznőt.

A második világháború alatt William Stephenson kémszervezetének tagja volt. Svédországban kihasználva ismeretségeit embereket szervezett be.

1953-ban vett egy hétszobás lakást New York Cityben az East 52nd Streeten, naponta több kilométeres sétákat tett. Baráti köre leszűkült, egy fiatal műkereskedővel telefonkapcsolatot tartott fenn, továbbá távoli óceánok szigetein, a francia Riviérán, Svájcban és Olaszországban pihent Cecile de Rotschild bárónővel vagy Aristotle Onassisszal. „Azt akarom, hogy hagyjanak egyedül” – mondta a Grand Hotelben. Kívánsága beteljesedett. Utolsó éveiben kis számú baráti kapcsolatát is megszakította és teljes magányban élt.

1990. április 15-én halt meg tüdőgyulladásban a New York-i kórházban. Halála után a leszbikus írónőhöz, Mercedes De Acostához – Marlene Dietrich szeretőjéhez – írott szerelmes leveleit egy philadelphiai múzeumban állították ki. Hamvait szülőhelyén temették el. A Hollywood Walk of Fame-en neki is van saját csillaga.