Meghalt Correggio itáliai festő, a perspektivikus kupolafestés megalapítója.
480 éve
Antonio Allegri da Correggio
Correggio teljes nevén Antonio Allegri da Correggio (
Corregio,
1489. augusztus - Correggio,
1534.
március 5.) az érett
reneszánsz,
egyik legkiválóbb, rövid életű, de fényes karrierű itáliai festője.
Művészetét a ritmusérzék, a testtömeg ábrázolásának képessége, a
színhasználatának frissessége és a fény-árnyék hatások megújításának
technikája jellemzi.
A művészet iránt fogékony ifjút fiatal korában F. Bianchi-Ferrari, Francesco Francia, L. Costa,
Andrea Mantegna hatottak rá. Az első nagy élmény
Mantova városában fogadta 1511-ben. A művészeteket kedvelő Isabella Gonzaga udvarában még frissen ragyogtak a
15. század nagy észak-olasz festőjének,
Mantegnának
falképei. Mantegna a térbeli ábrázolás mestere volt, aki merész
rövidülésben, gyakran alulról nézve festette alakjait. A mantuai vár
(Castello San Giorgio) egyik szobájában a mennyezetre olyan képet
festett, (Camera degli Sposi) amely azt a hatást kelti, mintha a
középen, a kör alakú korláton át a felhős égre látnánk ki. Ez az
illúziófestés Correggio későbbi műveiben fontos szerepet játszik.
Mantegna kemény vonalai és hideg színei azonban idegenek Correggio felfogásától. Egyéniségéhez inkább
Leonardo da Vincinek a kontúrokat a fény-árnyékhatásokban szinte teljesen feloldó, meleg színekre épülő stílusa állt közel.
Corregio szülővárosa, bár virágzóan fejlődött, nem tölt be művészeti
központ szerepet. Egyedül a Manfredi grófi család kastélyában található
néhány meglehetősen érdekes antik szobor. Ott zajlanak a helyi művészek
és értelmiségiek találkozói. Manfredi gróf patronálja őket. Az ő
figyelmét is magára vonja a fiatal festő, akinek felfigyel első
tehetséges próbálkozásaira és gondjaiba veszi.
1511-ben
Mantovába menekülve a
pestis járvány
elől, a gróf magával viszi Antoniót. Ez a néhány hónapos tartózkodás
alkalmat ad Correggiónak, hogy megismerje a várost, amely ebben az
időben jelentős kulturális központ. Az uralkodó Gonzaga-család nagy
műpártoló és szenvedélyes mecénás. Gazdag kép-, kámea-, érem- és antik
szoborgyűjteményük van. Bőkezűségüknek köszönhető a város számos szép
épülete.
Correggio életéről, sajnos, keveset tudunk, így nem tudjuk azt sem, hogy
mikor és hogyan ismerkedett meg Leonardo művészetével. Kétségtelenül
már Mantuában is hallott Leonardóról, hiszen Isabella Gonzaga
levelezésben állt a mesterrel, portréját is megrendelte nála. E képnek
csak a kartonja készült el, de ezt Correggio láthatta a hercegnőnél.
Feltehető, hogy
1513-ban, Mantuából hazatérve, ellátogatott
Milánóba
is, ahol Leonardo legjelentősebb alkotásait: a Sziklás Madonnát
(„Madonna a sziklabarlangban") és az Utolsó vacsorát megtekintette.
Correggio lírai egyénisége, vidám természete és finom művészi érzéke a
megismert művészeti élményeket sajátosan egyesítette, s így fokozatosan
alakította ki önálló stílusát. Működésének színhelye az észak-olasz
Parma városa. Correggio
X. Leó pápa megválasztása után,
1517-
1519 között
Rómában
tartózkodik, tanulmányozza az ottani műalkotásokat. Életrajzírói:
Ortensio Landi és Vasari tévesen állítja, hogy nem járt Rómában.
1518—
1520
között a parmai, San Paolo apácakolostor fogadótermének mennyezetét
mitológiai jelenetekkel díszíti. Ahol korábban szentek alakjai kaptak
helyet, ott most
Diánát,
a vadászat istennőjét ábrázolja. A terem boltozatát, lombsátort utánzó
festéssel takarja, amelyből ablakszerű oválisokban puttópárok tűnnek
elő, és alattuk, a párkányra támaszkodó félköríves mezőkben —
lunettákban —
mitológiai ábrázolások jelennek meg: a
Három Grácia,
Fortuna,
Tisztaság,
szárnyas Párkák,
Vesta-szüzek,
Pán istenség.
Ez a falkép együttes Correggio első önálló kísérlete az építészetet
áttörő, a messzi távolt érzékeltető illúziójának mennyezetfestésére. A
reneszánsz korának világi felfogását és az antik téma megbecsülését
mutatja, hogy a megrendelő főnöknő Diána vadászatát választotta a
falképek tárgyául.
1520-24 között a San Paolo kupolája belsejének freskója
Szent János patmosi látomását ábrázolja (egyes elemzők szerint ez a
Krisztus mennybemenetel jelenete),
amely már sokkal mozgalmasabb és kötetlenebb, mint a San Paolo kolostor
freskódísze. A kép középpontjában a fényes égben látható, különleges,
rövidített perspektívából Krisztus alakja, amint lobogó hajjal és
ruhában emelkedik az égbe. A körülötte lévő felhők között a kis angyalok
egész tömege fedezhető fel. Lejjebb, a puttók és angyalok által tartott
felhőszőnyegen ül tizenegy apostol.
1526-tól haláláig,
1534-ig
a parmai dóm kupolaképein dolgozik, amelyeket azonban a tanítványai
fejeztek be. Ezek a mennyezetképek mutatják leginkább Correggio bátor
egyéniségét és zseniális festői tehetségét. Mantegna mennyezetképe még
teljesen nyugodt kompozíciót mutat, Correggio azonban mozgó alakjai
között a főalak felfelé örvénylő mozgásával mintha megnyitná a kupolát.
Az ily módon megteremtett térillúzió a
barokk festészet egyik legfontosabb eleme lesz.
E nagyobb megbízatások mellett a kisebb
Madonna-képek végigkísérték Correggio egész pályáját. Köztük kiemelkedő helyet foglal el a budapesti
Szépművészeti Múzeum szép Madonnája.
Kommentáld!