Caravaggio (er.: Michelangelo Merisi vagy Amerighi; Lombardia, Caravaggio, 1571. szeptember 29. – Porto Ercole, 1610. július 18.) itáliai festő, aki korának művészeti elvárásai ellen lázadva vált a manierizmus, valamint a 17. század eleji naturalisztikus ábrázolás iskolateremtő képviselőjévé. Forradalmian új stílusa, amely a fény és árnyék kontrasztján alapul, vagy az alak drámai megvilágításán a mély árnyékból a barokk festészet ismertetőjegye lett. Ellenezte a bibliai témák hagyományos, eszményített értelmezését, modelljeit az utcáról szerezte és a vallásos jeleneteket életszerűen festette meg. Már a Szent Máté életéről szóló három festménye (1600-1601) is szenzációt okozott, s később olyan mesterművek követték, mint az Emmausi vacsora vagy a Mária halála. Rövid pályafutása ellenére jelentős életművet hagyott hátra, és utat mutatott követőinek, a caravaggistáknak.

Caravaggio apja, Fermo Merisi Francesco Sforzának, a Milánótól harminc kilométerre fekvő kisváros, Caravaggio urának építésze volt. Anyja, Lucia Aratori birtokoscsaládból származott. Valószínűleg egyik gyermekük sem Caravaggióban született, hiszen nincs nyomuk a kisváros anyakönyvében. Lehetséges, hogy a család Milánóban élt a Sforzák udvarában, és 1576-ban az ott dühöngő pestis elől menekültek Caravaggióba. Így elképzelhető, hogy a gyermek Caravaggio már korán kapcsolatba került a Sforzákkal és a velük rokonságban álló hatalmas Colonna-család tagjaival, akik fontos szerepet játszottak későbbi életében.

Nincs megbízható adat arról, pontosan mikor utazott Caravaggio Rómába, valószínűleg 1590 körül. Annyi bizonyos, hogy a kezdeti években koldusszegényen nyomorgott, és minden munkát elvállalt. Vállalt munkát Lorenzo Siciliano festő műhelyében, ahol fejeket festett darabbérben, majd a sienai származású Gramaticának dolgozott. Súlyosan megbetegedett, és az Irgalmasok kórházába került. Felgyógyulása után VIII. Kelemen pápa kedvenc festőjének, Giuseppe Cesarinak, a későbbi Cavalier d’Arpinónak a műhelyében dolgozott, virágokat és gyümölcsöket festett. Ebből az időből származnak első ismert művei, mint legkorábbi ismert képe, A gyümölcsöt hámozó fiú, vagy a Beteg Bacchus-gyermek és a Gyümölcskosarat tartó fiú, mindkettő önarckép.

1599-ben első jelentős egyházi megbízatását is valószínűleg Del Monte közbenjárására kapta. A San Luigi dei Francesi-templom Contarelli-kápolnája részére kellett megfestenie Szent Máté életének jeleneteit. A vállalkozás nem indult sikeresen, ugyanis a Szent Máté és az angyal első változatát a megrendelők nem fogadták el. Kifogásolták, hogy Caravaggio a szentet mint analfabéta parasztot ábrázolta, s ebben igazuk lehetett, hiszen Máté eredetileg vámszedő volt, s így valószínűleg tudott írni-olvasni. De a további négy kép olyan sikeres lett, hogy Caravaggio egy csapásra Róma leghíresebb festői közé került. (Az első változat a berlini Friedrich Kaiser Múzeumba került, ahol a második világháború alatt elpusztult.) 1600. szeptember 24-én már mint kiváló festő kötött szerződést a Santa Maria del Popolo-templom két képének megfestésére. Híre kezdte túlszárnyalni Itália határait.

Egy rövid ideig Marzio Colonna herceg vendége, majd Nápolyba utazott. Itt Róma leghíresebb festője Nápoly leghíresebb festőjévé vált. Sorra kapta a megrendeléseket, sorra festette nagy hatású festményeit, a Krisztus ostorozását, a Feltámadást (elveszett) és a Rózsafüzéres Madonnát. Kutatók szerint a 17. századi nápolyi festészet Caravaggio művészetének egyenes folytatása. A városban csak rövid időt töltött, 1607-ben vagy 1608-ban Máltára utazott, ahol megfestette a lovagrend nagymesterének, Alof de Wignacourtnak a portréját, s a La Valletta-i székesegyház részére több festmény mellett Keresztelő Szent János lefejezését. Bár felvették a Máltai Lovagrend tagjai közé, újra csak verekedésbe keveredett, ahol egy lovag súlyosan megsebesült. Bebörtönözték, de megszökött és Szicíliába menekült. Ezek után a rend természetesen kizárta tagjai közül.

Kilenchónapnyi szicíliai tartózkodás után visszatért Nápolyba. Közben a Colonnák megpróbálták elintézni számára a pápai kegyelmet. Nápolyban megfestette utolsó festményeit, a Keresztelő Szent Jánost és Szent Ursula mártíromságát. Egy fogadóban rajtaütöttek üldözői és súlyosan megsebesítették. Felgyógyulása után, 1610 nyarán a pápai kegyelemben reménykedve útnak indult Rómába. Hajója kikötött Porto Ercoléban, ahol letartóztatták. Mire kiengedték, a hajója már elindult, és ő megpróbálta a tengerparton utolérni. Halálának okaként sok teória merült fel, a legvalószínűbb a malária. Annyi bizonyos, hogy 1610. július 18-án a tengerparton, teljesen magára hagyatva halt meg. A pápa kegyelmet adó levele két nap múlva érkezett.