IX. (Szent) Lajos (Poissy, 1214 vagy 1215. április 25. – Tunisz, 1270. augusztus 25.) Franciaország királya (1226. november 8-ától haláláig), VIII. (Oroszlán) Lajos és Kasztíliai Blanka fia, Anjou Károly szicíliai király fivére és III. (Merész) Fülöp francia uralkodó édesapja volt.

Szent Lajos testesítette meg a keresztény lovagkirály eszményét: két keresztes hadjáraton is részt vett, és heroikus erőfeszítésének és állhatatosságának köszönhetően hamarosan szentté avatták. Uralkodása alatt Franciaország Európa vezető nagyhatalma volt, mind katonai, mind gazdasági, mind kulturális szempontból: példának okáért a király gyóntatója, Robert de Sorbon ekkor alapította meg a Sorbonne-t, ekkor épült fel a Sainte-Chapelle és a király udvarában gyakran megfordult Aquinói Szent Tamás is. Lajost már sokan életében szentként tisztelték, és a többi uralkodó is elismerte kivételes helyzetét, amikor vitás ügyeik rendezésére őt kérték fel.

Lajos 1218-ban lett a trónörökös, amikor bátyja, az 1209-ben született Fülöp meghalt. 1226. november 29-én koronázták meg Reimsben, ám mivel még kiskorú volt, energikus édesanyja, Blanka vette kezébe az ország ügyeinek irányítását. Az ő feladata volt a Toulouse-i Grófság 1226-ban meghódított keleti fele helyzetének rendezése. 1229. április 11-én a meaux-i szerződés elismerte VII. Rajmund grófi címét, amely még a katharokat támogató atyja, VI. Rajmund elleni háborúk miatt vált kétségessé. Az egyezmény csak Toulouse nyugati részét hagyta meg a gróf kezén, a többi a királyi birtokok közé került. Délen egészen 1244-ig tartottak a stabilizációs harcok. Lajos 1234-ben lett nagykorú, de édesanyja továbbra is fontos tanácsadó szerepet töltött be udvarában. Már fiatalon nagy kegyességről tett tanúbizonyságot: egyszerűen öltözködött, gyakran juttatott adományokat az ispotályoknak, sőt előfordult, hogy maga mosta meg a szegények és betegek lábát.

Lajos mélységesen hívő volt. 1244-ben súlyosan megbetegedett, és megfogadta, hogy amint lehetősége nyílik rá, keresztes hadjáratra indul. Ehhez az albigens vidék pacifikálására és egy nagy földközi-tengeri támaszpont felépítésére volt szükség. Végül 1248-ban, a Cité-palotához épített Sainte-Chapelle felszentelésének évében június 8-án átvette az oriflamme-ot Saint-Denis-ben, és a sereg nemsokára útnak indulhatott Aigues-Mortes újonnan épült kikötőjéből személyesen a király vezetésével. Az ország irányítását édesanyjára bízta, aki ismét régensi hatalmat kapott.

A hazatérő király meggyőződése volt, hogy az országában elharapózott, Istennek nem tetsző bűnök miatt kellett kudarcot vallania a hadseregnek, ezért átfogó reformokba kezdett. Első lépésként már 1254.-ben kiadta az ún. Grande ordonnance-ot, amit sorozatos újabb rendeletek követtek 1256-ig.

A szigorú keresztény életelvek alapján élő Lajost sokan már életében szentnek tekintették, de kanonizálására csak 1297-ben került sor, amikor VIII. Bonifác pápa a Lajos unokája, Szép Fülöp ellen vívott politikai harcban az előbbi engedményekre kényszerült. Ereklyéi egy részét Tunéziában temették el, ahol ma is látható Szent Lajos sírja. A maradványok más részei a palermói bazilikában találtak nyughelyre. A holttest nagy részét a Saint-Denis bazilikában helyezték örök nyugalomra, de ezek a maradványok a 16. század végének vallásháborúi során eltűntek.

Szent Lajosról nevezték el a versailles-i székesegyházat és a Szent Lajos-rendet, illetve a francia gyarmatosítók számára a 19. században épített katedrálist Karthágóban.

A király nevét őrzi többek között St. Louis városa Missouriban, Saint-Louis du Sénégal Szenegálban, Saint-Louis Elzászban, a Szent Lajos-tó Québecben, a Mission San Luis Rey de Francia Kaliforniában és számos São Luís után elnevezett település Brazília területén. Egy helyi legenda szerint a tunéziai Szidi Bú Szaíd neve is Szent Lajostól származik, aki beleszeretett egy berber hercegnőbe, ezért felvette az Abu Szaíd ibn Halef ibn Jahja Ettamini el-Bedzsi nevet. Ez az ember valóban létezett, és Szidi Bú Szaíd volt a ragadványneve, a muszlimok pedig szentként tisztelik.