Az Orient expressz története tulajdonképpen a XIX. és XX. század Európájának története. A nyugat és kelet európai országok közötti vasúti kapcsolat létrejöttét az európai nagyhatalmak politikája határozta meg. A XIX. század második felében a nyugat-európai országok érdeklődése kelet felé fordult és a meggyengült Oszmán Birodalom által még megszállt balkáni országok függetlenségi törekvései felerősödtek. A krími és a balkáni háború után az érdekelt nagyhatalmak tevőleges szerepet játszottak a kelet-európai vasúthálózat kiépítésében, valamint a nyugat-európai vasúti összeköttetés megteremtésében.

Hosszas politikai csatározások és kétoldalú konvenciók megkötése után végül 1889-ben jött létre az első közvetlen vasúti összeköttetés Nyugat-Európa és Konstantinápoly (a mai Isztambul) között, a Budapest–Belgrád–Szófia útvonalon. Az isztambuli végállomása a sirkeci pályaudvar volt.

Amíg a kelet-európai vasúthálózat kiépítése folyt, egy belga bankár Georges Nagelmackers amerikai mintára megszervezte az első európai hálókocsi és étkezőkocsi társaságot. 1872-ben alapította meg a Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaságot (Compagnie Internationale des Wagons-Lits), melyet 1876-ban azonos néven átszervezett. A belga királyt sikerült az átszervezett társaságba főrészvényesnek megszereznie, ezért az uralkodó hozzájárult a társaság vasúti kocsijainak oldalán látható CIWL címerben az oroszlános királyi jelkép használatához (lásd a képet). A háló- és étkezőkocsik az akkori idők legkorszerűbb amerikai forgóvázas kocsijait utánozták. Díszítésükben és belső kialakításban azonban felülmúlták azokat.

Az első világháborúig favázas, tíkfaburkolatos kocsikat használt a társaság. Ebből a korszakból származik a Közlekedési Múzeum 2347 pályaszámú CIWL étkezőkocsija, jelenleg nosztalgia forgalomban közlekedik és a Magyar Vasúttörténeti Parkban lehet megtekinteni.

A kocsit sokan Európa egyik legszebb vasúti kocsijának tartják. Az első világháború után acélvázas, sötétkék kocsikat használt a CIWL. Nagelmackers nagy álma az Európát átívelő Orient expressz volt. 1882-ben tartották az első próbautat „Train Eclaire”^[1] elnevezéssel Párizs és Bécs között. Az 1350 km-es utat 27 óra 57 perc alatt tette meg a nevéhez méltó kísérleti expressz. A sikere felbuzdulva 1883. június 5-én elindult Párizsból az első Orient expressz Konstantinápoly felé. Ekkor még csak a Bukarest–Ruszcsuk–Várna vasútvonal készült el, Várnától Konstápolyig hajóval kellett az utat megtenni. A 3186 km-es utat az expressz 83 óra és 30 perc alatt, ebből 15 óra hajóút volt. Az első utasoknak 457 aranyfrank menetdíjat kellett fizetniük +20%-ot az ellátásért, ha végig utaztak Párizstól Konstantinápolyig. Az Orient expressz luxusvonat volt, csak I. osztályú jegyet lehetett váltani.

A „Roi des Trains, Trains des Rois” (vonatok királya, királyok vonata) elnevezéssel méltán illették. Az első vonatok összeállítása általában öt kocsi: a vonat elején és végén poggyászkocsi, középen két hálókocsi és egy étkezőkocsi. A több napig tartó utazás során az utazók több élményt és kalandot élhettek át, mint az amerikai transzkontinentális expresszek közönsége. Az első öt évben 1883 és 1888 között a Párizs–Strassburg–Stuttgart–München–Bécs–Pozsony–Budapest–Szeged–Temesvár–Orsova–Bukarest–Ruszcsuk–Várna útvonalon közlekedett az Orient expressz. A magyar szakaszon 689 km hosszban eleinte teljesen az Osztrák Vasúttársaság vonalain közlekedett, keleti-expressz elnevezéssel. Később, amikor 1888-ban elkészült a Belgrád–Szófián keresztül vezető közvetlen útvonal, belépett a MÁV által a konvenciók alapján 1884-ben épített Budapest–Zimony–Belgrád vasútvonal 359 km hosszban.