Oroszlánszívű Richárdot Anglia királyává koronázták.
825 éve
Richárd személyiségének és pályafutásának meghatározó elemei vezethetőek
vissza neveltetésére és családi körülményeire. Szülei, (Anjou)
II. Henrik angol király és
Aquitániai Eleonóra a
12. század legfélelmetesebb alakjai közé tartoztak. Henrik Eleonóra második férje volt, első házassága
VII. Lajos francia királlyal köttetett. Az új,
1152-ben megkötött házasságból eredendően
Anglia kiterjedt franciaországi birtokrendszerhez jutott. Angol fennhatóság alatt állt így ekkor
Anjou,
Normandia,
Bretagne,
Aquitánia és
Gascogne.
A francia király azért vált el Eleonórától, mert nem tudott fiúörököst
szülni neki. Eleonóra a válás után nyomban hozzáment Henrikhez, és
házasságuk első hat évében öt gyermeket szült, köztük három fiút,
Vilmost (csecsemőkorában meghalt), Henriket és Richárdot, aki a kedvence
lett.
Apja, II. Henrik alapvetően dinasztikus szemléletű volt, de igen nehezen
engedett bármennyit is átruházni hatalmából, fiainak nagy területeket
adott, de csak formálisan. Az ifjabb Henriket például Anglia királyává
koronázták ugyan, de a gyakorlatban semmilyen befolyással nem bírt, ami
igencsak felbőszítette fiait.
1169-ben
Richárd hűbéruraként ismerte el a francia királyt az aquitániai
hercegség fejében, amit egyébként apja is neki szánt, és tervei szerint
Richárdnak el kellett jegyeznie VII. Lajos lányát, Alizt. Végül
1172-ben
iktatták be Richárdot Aquitánia hercegévé. Henriknek a kontinensen lévő
birtokok szinte állandó gondot okoztak. Az állandó lázadozások voltak
jellemzőek a jelentéktelen bárók által, valamint a francia királlyal is
háborúskodott. Viszont amint sikerült rendezni a viszonyokat VII.
Lajossal, saját fiai fordultak ellene, fegyveresen is. Az ifjak sérelme
abból eredt, hogy címeik csak névleges hatalommal jártak, valamint
egyszerre kellett hűségesnek lenniük Angliához és Franciaországhoz is.
1183-ban
egy csapásra véget értek a lázadások, ugyanis a trónörökös Henrik
meghalt így Richárdot illette meg a trón. Henrik mindent megtett annak
érdekében, hogy még véletlenül se Richárdé legyen a trón és másik fiát
akarta királlyá koronázni. 1187-ben szerzett tudomást Richárd a
keresztesek
hattíni katasztrofális vereségéről, és
Jeruzsálem
keresztény városállamként való bukásáról. A hír mindenkire derült égből
villámcsapásként hatott, mikor meghirdették a harmadik keresztes
hadjáratot. Richárd felvette a keresztet, Fülöp Ágosttal és
Barbarossa Frigyessel
együtt. Richárd döntése a kereszt felvétele mellett felbátorította
délvidéki vazallusait az ellene fordulásra. A felkelés vezetője
Toulouse-i Rajmund volt. Richárd Toulouse dúlás közben értesült az
angol-francia ellentétek kiújulásáról. Mivel II. Henrik megtagadta tőle
az angol trónt, a harcokban apja helyett a francia király pártjára állt:
nyilvánosan letérdepelt Fülöp előtt, és hűbéresküt fogadott az összes
franciaországi Anjou-területre. Richárd és Fülöp egymással karöltve
indítottak támadást Henrik ellen szülőföldjénél, Le Mans-nál. Az öreg
királynak sikerült élve megmenekülnie, de ekkor már haldoklott, és 1189.
július 6-án meghalt, így Richárdra szállt a korona. Így már semmi nem választotta el az újdonsült uralkodót, hogy elindítsa a hadműveleteket a Szentföldre.
Megindult a szervezkedés, a hadseregtoborzás. A hadjárat előkészületei
hatalmas pénzösszegeket emésztettek fel. A nehézpáncélos lovagok mellett
fegyverhordózik, gyalogos katonák, műszaki alakulatok és az angol
hadseregben számszeríjjal felszerelt íjászok is voltak. A műszaki
alakulatok fegyverei közé tartozott a mechanikus íj, mely a számszeríj
nagy testvére volt. A korábbi két keresztes hadjárattól eltérően itt a
sereg professzionális és jól felszerelt volt. A pénz egyik forrása onnan
eredt, hogy akik a keresztesi eskü letétele után meggondolták magukat,
visszavásárolhatták adott szavukat. Egy másik fontos bevételi forrás a
még II. Henrik által kivetett „
Szaladin-tized”
volt. Eszerint minden egyes angol polgárnak, beleértve még a papságot
is, 3 éven keresztül a jövedelmeiknek az egy tizedét beszedték. Akik nem
fizettek, azokat kiátkozták.
Csakhogy miután
1191-ben megérkezett
Akkon kikötőjébe (ma
Izrael), súlyosan megbetegedett. Ellenfele, a muzulmánok vezetője,
Szaladin szultán,
Egyiptom és
Szíria
uralkodója, tanúságot téve „lovagiasságáról” egy tál gyümölcsöt küldött
a beteg Richárdnak, hogy felépüljön. A király hamarosan jobban lett és
megostromolta Akkont. A város néhány napi ostrom után elesett. A
keresztesek 3500 foglyot ejtettek. Richárd ezért a csatáért kapta az
„Oroszlánszívű” jelzőt. Ezt követően Richárd hadai dél felé indultak. Az
Akkontól néhány száz kilométerre fekvő
Jaffát
többször is megostromolták, de csak kemény harcok árán sikerült
bevenni. A keresztesek szorongatott helyzetbe kerültek, és ellentétben
az Európában bevett szokásokkal, melyeket mellesleg maga Richárd is ezt
megelőzően vallott, parancsot adott az Akkonnál fogságba ejtett 3500
arab fogoly kivégzésére, mert Szaladin nem volt hajlandó a foglyokért
odaadni cserébe a keresztesek legfőbb ereklyéjének,
Jézus keresztjének egy darabját, amit korábban (
1187-ben,
Jeruzsálem bevételekor) megszerzett. Később sok győzelmet arattak az arabok fölött, de számottevő sikert nem értek el.
1192-ben megostromolták ugyan Jeruzsálemet és elméletben be is vették, de már nem tudták birtokba venni.
A király ezzel még nem fejezte be a hadjáratait. Fogságban töltött évei
alatt Fülöp Ágost Jánossal szövetkezve "hadat üzent" Richárdnak, és
megszállta Normandiát. Richárd öt éven át büntetett Franciaországban. Ám
előtte még (utoljára életében) útba ejtette Angliát és megfosztotta
öccsét minden hatalmától.
1199-ben a mai
Limousinban fekvő
châlus-i vár
ostrománál egy lovag számszeríjának nyilával eltalálta. A seb
elfertőződött, Richárd belehalt sérülésébe. Utolsó lovagias
cselekedeteként a haldokló király megjutalmazta az őt megsebesítő
lovagot. Egy zacskó aranyat adott neki és elengedte fogságából, ugyanis
időközben az angolok bevették a várat.
Kommentáld!